Zsebünkben a Bibliapp

2018. augusztus 25., szombat

Mit tanított Jézus az adományozásról? Hogy is volt ez a tevével és a tű fokával? Mit üzen a számomra ma Isten? – mostantól bármikor és bárhol fel tudjuk lapozni a Bibliát, elolvashatjuk a napi bibliamagyarázatot, valamint kereshetünk a református hitvallásokban, ehhez pedig mindössze egyetlen ingyenes applikációt kell letöltenünk mobil eszközünkre.

Elkészült a Bibliapp, a Magyarországi Református Egyház hivatalos mobil alkalmazása – jelentették be a Reformátusok Szárszói Konferenciáján augusztus 25-én, szombaton. Az okostelefonokra, tabletekre telepíthető program nem az első magyar nyelvű keresztyén applikáció, ám az egyetlen, amelyik

· 2 magyar nyelvű bibliafordítás és

· 1 napi igemagyarázat mellett

· a Heidelbergi Kátét és

· a Második Helvét Hitvallást is magában foglalja.

Nemcsak a napi csendességünkben lehet hasznunkra, de segítségével könnyen utánanézhetünk egyházunk tanításának egy-egy minket érdeklő kérdésben, és a vonatkozó bibliai szakaszokat is egy kattintással elérjük. Az alkalmazás tovább bővülhet a jövőben, ha elkészül az új református énekeskönyv, azonban addig is igazán hasznos útitárs és iránytű lehet a mindennapok forgatagában.

A már említett kereszthivatkozásokkal átszőtt komplex program létrejöttét hosszú évek fordítói munkája előzte meg: a Heidelbergi Káté 2013-as mai magyar nyelvű fordítása után a reformáció tavalyi emlékévére megújították a Második Helvét Hitvallás szövegét is. Az applikációban a református egyház által hivatalosan is elismert két bibliafordítás – a Károli-féle és a 2014-ben megjelent revideált új fordítás – közül választhatunk, míg a napi igeolvasáshoz a Kálvin Kiadó gondozásában évente megjelenő Református Bibliaolvasó Kalauz igemagyarázatai szolgálnak vezérfonalként.

A Biblia mindenkié – valljuk, ezért az alkalmazás ingyenesen letölthető – androidos eszközökre a Google Play áruházból, Apple termékekre pedig az AppStore felületéről.

Telepítés után még le kell töltenünk az említett szövegeket (szintén ingyenesen), hogy később internet-hozzáférés nélkül is használhassuk, bárhol is legyünk: templomban, gyülekezeti táborban, tömegközlekedési eszközön vagy épp vízparti nyaraláson.

Az alkalmazást a Google és az Apple fokozatosan teszi elérhetővé a felhasználóinak, azért ha nem találják a Bibliappot, néhány órával később térjenek vissza a webáruházba. Az alkalmazást folyamatosan tökéletesítik, bármilyen visszajelzést örömmel fogadnak a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány e-mail címére (rkk@reformatus.hu).

Kommunikációs Szolgálat

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.