Meghalt Udvaros Béla

Kilencvenöt éves korában csütörtökön elhunyt Udvaros Béla rendező, író, az Evangélium Színház alapító-igazgatója – tudatta lánya, Udvaros Dorottya csütörtökön a Magyar Távirati Irodával.

Udvaros Béla 1925-ben született Budapesten, 1951-ben szerzett diplomát a Színművészeti Főiskola rendezőszakán, majd a Magyar Néphadsereg Színháza (a mai Vígszínház) ösztöndíjas rendezője lett. 1954-ben az Állami Déryné Színházhoz szerződött, 1957-től tizenhat évadon át a kecskeméti Katona József Színházban, majd tizenegy évadon át a békéscsabai színházban dolgozott rendezőként.

A Népművelődési Intézet révén húsz évig a MOM műkedvelő színjátszóival foglalkozott, egyik emlékezetes bemutatójuk Illyés Gyula Malom a Séden című drámája volt. Hosszú évtizedeken át rendszeresen tartott művészi és kultúrtörténeti egyszemélyes előadó- és felolvasóesteket, Kalocsától Vancouverig majdnem 2000 alkalommal lépett fel. Nevéhez számos könyv is fűződik.

1990-ben megalapította és csaknem két évtizedig vezette, szervezte és mentorálta az Evangélium Színházat. Nyolcvannégy éves korában, 2009-ben búcsúzóul Az ember tragédiáját vitte színre. A hosszú időn át a Magyarországi Református Egyház által is támogatott színtársulat rendszeresen tartott irodalmi, kulturális esteket református gyülekezetekben, valamint a rendszerváltás utáni szárszói református értelmiségi konferenciákon is.

Munkásságát 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével ismerték el. 2019-ben pedig megkapta a Magyar Művészeti Akadémia Kováts Flórián Emlékérmét több évtizedes rendezői, színházteremtő és közösségformáló, közösségszervező munkájáért.