A kulcsra zárt szoba titkai

2019. január 22., kedd, Kecskemét

Ingyenesen látogatható a magyar kultúra napján, 2019. január 22-én, kedden 10-től 18 óráig a kecskeméti Ráday Múzeum. Ismerkedjenek meg új állandó kiállításukkal, a jeles kecskeméti festőművész, Muraközy János (1824-1892) életét bemutató, „A kulcsra zárt szoba titkai" című tárlattal.

Az új kiállítás egy hangulatos biedermeier szobában kapott helyet a múzeumban. A kiállítótérben 19. századi bútorok és használati tárgyak, valamint a korabeli polgári életmódról árulkodó portrék, romantikus tájképek, többalakos jelentek keltik életre a korszakot. A gyűjtemény valamennyi darabja az ügyvéd végzettségű festőművész hagyatékából származik. A bútorok között például egy míves ülőgarnitúra, egy hozzá illő kisasztal és egy tükrös könyvszekrény ékesíti a szobát.

Muraközy János gerillakapitányként kezdte tevékenységét a szabadságharcban, karddal szolgálta hazáját. 1849 januártól májusig létezett az a kecskeméti szabadcsapat, melynek vezetője Muraközy lett, aki önként jelentkezett erre a feladatra. Haditettei miatt a világosi fegyverletétel után menekülnie, bujdosnia kellett. Először Kecskeméten rejtőzött, de 1849 őszén néhány hétig Tardonán, a Bükk-fennsík egyik kis falujába tűnt fel, ahol megfestette barátját, Jókai Mórt Kossuth-kalapban – ez a festmény is megtekinthető a Ráday Múzeum kiállításában. Később a Dunántúlon kóborolt mint vándorfestő - Fekete János álnéven, majd festő mestere, Marastoni Jakab pesti műtermében húzódott meg. Itthoni rejtőzködésből Bécsbe ment, ahol szintén álnéven (Fekete piktor, Fekete János) Carl Rahl festőiskolájában festést és rajzolást tanult.
1853-ban tért vissza újra Kecskemétre, de mint volt gerillakapitányra, a részleges amnesztia nem vonatkozott rá; elfogták és több hónapot töltött vizsgálati fogságban.

Helyszín: Ráday Múzeum, 6000 Kecskemét, Kálvin tér 1. (Ókollégium)

Elérhetőségek:
Tel: +36 76 486 226
www.radaymuzeum.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.