Igen jó

Sokan régóta készültünk a magyar református egység napjára. A meghiúsult tervek ugyan kissé fájnak, hosszas kesergésre mégsincs okunk. Hiszen szerte a földkerekségen is szerethetjük, követhetjük Istenünket, hogy a világ lássa: egymástól távol élve is az ő népe vagyunk, és ehhez a néphez tartozni igen jó – Kocsis Julianna gondolatai a magyar református egység vasárnapjára.

kakas.jpg

Fotó: Kapás Csilla

Megszoktam az elmúlt esztendőkben, hogy folyton teszek-veszek, mindig van valamilyen feladatom, amelyen dolgozom. A rendezvényszervezés, amely az utóbbi évet megelőzően az időm nagyobb részét kitöltötte, rengeteg energiát, figyelmet igényel, arról nem is beszélve, hogy a kulturális események szervezésén ügyködők bizony sokszor töltik munkával a hétvégéjüket is, és a túlórák sem ritkák. Ez a foglalkozás többek között rendkívüli rugalmasságot, gyors, kreatív problémamegoldó készséget és sok türelmet, figyelmességet igényel. Mindezek azonban kevésnek bizonyulnak, ha nincs olyan munkatársi csapat a szervező körül, akikkel hatékonyan, precízen összedolgozva lehet munkálkodni a közös célon – esetünkben a kulturális élet felpezsdítésén.

Nincs hiány a pörgésből, a tennivalókból a média világában sem: folyamatosan sok-sok kilométert utazunk, hogy első kézből ismerjük meg egyházunk sokoldalúságát, gyülekezeteink arcait, életét, munkáját. Miután pedig mi magunk benyomást szereztünk, igyekszünk azt úgy olvasóink elé tárni, hogy hiteles és egyben olvasmányos is legyen. A legtalálóbb kifejezések, mondatok felkutatása olykor bizony sok időt emészt föl. Hiába azonban az érthető, szép magyar mondatokkal teli szöveg, ha itt-ott kilóg egy-egy kifejezés, netán nem illik oda egy-egy rövid bekezdés, elmarad egy vessző, bekúszik viszont néhány felesleges karakter – a szerkesztő és a korrektor éles szemét dicséri, ha az újságot fellapozók ezekkel már nem találkoznak. És persze kell még jó fotó, no meg kiváló ízlésű, precíz tördelőszerkesztő is, hogy a szöveg ne csak helyes, hanem látványos is legyen. E néhány felvillantott momentumból is kiderül talán, hogy a csapatmunka, az egymás keze alá dolgozás ebben a szakmában is elengedhetetlen.

„…dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az égen, / ugy érdemes”, írta egykor József Attila. Bizonyára mindenki tudna még példákat hozni a saját hivatásából a precizitás és az ehhez gyakorta szükséges összefogás, közös munka nélkülözhetetlenségéről. Ahogyan sokan felidézhetik azt is, milyen súlyos teherré válik, ha a napjaink jelentős részét széthúzó, mérgező környezetben kell töltenünk.

Nekem elsősorban ezt jelenti az egység: kisebb közösségeinkben egyazon jó célért összefogva, egymásra építve tevékenykedni. Családjainkban ugyanazt az értékrendet követve örömtelin élni. Baráti társaságunkban hűséges, megbízható személyként elérhető lenni. Gyülekezetünkben rendszeresen jelen lenni, egymást megismerni, segíteni. Mindezekben összekapcsolódni.

A magyar református egység napja számomra ezt az összekapcsolódást jeleníti meg. Jó érzés, ahogy szerte a nagyvilágból összesereglünk, hogy egy teljes napon át félretegyük mindennapi gondjainkat, aggodalmainkat, és élvezzük, hogy együtt vagyunk, sokan vagyunk, Isten népe vagyunk mi, magyar reformátusok is. Bármerre vigyen is azután a nap végén az út, bármerre legyen is az „otthon”, biztos pont marad az életünkben, hogy van közös feladatunk, célunk, és segítségünk, ha elesünk.

Sokan az idei találkozóra is régóta készültünk lélekben, és már előre örültünk a sok ismeretlenül is ismerős arcnak, útjaink idei kereszteződésének, az öleléseknek. Tapasztalataim szerint az idei várakozást ráadásul a megszokottnál még konokabb összetartani akarás is jellemezte, hiszen idén júniusban immár százesztendős lesz a Trianon ejtette seb.

A koronavírus-járvány miatt az utak kereszteződésére azonban most egy újabb évig várni kell. A meghiúsult tervek ugyan kissé fájnak, hosszas kesergésre mégsincs okunk. Hiszen szerte a földkerekségen is szerethetjük, követhetjük Istenünket, hogy a világ lássa: egymástól távol élve is az ő népe vagyunk, és ehhez a néphez tartozni igen jó.

A szerző újságíró, a Reformátusok Lapja munkatársa. A cikk megjelent a hetilap egység vasárnapi számában.