Tanulmányutakat szervez a Menekültmisszió

Négy európai város a célpontja annak a programnak, amit a Református Missziói Központ Menekültmissziója szervez állami, önkormányzati, civil és egyházi szervezetek munkatársai számára.

Lisszabon, London, Madrid, Stockholm – ez a négy európai város a célpontja annak a programnak, amit a Református Missziói Központ (RMK) Menekültmissziója szervez állami, önkormányzati, civil és egyházi szervezetek munkatársai számára.

kép

A négy tanulmányút résztvevői március 24-én az RMK budapesti székházában találkoztak azért, hogy a program céljáról és a tanulmányutak során szerzett tapasztalatok feldolgozásának szempontjairól tanácskozzanak. Kanizsai-Nagy Dóra misszióvezető elmondta: az oktatás, a szociális és munkaerőpiaci szféra területén dolgozó szakértők angol, portugál, spanyol és svéd állami, civil és egyházi intézményekben, közösségekben keresnek majd jó gyakorlatokat a menekültek és bevándorlók befogadására, társadalmi integrációjuk elősegítésére.

A tavaszi tanulmányutak résztvevői július végén közös konferencián cserélik ki tapasztalataikat.

K. S.