A református félóra október 6-i ajánlója

Dátum
2021. október 6., 13:30 –
2021. október 6.
Helyszín
Országszerte
+ Naptárhoz adom
  • A két világháború közötti ellentmondásos időszak számtalan kihívás elé állította a református egyházat, amely Ravasz Lászlónak köszönhetően mégis megerősödött. A püspök ugyanis képes volt egyesíteni a széthúzó irányzatokat és mozgalmakat. Ambiciózus programja az evangélium megőrzésére és az egész magyar társadalmat átható reformációra épült – hangzott el a Dunamelléki Református Egyházkerület ünnepi közgyűlésén, pénteken. A Károli Gáspár Református Egyetemen arra emlékeztek, hogy száz éve iktatták be hivatalába Ravasz Lászlót.

  • Október a reformáció hónapja. Ebből az alkalomból a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa országszerte szervez programokat. A rendezvénysorozatot október 1-jén, pénteken ünnepi zenés istentisztelettel nyitották meg.

  • Ötödik alkalommal hirdették meg Az év Szupertanára versenyt. Olyan pedagógusok jelentkezését várták, akik egyedi módszereikkel igazi színfoltjai a magyar oktatásnak. A szakmai zsűri értékelése és a 14 ezer közönségszavazat összesítése alapján Sarkadi Ferenc, a debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola tanára kapta meg a címet.

  • Műsorunkban Molnár Miklós, a Budapest-Kálvin téri református gyülekezet egykori lelkipásztorának gondolatait hallhatják.

Várja Önöket október 6-án, szerdán délután fél kettőkor a szerkesztő Fekete Zsuzsa és a műsorvezető Kojsza Péter. Műsorunk telefonszáma: 06-30-789-00-66.
E-mailt is írhatnak nekünk a radio@reformatus.hu címre.
A műsort az adás után a mediaklikk.hu oldalon lehet meghallgatni.