A szabadulásra vágyók szolgálatában

„Ne intézményként, hanem valódi személyes kapcsolatként legyünk jelen a magyar társadalomban!" Jubileumi szakmai napot tartottak a tíz éves Református Missziói Központban (RMK).

Jubileumi szakmai napot tartottak egyházunk társadalmi misszióiban szolgálók számára a Református Missziói Központban pénteken: felidézték az intézmény elmúlt tíz évének történetét, szó esett a társadalmi missziók bibliai alapjairól, a missziók vezetői beszámoltak az egyes munkaágak kihívásairól és áldásairól, valamint emlékfa ültetésével tisztelegtek a reformáció névtelen hősei előtt.

„Száma nincsen Uram, jótéteményidnek”

A 451. dicséret hálaadó sorainak eléneklésével kezdődött a nap. Magyarné Balogh Erzsébet, a Református Missziói Központ lelkész-igazgatója nyitó áhítatában a galatabeliekhez írt levél apostoli köszöntését alapul véve beszélt arról a szenvedélyes és féltő szeretetről, amely minden felelősségteljes missziós munkatárs szolgálatának az alapja.

kép„Sokszor mintha hiányozna a mi evangéliumközlésünkből annak a missziói lelkületnek a tüze, amit nehéz történelmi helyzeteken keresztül Isten újra meg újra felélesztett az Ő egyházában, embereket rendelve arra, hogy a keresztyén szabadság azokra a helyekre is eljusson, ahol még nem hallották” – mutatott rá Magyarné Balogh Erzsébet. Nem az elmarasztalás, de a szeretetben növekedésre, az eljövendő kihívásokban történő helytállásra buzdítás hangja szólt igemagyarázatából, hiszen mint mondta: „az Isten akarata az, hogy a bűnöktől való szabadulás hirdetését bátran vállaljuk”.

Az eddig megtett út – tíz év rövid története

Az eddig elvégzett munka összegzése egy 1989 tavaszán készült felvétel megtekintésével kezdődött, melyen Kocsis Elemér püspök adta át a központ jelenlegi épületét, ahol ekkor kapott hivatalosan is helyet a Lepramisszió, a Református Iszákosmentő Misszió, valamint a Vak- és Siketmisszió. Ezt követően Magyarné Balogh Erzsébet foglalta össze az intézmény elmúlt tíz évének történetét egy fotósorozaton keresztül. 2007-ben költözött be a többi társadalmi misszió és 2008-ban adták át a református ernyőszervezet központjaként az Alag utcai épületet, amely így otthona lett minden társadalmi missziói ágnak.

kép„Egy évtized kevés ahhoz, hogy látványos eredményeket mutassunk fel. Ahhoz azonban elegendő, hogy a kitűzött célok eléréséről, az elvárt feladatok teljesítéséről, az erőfeszítésekről, kudarcokról és az örömökről szólva számot adjunk” – kezdte Magyarné Balogh Erzsébet az RMK elmúlt tíz évének értékelését, majd hozzátette: „Jézus keresi a gyümölcsöt a fügefán az evangélium tanúsága szerint, így a minket felhatalmazó egyházi vezetés is keresi a szolgálatunk gyümölcseit, amelyek hiányában az egész fenntartásunk, létezésünk célja lesz megkérdőjelezhető. Hisszük azonban, hogy Isten munkálkodik mindazokon a területeken, ahol a szolgálatot végezzük. Éppen ennek érdekében, hogy gyümölcsöt tudjunk teremni szolgálattevőkként, új teremtésként kell élnünk.”

Az RMK munkatársainak száma 2006. januári indulása óta évről évre növekedett, így a kezdeti 13 civil és 11 lelkészi szolgálót számláló munkacsoport 2013-ra 77 főre gyarapodott, valamint 2012-től megváltozott munkaképességű munkatársakkal is kiegészült. Az induló év és az azt követő gyülekezetekkel kapcsolatépítő, közegyházi rendezvények és egyéb együttműködések fórumain építkező időszak, valamint a 2008-ban egyházmegyék felé meginduló missziói utak bizonysága után a 2009-2010-es évek folyamán szemléletváltás következett be, így vált 2012 a konkrét lépések, fejlesztések évévé, ekkor született meg az intézmény működési szabályzata is. 2013 a Kárpát-medencei konferenciák, a nagy nyitások éve volt, azonban ez ismét a belső építkezésre szánt energia kimerüléséhez vezetett. A megújulásra tett törekvések részeként az RMK 2014-ben új intézményvezetőt kapott, azonban a tényleges megújulás egy év elteltével az előző igazgató visszahelyezésével, és immár a teológiák felé történő nyitással, a régi alapokon történő újrakezdéssel történt, aminek köszönhetően a tavalyi év már egy új irodai közösség erejének biztonságával indulhatott meg – hangzott el a beszámolóban.

