Balog Zoltán kapta idén a Tőkés-díjat

2019. szeptember 23., hétfő

Balog Zoltán református lelkész, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke, korábbi emberierőforrás-miniszter kapta idén a Tőkés-díjat. Az elismerést az ünnepi istentisztelettel egybekötött nyilvános kuratóriumi ülésen adták át vasárnap a kisvárdai református templomban.

„Balog Zoltán életútja rendkívül gazdag, lelkészi hivatásától a cigány felzárkózás ügyén át a 2006-os rendőri brutalitást elszenvedők jogvédelméig, a német kapcsolattartástól a diaszpórában élő magyar jelenlétig, a német-magyar kétnyelvű gyülekezet vezetésén át a konzervatív polgári értelmiség összefogásáig, illetve a legnagyobb minisztérium hat évig tartó kiváló irányításáig sokféle feladatban állt helyt" – méltatta a díjazottat Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

„Sokan a magyar közéletben Balog Zoltánon keresztül találkoztak először a hittel, a hit szabadságával, vagy tértek vissza mindahhoz, amit örökségbe kaptak és keresztségükkel megkezdtek" – fogalmazott a tárcavezető, kiemelve a lelkész-politikusnak a polgári oldal és a demokrácia iránti elkötelezettségét. Tőkés László munkásságát és tetteit megemlítve Gulyás Gergely azt mondta, 1989-ben az akkori református pap a diktatúrával szembeni bátor kiállása ledöntötte a „hallgatás falát". Mindaz, ami akkor Temesváron történt, egy nemzedék számára jelentette a szabadságot, és bizonyos értelemben jelenti ma is a rendszerváltozás katarzisát – fogalmazott a miniszter.

A Tőkés László korábbi királyhágómelléki református püspök nevét viselő alapítványt 1989-ben alapították, a szervezet célja, hogy elismerje azokat, akik tudományos, művészeti, politikai, vallási területen végzett munkájukkal, vagy humanitárius cselekedeteikkel sokat tettek a magyar nemzet fejlődéséért. A Tőkés-díjat eddig olyan ismert művészek, egyházi és világi személyek kapták meg, mint Sára Sándor operatőr-filmrendező, Tempfli József római katolikus püspök, Szörényi Levente zeneszerző, Nemeskürty István és Szabó Magda író, Makovecz Imre építész és Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök.

A Györfi Sándor szobrászművész által készített emlékplakettet Lengyel Szabolcstól, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumi elnökétől vette át Balog Zoltán. Az eseményen részt vett és köszöntőt mondott Tőkés László, Seszták Miklós kormánybiztos és Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere.

Forrás: MTI, fotó: Balázs Attila

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.