A szabadsággal nem szabad visszaélni

2012. szeptember 24., hétfő

Az Svájci Református Egyházszövetség elnöke, Gottfried Locher nyilatkozatban ítélte el a Mohamed film nyilvánosságra hozatala után nyugati intézmények ellen elszabadult erőszakhullámot, ugyanakkor határozottan óvott a muzulmánok vallási érzékenységének megsértésétől.

A Svájci Református Egyházszövetség elnöke elítélte az erőszakspirál világméretű erősödését. Locher úgy véli, hogy „az 'Innocence of Muslims' című film hatására futótűzként lángolt fel az erőszak, amit el kell oltani és nem szabad rá még több olajat önteni." A GEKE firenzei nagygyűlésén felszólaló Locher a konfliktusban részes felek bölcsességében reménykedik.

A véleménynyilvánítás szabadsága Locher szerint nagy érték, amit az államnak védelmeznie kell, főleg akkor, amikor azt támadás éri. Az állam joga ugyanakkor nem azonos az egyházi etikával – „protestáns felfogás szerint a szabadság nem valósulhat meg mások kárára. A szabadsággal nem lehet visszaélni".

Reagálva a legújabb francia és német médiában megjelent karikatúrákra, Locher megjegyezte: „Mások gyalázása nem a szabadság jele. Ha szabad vagyok, megvan a szabadságom arra is, hogy lemondjak valamiről."

A médiában továbbra is Mohamed karikatúrák jelennek meg annak ellenére, hogy tudható, emiatt házak borulnak majd lángba. Ez már nem csak a véleménynyilvánítás szabadságáról szól.

Hasonlóan nyomatékosan ítélte el az egyházszövetség elnöke a nyugati intézmények elleni brutális erőszakot. Úgy véli, hogy a megsértett érzelmek senkit sem jogosítanak fel az ölésre. A sértő szavak pedig nem legitimálják az erőszakot.

Somosfalvi Orsolya

Forrás:www.sek.ch

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.