A református félóra január 6-i ajánlója

Dátum
2021. január 6., 13:30 –
2021. január 6.
Helyszín
Országszerte
+ Naptárhoz adom
  • 2021-től új címmel és új szignálokkal jelentkezik a Kossuth Rádió református magazinja. A műsor címe a 90. zsoltár első sora helyett, a zsoltár utolsó két szava lett: Minden időben. A változásról, Fekete Zsuzsát, a műsor felelős szerkesztőjét kérdeztük.
  • Adásunk további részében válogatást hallhatnak 2020-as interjúkból. Így bepillanthatunk egy karanténesküvőbe is. A koronavírus-járvány miatt ugyanis sok pár döntött úgy, hogy elhalasztja az esküvőjét. Csatári Nándor és Csatáriné Szabó Zsuzsanna azt a tábort erősítik, akik a karantén idején, szűk körben házasodtak össze. Azt mondják: nem akartak várni. Számukra az volt a legfontosabb, hogy Isten színe előtt kössék össze az életüket.
  • Majd ellátogatunk 2020 egyik utolsó közösségi eseményére, a Kárpát-medencei református szőlészek és borászok fórumára, ami a BORUM nevet viseli. A fórumnak a tokaj-hegyaljai Erdőbénye adott otthont, ahová Dávid Rémusz borász és a helyi református közösség hívta meg a rendezvényt.
  • Műsorunk végén Kovács E. Bella a romániai Kékes református egyházközség lelkipásztorának gondolatait hallhatják.

Tartsanak velünk a Kossuth Rádió hullámhosszán 2020.január 6-án, szerdán délután fél kettőkor. Várja Önöket a szerkesztő: Fekete Zsuzsa és a műsorvezető: Somorjai-Bencze Zsófia.
Áldás, békesség.