Az önrendelkezés az ember szabadságához tartozik

Hogyan készülnek a trianoni döntés századik évfordulójára az erdélyi reformátusok, miközben épp ezekben a hetekben utasították el a Székelyföld területi autonómiáját a bukaresti parlamentben? Mit szólnak ahhoz, hogy Romániában ünnepnap lett a békeszerződés aláírásának napja? Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét kérdeztük.

kato_bela.jpg

Fotó: Szarvas László

– Június 4-én milyen zászlót tűz majd ki? Csak azért kérdezem, mert a bukaresti képviselőház megszavazta a Trianon-emléknapot, amelynek része, hogy ki kell tűzni a román nemzeti lobogót.

– Eddig sem tűztünk ki zászlókat a templomokra, hiszen ez Isten felségterülete. A törvény egyébként közintézményekre vonatkozik, a templomok nem esnek a hatálya alá.

– Magyar zászló viszont sok erdélyi református templomban van – belül.

– A templom belseje más, oda be lehet hordani sok mindent – emlékeinket, amelyek fontosak nekünk –, és az már az egyház belső autonómiájának hatásköre, hogy az intézményein, épületein belül milyen nyelven beszélünk, milyen szimbólumokat használunk, milyen módon éljük meg az identitásunkat.

– Apropó autonómia: a román parlament elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) erről szóló törvényjavaslatát. Egyházkerületük egyetért a Székelyföld területi autonómiájával?

– Abszolút egyetértünk. Az egyház mindig, még a legsötétebb Ceaușescu-diktatúra idején is relatív autonómiában élt, például mi választhattuk meg a lelkészeinket, kezelhettük a pénzügyeinket, és a legfontosabb: használhattuk az anyanyelvünket. Ezek az önrendelkezés alappillérei. Ettől még nem omlott össze Románia – mi azonban ezek nélkül elveszítettük volna az identitásunkat. Az autonómia szó most nem cseng jól, mert Európa-szerte elszakadást gondolnak mögé, pedig nem erről van szó. A református egyház sem szakadt el, hanem megőrizte önmagát, ez pedig a legfontosabb. Aki ezt nem akarja biztosítani, vagy legalábbis nem látja be, az arra játszik, hogy tűnjünk el, olvadjunk be. Mi ezért támogatjuk a területi autonómiát, amelynek formájáról persze lehet vitatkozni – és mint látjuk, a vita meg is van. Ezért hangsúlyozzuk:

az önrendelkezés az ember szabadságához tartozik, amelyet Isten adott neki.

– Mit szól ahhoz, hogy június 4. ünnepnap lett Romániában?

– Csodálkozom, hogy erre még csak most került sor. Amit az elmúlt időszakban ebben az országban hallhattunk, azt nyugodtan nevezhetjük gyűlöletbeszédnek. Értjük, hogy senkinek sem lehet megtiltani, hogy az érzelmeiről beszéljen, hogy elmondja, mit gondol a trianoni döntésről. A magyaroknak azonban ugyanezért durva visszautasítás jár a román parlamentben. Azt gondolom, hogy keresztyéni alapokra kellene helyeznünk ezt a párbeszédet, szem előtt tartva a jézusi gondolatot: azt cselekedjük másokkal, amit szeretnénk, hogy ők velünk tegyenek. A mi válaszunk az ünnepnapra az, hogy folytatjuk az építkezést, intézményeket hozunk létre, iskolákat tartunk fenn, gondoskodunk a mieinkről, és nagyon vigyázunk, hogy ne szegényedjünk el, hogy a kultúránk, az értékrendünk ne cserélődjön fel, és persze a legfontosabb, hogy megmaradjunk a hitünkben. Mi kicsik vagyunk, egész Romániához viszonyítva a magyar reformátusok az ország három százalékát adják. Ahhoz ez kevés, hogy meghatározók legyünk, de ahhoz elég, hogy hozzátegyünk a Kárpát-medence megtartásához, szebbé tételéhez. Június 4-én mi hálát adunk Istennek azért, hogy nem pusztultunk el, hogy nem vágott le minket az élet fájáról.

– Hogy tervezi, mivel tölti majd ezt a napot?

– A koronavírus-járvány miatt nagyobb közösségi események biztosan nem lesznek sem magyar, sem román részről. Ez az évforduló a magánszférába szorul. Én csendes imádságra készülök, hálát adva azért, ami megvan, és erőt kérve ahhoz, hogy a továbbiakban is tudjuk megélni, elhordozni a sorsunkat. Az a legfontosabb, hogy legyenek terveink, utódaink, és hogy azt az életteret, ahol élünk, birtokoljuk, ezáltal pedig megmaradjunk

A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.