A református félóra május 6-i ajánlója

Dátum
2020. május 6., 13:30 –
2020. május 6.
Helyszín
Országszerte
+ Naptárhoz adom
  • A koronavírus a kárpátaljai reformátusok életét is teljesen átírta. A kiürült perselyek már érezhető fennakadásokat okoznak a határon túl, van olyan gyülekezet, ahol már a márciusi béreket sem tudták kifizetni. Zán Fábián Sándorral, a Kárpátaljai Református Egyház püspökével arról beszélgettünk, hogy habár a járvány, amely alapjaiban forgatta fel a világot, számos nehézséget okoz, Isten gondviselő szeretete azonban örök és állandó.
  • A digitális oktatás gyerekek, szülők és a pedagógusok számára is új kihívást jelent. Ehhez nyújt segítséget a református tananyagtár. Az itt található keresztyén szellemiségű tartalmakat elsősorban közismereti tantárgyak oktatásához fejlesztették ki, amely minden tanár számára ingyenesen elérhető a reftanar.hu oldalon. A részletekről Pompor Zoltánt, a Református Tananyagfejlesztő Csoport szakmai vezetőjét hallják.
  • Néhány hete éles vita alakult ki a közösségi médiában református énekeskönyvi ének feldolgozása kapcsán. Sokak a hagyományos dallamok és tradicionális hangszerek mellett álltak ki, de szép számmal akadtak olyanok is, akik a modernebb hangzásvilágot támogatták. Az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági szövetségének kezdeményezésére most számos új feldolgozás született, ezekből is bemutatunk néhányat.
  • Műsorunk végén Molnár Miklós egykori Budapest-Kálvin téri református lelkipásztor gondolatait hallják Kecskés Ákos tolmácsolásában.

Műsorunk telefonszáma: 0630-789-00-66.
E-mail címünk: radio@reformatus.hu.

Tartsanak velünk május 6-án, szerdán délután fél kettőtől a Kossuth Rádió hullámhosszán.
Várja Önöket a szerkesztő Fekete Zsuzsa és a műsorvezető Bencze Zsófia.