Szórványstratégia és hídépítés

2019. június 25., kedd

Határozott keresztyén/keresztény címmel tartotta hittudományi tanácskozását június 20–23. között Balatonfüreden a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat (NyEMRLSz).

A több mint ötven résztvevővel zajló konferencia nyitó istentiszteletén Pőcze István evangélikus lelkipásztor szolgált igehirdetéssel a balatonfüredi református templomban. A tanulmányi napok főelőadója Korzenszky Richard bencés szerzetes, a tihanyi apátság volt elöljárója és Fekete Károly tiszántúli református püspök volt. A hittudományi tanácskozás ökumenikus távlatban foglalkozott az európai társadalom keresztyénség iránti közönyének problémájával. A zárónyilatkozat szerint Európa keresztyén múltjával szembeforduló fájdalmas folyamat ez, amely az elsorvadás veszélyét, a jövő bizonytalanságát hordozza magában. „Ez hatványozottan érinti a Nyugat-Európába folyamatosan áttelepülő nemzettársainkat, akik kilépnek a Kárpát-medence szellemileg is aránylag védettséget jelentő környezetéből" – fogalmaz a dokumentum.

A nyilatkozat üdvözli a magyar kormány egyházi szórványtámogató programjait, egyúttal ezek továbbfejlesztését is szükségesnek tartja. Új gyülekezetek szervezéséhez – annak érdekében, hogy Nyugat-Európa további jelentősebb központjaiban legyen rendszeres istentisztelet – a NyEMRLSz „az anyaország lelkészellátási támogatását igényli" – olvasható a tanácskozás záródokumentumában.

A NyEMRLSz vezetőségi tanácskozásán Bereczki András nyugalmazott lelkipásztort lelkészi alelnöknek választották, Ormós Ajtony megbízott titkári teendők ellátására nyert bizalmat. A konferencia a vasárnapi úrvacsorás istentiszteleti alkalommal és Steinbach József dunántúli református püspök igehirdetői szolgálatával zárult.

Megalakulása óta igyekszik a NyEMRLSz hasonló rendezvények szervezésével „megőrizni szórványléti önazonosságát". Mint a mostani tanácskozás zárónyilatkozatában olvasható, „szórványstratégiai és hídépítési meggondolásból", a „nyugat-európai gyülekezetek jelenének és jövőjének fölmérése érdekében" nemcsak Nyugat-Európából, hanem a Kárpát-medencéből is vendégül látták a tömbreformátusság képviselőit, akikkel a „megszakadt lelki vérkeringés helyreállításán szorgoskodnak".

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió