Zsoltárok és dicséretek a reformáció hónapjában

2019. október 24., csütörtök, Budapest

Reformációi zsoltáros esti istentiszteletet tartanak október 24-én, csütörtök este 6 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban a Kálvin Kórus szolgálatával. Az énekelt zsoltárokra épülő, második részében dicséretet és Mária hálaénekét – a Magnificatot - tartalmazó liturgia a keresztyén egyház alkonyati imaórája: a vesperás szerkezete szerint épül fel, minden lehetséges részletében református énekeskönyvünk énekeire építve.

A Kálvin téren csaknem 14 éve kezdődött, havi rendszerességű énekes-zsoltáros istentiszteleteken a Kálvin Kórus közreműködésével mostanában már az új énekeskönyvbe felveendő dicséretek is előkerülnek. Így lesz ez október 24-én este is, amikor Luther 12. és 46. zsoltára mellett régi énekeskönyveink 133. zsoltárra írt isteni dicsérete is felhangzik. Különleges lesz az Ein feste Burg (Erős vár) megszólalása, mely a gyülekezeti versszakok mellett Lucas Osiander 16. századi harmóniáival, valamint egy kortárs cseh egyházzenész - Ladislav Moravetz – néhány évvel ezelőtt írt feldolgozásával kombinálva hangzik fel. Az istentisztelet második felében Mendelssohn békéért könyörgő, Verleih uns Frieden-motettáját megelőzve szintén újnak számító éneket: a reformáció téziseit összefoglaló öt Solá-t (Csak egyedül a Szentírás) éneklik a jelenlévők és a kórus, Johann Crüger dallamával és harmóniáival. Igét hirdet Papp Judit lelkipásztor.

Istent keresem

1Thessz 4,1–8

„...testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →