Újabb véres nap Aleppóban

2019. július 15., hétfő

Hat civil életét követelte és további nyolc embert sebesített meg az elmúlt nyolc év egyik legvéresebb aleppói támadása. A szíriai örmény református közösség elnöke, egyházunk egyik kiemelt közel-keleti partnere, Harout Selimian levélben tájékoztatta a nemzetközi egyházi közösséget a legutóbbi aleppói vérengzésről.

Az aleppói Béthel gyülekezet lelkésze, egyben a Szíriai Örmény Református Egyház elnöke nyilvános felhívásban fordult a szír kormányhoz hétfőn, amiben állampolgárai és az ártatlan civilek védelmére szólítja fel a hatóságokat azt követően, hogy a város két legsűrűbben lakott kerületét, Új Aleppót és Miniant július 14-én több rakétatámadás érte. Az elmúlt nyolc év egyik legvéresebb támadása – amelyet terrorista csoportok indítottak a tartomány nyugati részéből –, hat civil életét követelte és további nyolc embert sebesített meg. Az áldozatokat az al-Razi Kórházban és az egyetemi klinikán ápolják.

Az Közel-Keleti Örmény Református Egyházak Uniójának szíriai tagegyházát 2017 óta a Magyarországi Református Egyház is támogatja, legutóbb idén márciusban járt Aleppóban egyházunk küldöttsége Bogárdi Szabó István püspök vezetésével, aki testvéregyházi megállapodást írt alá a közösséggel, amiben a két egyház elkötelezte magát a közel-keleti keresztyén közösség támogatása iránt.

„Az idők jeleit olvasva különös aggodalommal tekintünk arra a súlyos emberi szenvedésre és a politikai nehézségekre, amellyel közösségünk a Közel-Kelet országaiban szembesülni kényszerül. Rendkívül nyugtalanítónak tartjuk az erőszakos összetűzéseket, amelyeknek ártatlan civilek és egész közösségek, elsősorban is a keresztyének esnek áldozatul. „Krisztus követeiként”, a béke és megbékélés szószólóiként határozottan szembe szállunk és elítéljük a vallási diszkrimináció, elnyomás és üldöztetés minden formáját. Együttműködésünkben ezért különös figyelmet fordítunk arra, hogy a keresztyén közösségeket abban támogassuk, hogy szülőföldjükön maradva szolgálhassák Istent és tanúskodjanak Krisztus evangéliumáról, és másokat is arra hívunk és bátorítunk, hogy közös küldetésünket támogassák.” – áll a megállapodásban.

A Magyar Református Szeretetszolgálat a szíriai reformátusok helyben maradását támogató vasárnapi iskolák megsegítésére kétmillió forint adományt juttat el a napokban a háború sújtotta országba a Kárpát-medencei reformátusság adományaként.

Harout Selimian egyházvezető, aleppói lelkész legutóbb tavaly októberben járt Magyarországon, amikor személyesen is beszámolt a szíriai szolgálatáról és a helyi református közösség életéről.

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.