150 éves a skóciai magyar ösztöndíjalap

2015. március 19., csütörtök

150 évvel ezelőtt indult el az az ösztöndíj program, amelynek keretében a Debreceni Református Kollégium falai között teológiát tanuló hallgatók Skóciában tanulhattak hosszabb-rövidebb ideig. A jubileum kapcsán emlékülést és emléktábla avatást is tartottak a Debreceni Református Kollégiumban március 19-én.

Az emlékülést Dr. Bölcskei Gusztáv, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora nyitotta meg 9 órakor az egyetem Szenczi Molnár Albert teremében. A megjelenteket Rt. Rev. John Chalmers, skót moderátor, a Skót Református Egyház elnöke köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy amikor az eltelt 150 évre tekintenek vissza, akkor azokra is gondolnak, akik most mennek majd Skóciába tanulni. Az emlékülésen beszédet mondott Prof. Dr. Hörcsik Richárd is, majd a Balogh Ferenc Terem mellett elhelyezett emléktáblánál folytatódott az ünnepség. Az emléktáblát Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Rev. John Chalmers skót moderátor leplezték le.

Fekete Károly rövid beszédében hangsúlyozta, hogy a Debreceni Református Kollégium majd 500 éves múltjában több új kezdet is volt, és ez az alkalom is ilyen. Az angolszász teológia olyan hatását mutatja, ami ma is tart, ugyanis több tucat fiatal tanult Skóciában és hozta haza az ott szerzet tudást és tapasztalatokat, valamint azt a lelkületet, amely 150 éve összeköti a két egyházat.

Az ünnepi alkalom után a Skót Református Egyház nevében Rt. Rev. John Chalmers Moderátor és Rev. Ian Alexander, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem nevében Prof. Dr. Fekete Károly és Prof. Dr. Bölcskei Gusztáv, míg a volt skóciai ösztöndíjas diákok nevében Prof. Dr. Gaál Botond és Prof. Dr. Hörcsik Richárd helyezett el koszorút az emléktáblánál.

A skóciai magyar ösztöndíjalap: A Magyarországon működő Skót Misszió már 1865 előtt fontolgatta, hogy hogyan is tudná befolyásolni a magyar református egyház lelki életét. A Missziót fenntartó Edinburghi Zsidómissziói Bizottság arra a meglátásra jutott, hogy egy ösztöndíjalap létrehozása megteremtheti azt a lehetőséget, amely kaput nyit a lassan megnyíló református egyház felé. Az ösztöndíj lehetővé tette, hogy a skót kegyességgel személyesen megismerkedett diákok a kint látottakat a magyar kálvinizmusba átültessék. Az ösztöndíj program beindulása hatását az 1880-as évektől éreztette igazán, amikor több teológiára is az Edinburghban végzett diákok kerültek be tanárként, és számtalan egyháztársadalmi és missziói szervezetben vettek részt – sok esetben vezetőként - a volt edinburghi diákok. Az 1865-ben kialakult debreceni-edinburghi kapcsolat id. Révész Imre, Balogh Ferenc, Csiky Lajos és Bethlendi Ede professzorok ideje alatt meghatározó volt, hatással volt a Debreceni Kollégium falai között levő teológiára.

Sajtóközlemény

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.