Megkövette a református egyházi vezetőket a köztársasági elnök

2018. május 15., kedd

Megkövette a megtámadott református egyházi vezetőket a köztársasági elnök. Áder János kedden délelőtt bocsánatot kért „a magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult tüntetők és az eddig hallgatásba burkolódzó politikusok helyett" a május 8-i események miatt.

Áder János köztársasági elnök a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki hivatalában kereste fel Bogárdi Szabó Istvánt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét, Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét és Gér Andrást, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosát.

„Harmadik alkalommal kell hasonló ügyben a nyilvánossághoz fordulnom. Először 2012 júniusában, amikor Schweitzer József nyugalmazott főrabbit érte atrocitás az utcán. Másodszor négy esztendővel ezelőtt, amikor Pásztor Istvánt, a vajdasági magyarok elnökét támadták meg. Most pedig az egy hete a Parlament előtt történtek miatt" – mondta Áder János.

Hozzátette: Huszár Pál, Szenn Péter és Gér András vendégként, az ő meghívására voltak jelen az Országgyűlés alakuló ülésén. „Egyházi hivatásukban mindhárman nagy alázattal szolgálják a békességet, hirdetik az egymás iránti tiszteletet és a szeretet törvényét. A Parlament épületéből kilépve azonban azt kellett tapasztalniuk, hogy vannak, akik csak a gyűlöletkeltés, a rombolás, az erőszak törvényét ismerik. Ők hárman, akik egyházi vezetőként mindent megtesznek az itthoni és határon túli közösségeink lelki egészségéért és boldogulásáért, most megdöbbenve tapasztalták, hogy a tüntetők közül jó néhányan, emberi mivoltukból kivetkőzve, aljasul gyalázzák őket" – tette hozzá a köztársasági elnök

„Nincs az a sérelem, amely igazolhatná, hogy Magyarországon becsületes, jó szándékú embereket, nagyra becsült vallási vezetőket, egy tisztességben megőszült tudóst, egy öt gyermekes édesapát ilyen méltatlan támadás érjen. Akik nem ismerve se Istent, se embert, csak üvöltözni, gyalázkodni képesek, sötét erőknek engedik át önmagukat" – fogalmazott Áder János. A köztársaság elnöke hangsúlyozta, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága Alaptörvényben biztosított alapvető jog, amely mindenkit megillet. „De ennek a szabadságnak minden demokráciában világos határa van. Ez a határ ott húzódik, ahol a kinyilvánított vélemény durva agresszióban, fenyegetésben ölt testet, sérti a másik személyes szabadságát, emberi méltóságát" – tette hozzá. Mint mondta, 2018. május 8-án a Kossuth téren sokan lépték át ezt a határt.

2012-ben azt hangsúlyozta, „nem elég tiltakoznunk, nincs más választásunk: mások mocskát nekünk kell eltakarítanunk", 2014-ben pedig azt, hogy „nem fordíthatjuk el tekintetünket, ha bárkit vallása, társadalmi hovatartozása, nemzetisége, politikai meggyőződése vagy véleménye miatt bántalmaznak... Minden ilyen esetben félre kell tenni a politikai haszonlesést, ravaszkodást, méricskélést, egyetlen erkölcsös cselekedet lehetséges: minden politikai nézetkülönbséget és megfontolást félretéve, egy emberként állunk azok mellé, akiket emberi méltóságukban és magyarságukban megaláztak és megsértettek." Az államfő most úgy fogalmazott: „Egy hete várok erre a megnyilatkozásra. Hiába. Ezért a magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult tüntetők és az eddig hallgatásba burkolódzó politikusok helyett megkövetem Huszár Pált, Szenn Pétert és Gér Andrást."

