Többlettudás és keresztyén közösség

2011. augusztus 20., szombat

„Jó közösséget szeretnénk formálni” – mondta Uhrin Anikó romológus, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium frissen megbízott igazgatója. Az intézmény a Keresztény Roma Szakkolégiumi Hálózat tagja, idén ősztől várja a Debrecenben és Hajdúböszörményben tanuló – nemcsak elsőéves – roma egyetemistákat. A jelentkezésről és a közeljövőben zajló felvételiről beszélgettünk. 

Önt augusztus elsejével nevezték ki az induló Wáli István Szakkollégium igazgatójává. Mit tapasztalt, hol tartanak a munkálatok?
Csak nemrég csöppentem bele a szervezésbe, de dr. Kodácsy Tamás, Landauer Attila és mások már nagyon komoly előkészítő munkát végeztek. A jelen és a közeljövő teendői az induláshoz kapcsolódnak: engedélyeztetések, képzési tartalmak megszervezése, felvételi, a Maróthi György Kollégium rendelkezésünkre bocsátott szárnyának felújítása és az alig egy hónap múlva érkező kollégisták elhelyezése.

Meddig lehet jelentkezni a szakkollégiumba?
Azt is mondhatnám, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk, hisz a felvételi időpontja augusztus 22. és 23., de az érdeklődőknek üzenem, az utolsó perceket is használják ki. Munkatársaink folyamatosan figyelik a jelentkezéseket. Ezen kívül szeptember második felére szeretnénk meghirdetni egy pótfelvételi időpontot is.

Ezek szerint kevés a jelentkező?
Tizenöt körül van a beérkezett lapok száma – én ezt nem tartom kevésnek, hisz a múlt héten indult el a honlapunk, azóta működik az on-line jelentkezés. Azt várom, hogy ez a szám még emelkedik, hiszen a Debreceni Egyetem kommunikációs rendszerén keresztül még csak most fogjuk meghirdetni a szakkollégiumot. Szeretném, ha minél többen jelentkeznének, hogy a vizsga tényleges megmérettetés legyen. Bizalommal vagyunk a hallgatók iránt, hisz sikeresen leérettségiztek és felvételiztek az egyetemre, de szeretném, ha nem kényszerből kellene felvennünk bárkit is.

A cigány-magyar megbékélés érdekében a Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózata nem roma diákok felvételét is támogatja. Önök élnek ezzel a lehetőséggel?
Teljesen nyitottak vagyunk arra, hogy programjainkon nem roma hallgatók is részt vegyenek, ugyanakkor alapelvünk, hogy a szakkollégiumi elhelyezést és a kiemelt támogatást csak roma diákok vehetik igénybe. A cigány lakosság nagyon alacsony százaléka kerül be egyetemre vagy főiskolára, mi először is nekik szeretnénk segíteni.

Mire számítsanak a hallgatók a szakkollégiumi felvételin?
Eltérő hátterű és élethelyzetű diákok érkeznek hozzánk, először irányított beszélgetés vár rájuk egy mentorral. Itt lehetőségük van arra, hogy ha még nem tették, megfogalmazzák motivációikat és céljaikat. Ezután intelligencia és személyiség tesztet töltenek ki, végül a felvételi bizottság tagjai – a Debreceni Egyetem felkért oktatói, a kollégium létrehozói és kinevezett lelkésze, Tóth József – beszélgetnek a jelentkezővel.

Mik az elvárások velük szemben?
Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a felvételizőkben van-e tudásvágy, mennyire szeretnének elmélyülni a saját szakterületükben, van-e bennük érzékenység a társadalmi problémák iránt és nyitottak-e a keresztyén életszemléletre? De nem feltétel az egyházhoz fűződő szoros viszony, hisz szakkollégiumunk egy amúgy sem széles réteget szeretne megszólítani, nem akarjuk azt tovább szűkíteni.

Hogyan ajánlaná az intézményt, miért ezt válasszák az érdeklődők?
A többlettudás és a közösség miatt. Azon túl, hogy diákotthon, kollégiumunk személyiségformáló képzést is kínál. Három modul (közismereti, kulturális és spirituális) kötelező és választható tanegységeit végezhetik el a diákok, abban bízom, hogy ezek felkeltik az érdeklődésüket. Emellett ösztöndíjat, szociális támogatást, mentorálást biztosítunk számukra. Nálunk a hallgatók keresztyén közegbe kerülnek, velük együtt szeretnénk építeni ezt a közösséget. Remélem, társakra találunk bennük, kollégiumi éveik alatt a bennük lévő szociális érzékenység kiteljesedik, s olyan keresztyén értelmiségiként hagyják el az egyetemet, akik szakmájukban és magánéletükben is példát mutatnak.
 
Feke György

Istent keresem

Mal 2,10–16

„Miért vagyunk hát hűtlenek egymáshoz, meggyalázva az atyáinkkal kötött szövetséget?” tovább >

Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →