„Őrizd meg…!” – Igazi találkozásunk lehetett!

2010. július 15., csütörtök

Élmény volt házigazdának és résztvevőnek is lenni a július 7. és 10. között megrendezett Kárpát-medencei református középiskolák XV. találkozóján! A közel 180 résztvevő a Kárpát-medence 41 intézményéből érkezett.

Élmény volt házigazdának és résztvevőnek is lenni a július 7. és 10. között megrendezett Kárpát-medencei református középiskolák XV. találkozóján! A közel 180 résztvevő a Kárpát-medence 41 intézményéből érkezett.

Sok régi ismerőssel és új arccal is találkozhattunk. A színes programok során úgy gondolom, mindenki megtalálhatta magának azt, ami leginkább örömet okoz neki. Igyekeztünk figyelembe venni, hogy a tanév végeztével bizonyára mindenki fáradt, így sok szórakoztató, pihenést biztosító programmal készültünk. Kirándulás, városnézés, Barlangfürdő, az utolsó estén a diákoknak táncház, a tanároknak bórkóstolás – hogy csak a legfontosabbakat említsem...

A találkozó tartalmi munkáját plenáris előadások és szekcióbeszélgetések segítették. Mottónk így hangzott: „Őrizd meg...!". Ezt a felszólítást sokféleképpen lehet folytatni – így kerestük közösen megóvandó értékeinket, kincseinket, azokat a talentumokat, melyeket ránk bízott Isten. Magyar református keresztyén örökségünk olyan közös értékrendszert adhat számunkra, mely összeköt minket határoktól, életkortól függetlenül is. Öröm volt ennek a közösségnek az ízét érezni, együtt lenni a találkozó résztvevőivel!

A közös tanácskozás, gondolkodás eredményeként Zárónyilatkozatot fogalmaztunk meg ebben az évben is, mely tartalmazza azokat a legfontosabb gondolatokat, felismeréseket, amelyre jutottunk a 4 nap alatt.

A Kárpát-medencei református középiskolák XV. találkozója a Lévay hálaadó évének előrendezvénye volt. Ezzel elkezdődött az a rendezvénysorozat, amely mind egy irányba mutat: emlékezés, hálaadás a gondviselő, megtartó Istennek. Ő adja az életet, a növekedést; Ő ad minden időben tanítókat és diákokat az iskolába. Az Ő kegyelme, hogy egymás életén keresztül tanulhatunk. Hogy egyszerre lehetünk tanítók és tanítottak. Minden áhítat, igei gondolat ebbe az irányba mutatott a találkozón: Ő őriz meg, Ő emel fel és visz tovább bennünket! A hálaadó év előrendezvényén igazi találkozásunk lehetett: nemcsak egymással, hanem szerető mennyei Atyánkkal is! Az Ige erővel és hatalommal szólt közöttünk!

„Jövőre Kiskunhalason találkozunk..." – búcsúztunk el vendégeinktől szombat kora délután. Olyan természetes, hogy várjuk, készülünk és találkozhatunk. Igen, az, mert az Isten kegyelmes. Ha Ő akarja, és élünk, találkozunk. Mert bár a mi feladatunk az „Őrizd meg...!" megtartása és komolyan vétele úgy, ahogy tőlünk telik, de igazából Ő őriz meg mindnyájunkat a hitben, reménységben, szeretetben. Dicsőség legyen Neki ezért!

Thoma László
vallástanár, nevelési igazgatóhelyettes


Zárónyilatkozat


Mi, a Kárpát-medence magyar református középiskoláinak küldöttei – igazgatók, tanárok, diákok – 2010. július 7–10. között, tizenötödik alkalommal találkoztunk, ezúttal Miskolcon, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon alapításának 450. évében. Hálát adunk azért, hogy egy kivételével a Kárpát-medence összes református középiskolája képviseltette magát. A 27 magyarországi, 9 erdélyi, 4 kárpátaljai, 1 felvidéki intézmény küldöttei testvéri közösségben tájékozódtunk az egymás országaiban folyó magyar anyanyelvű közoktatás, valamint a református egyház által fenntartott intézmények életéről, eredményeiről, gondjairól.

1. Isten iránti hálával és örömmel tapasztaltuk, hogy az egységes Magyar Református Egyház létrejöttének immár a gyülekezetek és intézmények mindennapi életében és kapcsolataiban is látható jelei és eredményei vannak. (Kölcsönös segítségnyújtás, tanárcserék, diákcserék, tanulmányi kirándulások, szakmai együttműködéseken keresztül erősödő intézményi kapcsolatok.) A hatékonyabb együttműködéshez javasoljuk az egységes elektronikus intézményi adattár létrehozását és működtetését.

2. Reményeink szerint a folyamatban lévő magyarországi társadalmi változások megerősítik az egyházi intézmények által eddig is képviselt értékközpontú pedagógiát és közösségi nevelést, valamint az erkölcsi alapú és a határokon is átívelő nemzeti együttműködést. Ez iránt a református középiskolák elkötelezettek, és készek tapasztalataikat közkinccsé tenni. Számítunk arra, hogy az oktatási kormányzat és egyházi fenntartóink mindehhez újra megteremtik a méltó jogi, szakmai és anyagi feltételeket.

3. A Generális Konvent által 2009-ben létrehozott Kárpát-medencei református közoktatási alap működtetését szorgalmazzuk. Javasoljuk, hogy intézményenként évenkénti tanulói és munkatársi adománygyűjtő akciókkal induljon el az alap feltöltése.

4. A találkozó jelmondata „Őrizd meg...!" A közös áhítatok, az iskolák küldöttségének bemutatkozása, a szekcióbeszélgetések az értékőrzés lehetőségeit tudatosították a találkozó 180 részvevőjében.

Forrás: tirek.hu

Még több kép a találkozóról

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.