A Református Egyházak Világközössége gyakornoki programot hirdet

2012. április 05., csütörtök

A REV gyakornoki programjára várja azoknak a jelentkezését, akik szeretnék elmélyíteni tudásukat és hozzáértésüket a 21. századi ökumenikus egyházi élet területén.

A szakmai gyakorlat 18 hónapig tart: a gyakornok 12 hónapot a REV genfi irodájában (2012. szeptember 1- 2013. augusztus 31), a maradék 6 hónapot pedig az anyaországi egyházánál tölti (2013. szeptember 15 – 2014. március 15).

A pályázatra fiatal lelkészek, utolsó éves lelkészhallgatók, vagy keresztyén szakemberek jelentkezhetnek, akik egyházi és ökumenikus vonalon szeretnének dolgozni.

Végzettség

A pályázatot benyújthatja a Református Egyházak Világközössége valamely tagegyházának a tagja (beleértve a társult szervezeteket), aki a jövőben az egyházi vezetésben is szerepet vállalna.

Elvárások a pályázó felé:

• érdeklődjön a református identitás, a keresztény egység, az ökumenikus mozgalom és az igazságosság iránt

•  rendelkezzen fejlett webfejlesztési és webkezelési ismeretekkel

•  érdeklődjön és értsen a keresztyén kommunikációhoz

• angol nyelv magas szintű ismerete, valamint az alábbi nyelvek egyikén tudjon olvasni: francia, spanyol, német. A bahasa indonéz vagy koreai nyelv ismerete előnyt jelent.

•  grafikus tervezésben szerzett képesítés előnyt jelent;

•  képesség multikulturális környezetben, csapatban dolgozni.

Költségek

A Református Egyházak Világközössége fedezi a gyakornoki program genfi 12 hónapjának költségeit, amelyhez amennyiben lehetséges, a gyakornoktól, anyaországi egyházától vagy egyéb támogatóktól pénzbeli hozzájárulást várnak. A gyakornok egyházának intézkednie kell, hogy fedezze a Genfből való visszatérés utáni 6 hónapos anyaországban töltött időszak fizetségét.

A 12 hónapos időszak mindegyik gyakornok 39.000 svájci frankba kerül a REV-nek. Ennek nagy része fizetésként, lakhatási támogatásként és egészségbiztosításként visszakerül a gyakornokhoz. Minden gyakornok havi 1700 svájci frankot kap a Genfben töltött 12 hónap alatt, valamint támogatják a lakhatási és egészségbiztosítását. Az anyaországban töltött időszak menete és költségei az anyaországbeli egyházzal való megállapodáson alapszik.

A REV mindent elkövet, hogy a gyakornokok számára ösztöndíjat biztosíthasson. Azonban a gyakornoktól is elvárják, hogy segítsen fedezni a kiadásait. A gyakornokokat arra bátorítják, hogy keressenek támogatókat.  A 20 000 svájci frankos támogatás hosszú utat tesz meg, míg biztosítani tudja egy gyakornok pénzügyi biztonságát. A REV az összeg hiányzó, második felét a külön erre a célra létrehozott forrásokból gyűjti össze. Azok a gyakornokok, illetve az őket támogató egyházaik, akik nem tudnak hozzájárulni a költségeikhez, vagy annak csak egy töredékét tudják fedezni, nem estnek hátrányos elbírálás alá.

Jelentkezés

A jelentkező pályázati anyagát az anyaországi egyháznak láttamoznia és támogatnia kell.

A pályázótól az angol nyelvű önéletrajzot és a motivációs levelet április 25-ig a MRE Zsinati Hivatal Külügyi Irodájának e-mail címére várják: zsinat. kulugy@zsinatiiroda.hu.
A teljes anyagot április 30-ig kell elküldeni a REV irodájába, melyről a Külügyi Iroda gondoskodik.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.