„Egy intézménynek nincs segítő keze. A missziói központ nem intézményként, hanem valódi személyes kapcsolatként kell, hogy jelen legyen a magyar társadalomban az egyház felhatalmazása alapján” – mondta Magyarné Balogh Erzsébet.  Az elkövetkező év fő feladataként a meglévő munkatársak erősítését, újak bevonását nevezte meg, hangsúlyozva: „számbeli megerősítésre és az ehhez szükséges támogatásra is szükségünk van, melyet az egyházunk vezetése tehet meg, kinyilvánítva, hogy szükség van a társadalmi missziók szolgálatára, és ezek a missziók az egyház missziójának szerves részei”.

kép

Új identitás a szolgálattétel nyomán

A délelőtt folytatásában Szűcs Ferenc professzor emeritus egy videókonferencia keretében tartott előadást a társadalmi missziók bibliai alapjairól. Rámutatott, hogy Krisztus az Ő világába érkezett, amikor emberként erre a Földre megszületett, és minket sem más világba, mint az Övébe küld el szolgálni. A társadalmi misszióknak ennél fogva különösen tudatosítaniuk kell magukban, hogy „nem idegen területen járnak, és nem illetéktelenül avatkoznak be a mindennapi élet dolgaiba, hanem annak az Istennek a nevében, akihez akkor is köze van a világ minden négyzetcentiméterének, ha erről nem tud, vagy nem akar tudni”. Ezt a fajta beavatkozást azonosulásként értelmezte Szűcs Ferenc, melynek során a szolgáló közösséget alkot azzal a közeggel, melyben szolgál, és az ige erejével új identitást hoz létre abban.

„A jézusi szolgálat sohasem általános, hanem a tér és az idő koordinátái szerint mindig konkrét. Ily módon a világ összes nyomorúságával egy személyként nem kell szembeszállnunk, de a ránk bízottakat nem kerülhetjük el” – emelte ki a szentírásközpontú társadalmi szolgálatvégzés kulcsgondolatát a professzor. Mindezeket a reformátori államtannal kiegészítve rámutatott, hogy nem lehet elvi akadálya annak, hogy a keresztyén egyház küldetésszerűen is részt vegyen olyan állami feladatok elvégzésében, amelyek elvégzése saját diakóniai feladataként is kötelessége volna. Inspiráló példaként a szellemileg sérültek és a függőségben élők közötti missziót nevezte meg Szűcs Ferenc.

Válsághelyzetből szabadulásra

Bizonyságtételek és beszámolók formájában tartottak rövid értékeléseket az egyes társadalmi missziók vezetői, így a Börtönmisszió, a Hajléktalanmisszió, a Házasság- és Családsegítő Szolgálat, a Kórházmisszió, a Repülőtéri misszió, a Siketmisszió, a Telefonos Lelki Elsősegély Szolgálat, valamint a Vakmisszió megbízott küldöttjei.

képMárkus Gábor, a hajléktalanmissziót vezető lelkész

A délelőtt zárásaként a Református Missziói Központ kertjében Börzsönyi Jánosné, a Vakmisszió lelkészi munkatársának javaslatára létesített emlékpark első fáját is elültették. Az örökzöld ciprussal „azoknak a reformációban névtelenül szolgáló, heroikus küzdelmet végző szolgálóknak és szolgálóleányoknak állítunk emléket, akiknek nem ismerjük a nevét” – fogalmazott az intézmény igazgatója.

A délután folyamán egy fórumon lehetőség nyílt rövid hozzászólások, értékelések megosztására is. A jubileumi szakmai nap ünnepélyes zárásaként úrvacsorás istentiszteleten vettek részt az egybegyűltek, amelyen Jákob János, protestáns tábori püspök hirdetett igét.

képA hálaadó alkalmon az egyházkerületek, egyházmegyék képviseletében érkezett lelkipásztorokon és missziói előadókon kívül részt vettek Zsinatunk missziói bizottságának küldöttjei, a Missziói Iroda munkatársai, a társadalmi missziók vezetői, az RMK munkatársai, valamint a missziói központnak otthont adó fővárosi XV. kerület önkormányzatának képviselői és a kerületi Lokálpatrióta Egyesület elnöke is.

Bálint Eszter, fotó: Vargosz