Hatalmas megtiszteltetésnek tartja a köztársasági elnök bocsánatkérését Szenn Péter, a Horvátországi Keresztyén Kálvini Egyház püspöke. Az egyházvezető meghatottságának adott hangot Áder János látogatása után. „Nagyon jól esik az együttérzés. Amikor bántás és igazságtalanság ér, akkor az őszinte gesztus erősít meg igazán, és a köztársasági elnök úr gesztusa ilyen volt." Hozzátette: mástól nem vár bocsánatkérést, mert ennyi idő elteltével nem hiszi, hogy az őszinte lenne. „Most megerősödve, felállva tovább kell végeznünk azt, ami a mindennapi kötelességünk, hogy hitben, reményben, szeretetben, békességre törekedve naponta hirdessük, hogy az Úr Jézus Krisztus megszabadít mindannyiunkat. Azokat is, akik éppen bántásunkra vannak" – tette hozzá.

Gér András, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa provokációnak tartja a múlt keddi incidenst, de hangsúlyozta, hogy nem haragszanak senkire. „Elfogadhatatlannak tartjuk az agresszív viselkedést, hiszen a szabad véleménynyilvánításnak nem lehet eszköze mások gyalázása, provokálása" – ismételte meg múltheti televíziós nyilatkozatát. Huszár Pál viselkedését mindenki számára példaértékűnek tartja, ugyanis az nem a személyes haragról szól, hanem arról, hogy miközben elítéljük a rossz cselekedeteket, az elkövetőknek mégis megbocsátunk: „Főgondnok úr az első perctől hangsúlyozta, hogy senkire nem haragszik, és keresztyénként a megbocsátást kell képviselnünk." Gér András ismét kijelentette, hogy a református egyházi vezetők semmilyen jogi eljárást nem indítanak támadóik ellen.

Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke a köztársasági elnök együttérzése mellett megköszönte a sok aggódó üzenetet, sms-t és jókívánságot is. „Isten kegyelméből lelkileg nem sérültem. A testi sérüléstől a rendőrök védtek meg, akik minket védelmezve mindvégig korrektül viselkedtek, és nem dőltek be a provokációnak. Senkinek nem kívánom azt, amit átéltünk" – tette hozzá. „Az Úristen egyik kezével adja a megpróbáltatást, a másikkal pedig már adja a kimenekedést belőle. Különösen hálás vagyok azért, hogy a köztársasági elnök úr ilyen figyelemben részesített minket" – zárta gondolatait Huszár Pál.

„Mély alázatra és emelkedettségre vall a köztársasági elnök részéről, hogy bocsánatot kér a felelősök helyett" – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István, a Zsinat lelkészi elnöke. Mint mondta, Magyarország első embere minden magyar állampolgár békességéért, tisztességéért, az egymás iránti megbecsülésért felelős. „Áder János úgy emlékeztet minket erre a felelősségre, hogy bocsánatot kért azok helyett, akiktől elvárható lenne, hogy bocsánatot kérjenek a felgyülemlő agresszióért, az incidensért" – hangsúlyozta. Azokat tartja felelősnek az incidensért, „akik azt az érzetet sugallják, hogy egy politikai kudarcért, választási vereségért, egy, az övéktől eltérő meggyőződés érvényre jutásáért agresszív módon is kifejezhetik elégedetlenségüket, és úgy gondolják, hogy föl lehet uszítani embereket hasonló cselekedetekre", valamint azokat, „akik az ügyből ürügyet csináltak". 

A Zsinat lelkészi elnöke megköszönte Áder János bocsánatkérő gesztusát, majd egyértelművé tette: „Imádkozunk azért, hogy ilyen ügyek ne legyenek a továbbiakban Magyarországon." Az egyházi vezetők köszönetképpen egy, a reformáció emlékévében készített zászlót ajándékoztak Áder Jánosnak, amelyen a Kárpát-medencei református egyházak címere, valamint egy újszövetségi idézet található: „Akik Istent szeretik, minden javukra van" (Róm 8,28).

Fekete Zsuzsa, fotó: Bruzák Noémi / MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.