Svájci reformátusok gyűjtenek Szíriáért

2019. október 17., csütörtök

A HEKS, a svájci református egyházak segélyszervezete adománygyűjtő kampányt indított a török invázió okozta háborús menekültkrízis kezelésére. A svájci reformátusok felhívással fordultak a közvéleményhez, jogellenesnek nyilvánítva a török behatolást Szíriában.

Majd kilenc éve tart a háború Szíriában, ami számos emberéletet követelt és tömegeket kényszerített arra, hogy otthonaikat elhagyják. A török hadsereg nemzetközi jogot sértő bevonulása Szíriába újabb erőszak- és menekülthullámmal fenyeget – óv a HEKS nyilatkozata.

Ezekben a napokban ismét százezrek kényszerülnek menekülni szárazföldi rakétatámadások és légi bombázások elől. Több száz ember, köztük számos gyerek, vesztette életét már eddig is. Ismét a civil lakosságot sújtja elsősorban a szenvedés, akik a térség korábbi viszonylagos nyugalma és békéje után megint a szembesülni kényszerülnek a háború borzalmaival.

A svájci református egyházak segélyszervezete, a HEKS évek óta jelen van Szíriában, és a gyülekezetek adományaiból támogatja a szíriai református egyházak működését, olyan közösségmegtartó kezdeményezéseket, mint a sokszor traumatizált és árva gyermekek részvételével zajló vasárnapi iskolákat, a református iskolák fennmaradását segítő ösztöndíjprogramot, gyülekezeti épületek újjáépítését és humanitárius programokat.

Az egyházi segélyszervezet partnereivel együtt 2017 óta biztosít gyorssegélyt azok számára Szíriában, akik mindenüket hátrahagyva menekültként kénytelen élni az országon belül. Az ENSZ adatai alapján a sürgős segítségre szoruló emberek száma meghaladja a 11,7 millió főt. A HEKS az újabb fegyveres konfliktus kitörése után, helyi egyházi partnereivel együttműködve, azonnal megkezdte az újabb humanitárius gyorssegély szervezését azon keresztyén és nem keresztyén családok támogatására, akik a török invázió miatt kénytelenek elhagyni a kurdok felügyelte Haszaka tartományt. 

Külügyi Iroda

Forrás: www.heks.ch

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió