„Az aszút az Úristen adja”

2018. november 15., csütörtök

A templom, a szőlő és a pince háromszögében élik az életüket a mádi reformátusok: évszázados örökségük ma is megtartó erő. Ellátogattunk hozzájuk, mert érdekelt minket, mi kerül az úrvacsorai kehelybe Tokaj-Hegyalján, és azt is megtudtuk, hogyan lesz a szüret cselekvő igehirdetéssé.

Hűvös még a szeptember végi reggel, a Nap is épphogy csak kiemelkedett a Szent Tamásdűlő karói mögül, amikor a piros-sárga motorvonat bepöfög a mádi állomásra. A megszokottnál tovább várakozik, eltart egy ideig, míg a Miskolcról érkezett fogyatékos óvodások kísérőikkel mind leszállnak a vonatról és a peronon szívélyesen üdvözlik rég nem látott vendéglátóikat, a mádi reformátusokat.

A gyülekezeti házban terített asztal, gondoskodás és játék várja őket, majd miután befutnak a sárospataki vendégek is, traktorra ülve, boldogan zötykölődik ki az egész társaság a szőlőhegyre – szószerinti és lelki gyümölcsöket szüretelni.

Hátrébb teszik a maguk dolgát

„Gazdálkodó gyülekezet vagyunk” – meséli büszkén Nagy Zoltán gondnok, mikor már a Kishegy lábánál sétálunk. Mádon még az egyházközségnek is van szőlője: 1,1 hektáron termesztenek furmintot és hárslevelűt, remélhetőleg pár éven belül még a muskotály is termőre fordul. A leszüretelt szőlő nagy részét eladják egy helyi borászatnak, kisebb része pedig feldolgozva a gyülekezet pincéjébe kerül – bárki megkóstolhatja, aki betér hozzájuk. Az Isten dicsőségére befolyt összegekből fizetik a kántort, a takarítót és a könyvelőt, de halaszthatatlan felújításokra, ifjúsági programokra is jut mindig.

Ez persze sok törődéssel és munkával jár: aki csak teheti, vállalja egy-egy sor gondozását, a többit pedig kalákában művelik meg. „Segítenek a gyülekezeti tagok is, de a presbiterek mindig többet vállalnak, példát mutatnak – meséli vezetőjük. – A gyülekezet dolgáért a sajátjukat is hátrébb tudják tenni.” Van, aki szabadnapot vett ki, más a saját szüretét hagyta félbe, hogy felejthetetlen élményeket szerezzen egy csapat nehéz sorsú gyereknek.

Nagy Zoltán is atyai gondoskodással kalauzol végig a saját során, nagy szeretettel mutatja be munkájuk gyümölcsét. A betakarítás első felén már túl vannak, a tőkéken maradt fürtök késői szüretelésű borokhoz gyűjtik magukba az édességért felelős őszi napsugarakat. Egyik-másik fürtön töppedt, mazsolaszerű szemek látszanak, de ha a nemesrothadás nem támadja meg, nem megy végbe bennük az aszúsodás. „Egy évtized is eltelik két jó aszútermő évjárat között, megfelelő mennyiségű napfény, csapadék és páratartalom kell hozzá – sorolja a gondnok, mintegy bizonyítékként a Mindenható létezésére –, mi bármennyit dolgozunk a szőlővel, az aszút az Úristen adja.”

Akiknek élmény a szüret

A traktorra felkapaszkodva egy 5 éves kisfiú mellett foglalunk helyet, aki bár nem sokat beszél, bizalmával azért kitüntet minket: közelebb húzódik a szalmazsákon, néha még belénk is kapaszkodik, hogy jobban szemmel tarthassa a mögöttünk pöfögő gépet, amely láthatóan elbűvölte. Nagymamája neveli, autizmust diagnosztizáltak nála, most azért jár fejlesztő óvodába, hogy később egy integrált iskolában is megállja a helyét – tudjuk meg a kísérőitől.

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 350 tanulásban vagy értelmileg akadályozott, autizmussal diagnosztizált, látás-, hallás- és mozgássérült gyerek fejlesztő oktatását-nevelését végzi. A Gagarin utcai óvodában – ahonnan a gyerekek is érkeztek – 2-3 szakember foglalkozik egy-egy 6-7 fős csoportban a gyerekekkel. „Minél korábban kezdődik el ez a munka, annál magasabb szintű önállóságot érhetnek el”– mondja Emődi Beáta (képünkön) tagintézményvezető. „Nem tudjuk megváltoztatni a diagnózisukat, de tudjuk fejleszteni a szocializációjukat, alkalmazkodóképességüket, kognitív tudásukat” – teszi hozzá Molnárné Szalai Zita gyógypedagógus.

Mindketten hivatásnak tekintik a munkájukat, sajátjukként szeretik a gyerekeket és kollégáikkal együtt arra törekszenek, hogy kibontsák a bennük rejlő lehetőségeket – még akkor is, ha nehezebben megy és kevesebb a sikerélmény. „Nagyon sok szeretetet igényelnek, de nagyon sokat adnak is” – mondják. Az élményszüret ötlete is abból a vágyból fakadt, hogy minél többet megmutassanak ezeknek a gyerekeknek a világból, ne csak a négy fal közé bezárva töltsék napjaikat. A házigazdák nem is végeznek fél munkát: a gyülekezeti ház udvarán azt is bemutatják nekik, hogyan préselnek mustot a szőlőből. A pedagógusok hálásak: „Tíz éve járunk már ide, mindig nagyon jó látni az emberek közötti összetartást, ez nekünk is erőt ad.”

„Belopta” magát a szívükbe

Ebéd, játék és az elmaradhatatlan közös éneklés után eljön a könnyes búcsú ideje – a jövő évi viszontlátás reményében. Minket pedig Tar László Péter lelkipásztor kalauzol 8 méterrel a parókia udvara alá, a gyülekezet borospincéjébe: „Az 1700-as évek második felének jegyzőkönyvei már természetesnek veszik a létezését, de az is lehet, hogy még a török időkben ásták ki.” Bár nagyapja egykor Zánkán szolgált, ahol szintén volt szőlője a gyülekezetnek, a pákozdi születésű lelkész nem mozgott mindig ilyen otthonosan a hordók között: „Mielőtt először lopót adtak a kezembe, annyira izgultam, hogy egy vödör vízzel gyakoroltam. Meg is dicsértek.” Mára már annyira beletanult a borászatba, hogy az ő véleményét is kikérik a presbiterek, azt mondják: „jól kóstol”.

A mádi reformátusok a templom, a szőlő és a pince háromszögében élik az életüket, mégsem részegesek. Sőt a közös munka összekovácsolja a gyülekezetet és megteremti a lelki közösség alapjait: nem mennek el szó nélkül egymás mellett, istentisztelet után gyakran együtt maradnak és megbeszélik az előttük álló metszést, permetezést, de azt is, kivel mi történt, miben segíthetik a másikat. „Minden presbiteri gyűlést egy-egy pohár borral zárunk – avat be a lelkész. – A végsőkig képviseli mindenki a legjobb meggyőződését, de miután szavaztunk, fogjuk a poharat, egymás szemébe nézünk és koccintunk, mert hisszük, hogy Isten vezetett bennünket erre a döntésre.”

A jó szóra és borra szomjazók előtt nyitva áll a reformátusok pincéje, és bizony két kóstolás között nemcsak a furmint állandóságáról, vagy a mindig más arcát mutató muskotályról lehet elmélkedni, de nagyon könnyen lelki témákra terelődik a szó. Azt mondják, a hegyaljaiak kemény emberek, s bizony kell is a kitartás, hogy ezt a köves, ásványokban gazdag, a tokaji borok sajátosságaiért is felelős talajt termőre fordítsák. „De semmiképp sem megkeményedett szívű emberek, nyitottak az Isten szavára” – a lelkész ezt elődei, különösen is a néhai Zergi Gábor tiszteletes áldásos magvetésének tulajdonítja. „Ezt az élményszüretet is úgy fogják fel, mint cselekvő igehirdetést: szeretetükkel és figyelmükkel ajándékozzák meg a diagnózisuk keresztjét hordozó gyermekeket, hogy azok egy boldog, önfeledt napot tölthessenek itt” – mondja Tar László, akinek egyik gyermeke szintén az Éltes Mátyás egykori tanulója.

Beérett gyümölcsök

László és felesége, Andrea 12 éve szolgálnak a mádi gyülekezetben, ez alatt az idő alatt igyekeztek folytatni a magvetést. Nem is eredménytelenül, hisz az évek során családias munkatársi közösség alakult ki körülöttük, s ha a lelkészeket épp máshová szólítja a kötelesség, azért a gyülekezeti program még nem marad el. Egyik legkülönlegesebb élményük, hogy az elsők között náluk konfirmált fiatalok közül az egyik idén presbiter lett.

„Nem sajnáljuk az energiánkat, szívesen segítünk, mert azt látjuk, hogy a lelkészházaspár Isten dicsőségére végzi a szolgálatát” – mesél a presbiteri szolgálatról Nagy Máté. Dolgos fiatalember, neki is van saját sora a gyülekezet szőlőjében. Azt mondja, mióta az eszét tudja, része az életének a szőlőművelés, a környéket is nagyon szereti. Nem vágyódik el innen, Hegyalja számára az otthont, a megtartó családot jelenti.

Nem is csodálkozunk ezen, hisz olyan vidéken járunk, ahol még az Úristennek is van vánkosa. A nyugati fekvésű Úrágya dűlő arról kapta a nevét, hogy amikor a kapáló szőlőmunkások látták, ahogy a Nap a domb mögé ereszkedik, azt mondták: „az Úr is nyugovóra tér, nekünk is indulni kell haza”. Ilyen ember a mádi: látástól vakulásig dolgozik. És ha munkáját Isten aszúszemekkel áldja meg, az abból készült bort odateszi az úrvacsorai asztalra, egy évtized termésének legjavával ünnepli a közösséget Vele, aki a legdrágábbat adta érte.

Feke György, fotó: Szabó Zsolt

November 18-án, vasárnap 10.30-tól ünnepi istentiszteletet tartanak a mádi református gyülekezetben, melyen hálát adnak a betakarításért és az idei termésért. Az alkalmon Fekete Károly tiszántúli püspök hirdet igét, az úrvacsorai szolgálatot Csomós József tiszáninneni püspök végzi, köszöntőt mond Nagy István agrárminiszter. A hálaadó istentiszteletet élőben követheti a reformatus.hu facebook oldalán.

Istent keresem

Zsid 8,6–13

„a mi főpapunk... különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →