Amerikai önkéntesek magyarországi menekültek között

Több éves múltra visszatekintő program veszi ismét kezdetét június 25-én, a menekültekért kitűzött imanap utáni napon. Tíz amerikai önkéntes tanár érkezik Magyarországra, hogy a befogadó állomásokon élő menekülteket angolra tanítsák.
Az MRE Zsinati Hivatal Külügyi Irodája és az RMK Menekültmisszió szervezésében, az ESI (Educational International Service) szervezet közvetítésével a tanárok öt hetet töltenek a bicskei és debreceni BÁH Befogadó Állomásokon, a Fóti Gyermekközpontban, valamint a jándi cigánymissziós program és a Budapesti Skót Misszió nyári angol nyelvű bibliatáborában szerveznek játékos angol órákat.

A tanárok nyitott és szolgáló szívvel készülnek már Amerikában, ahol egy hetes képzésen készítik fel őket a magyarországi menekültek tanítására. Megérkezésük után a MRE Zsinati Hivatalában egy napos orientáción vesznek majd részt, ahol menekültmissziós munkatársak tájékoztatják őket a táborok felépítéséről, menekültek számáról és nemzetiségéről, valamint lehetőségük nyílik feltenni kérdéseiket, hogy minél felkészültebben induljanak az állomásokra.

A táborban a menekülteknek a magyar nyelv tanulására nyílik lehetőségük, ám az angol nyelv ismerete nagyban segíti az elhelyezkedést, nagyobb eséllyel találhatnak munkát. Így a tanárok izgatottan és lelkesen, angol tanári könyveket és játékos feladatokat hozva indulnak majd az öthetes szolgálatukra.

Az önkéntesek között visszatérő is van, a debreceni Befogadó Állomásra harmadik alkalommal érkezik Russel (tanárok előző évi beszámolója itt olvasható). Az előző évek tapasztalata, a meleg fogadtatás a táborban, és ahogy lassan megnyíltak előtte a menekültek, visszahívta idén is Magyarországra. Elmondása szerint az első napok után érezték és látták a menekültek, hogy a tanárok valóban segíteni jöttek, krisztusi szeretettel állnak hozzájuk és nem ítélik meg őket. Az eddig Magyarországon szolgáló önkéntes nyelvtanárok mindegyike beszámolt arról, hogy a menekültek csodálkoznak, hogy a tanárok önkéntesként érkeznek és semmit sem kérnek munkájukért cserébe. Ez jó lehetőséget ad Isten szeretetéről és kegyelméről beszélni, és Russel elmondása szerint érezhető volt az eddigi évek alatt az Úr munkája a táborban. Imádkozunk azért, hogy ez az áldott munka idén is folytatódjon.

Külügyi Iroda