1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer

Megnyitotta kapuit a Református Egyetem

Szeptember 6-án egyetemi polgárrá fogadták az elsőéveseket a Károli Gáspár Református Egyetem ünnepélyes tanévnyitóján Budapesten, a fasori református gyülekezet templomában. Az akadémiai közgyűlésen Kodácsy Tamás egyetemi lelkész igehirdetése után Balla Péter, az egyetem rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettese szólt az intézmény nehéz helyzete ellenére elkönyvelt sikereiről, az oktatói kar bővüléséről, valamint az éppen zajló akkreditációs eljárásokról.

Hírek


2010. szeptember 07. kedd, 20:09
world-map3.gif

Az Interserve nemzetközi missziói szervezet több álláslehetőség mellett, gazdasági vezetőt is keres egy 3000 alkalmazottat foglalkoztató dél-ázsiai kutatóintézet, kórház és egészségügyi központ számára.

2010. szeptember 07. kedd, 17:11
reading-books.jpg

A Magyarországi Református Egyház is támogatja az Olvassunk együtt! országos kampányt, mely a könyvek örömét viszi el a hátrányos helyzetű gyerekekhez és családokhoz.

2010. szeptember 07. kedd, 09:18
srtaelolrol_120.jpg

2010 októberében új évfolyammal újraindul a Sárospataki Presbiteri Népfőiskola. Az Akadémia szeretettel várja presbiterek és érdeklődő gyülekezeti tagok jelentkezését.

2010. szeptember 06. hétfő, 16:46
ritookpal.jpg

Szeptember 6-ára virradó éjjel, hosszú szenvedés után elhunyt dr. Ritoók Pál nyugalmazott MÁV főtanácsos, a Magyar Református Presbiteri Szövetség volt főtitkára.

2010. szeptember 06. hétfő, 16:35
tanitokepzo2.jpg

Megnyitották a tanévet a debreceni teológián és a református tanítóképzőn. Vasárnap délután mindkét felsőoktatási intézményben megkezdődött az új szemeszter.

Határon túl


2010. szeptember 06. hétfő, 08:46
molnararpad.jpg

Molnár Árpád püspöki titkár, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház missziói tanácsosa az elkövetkezendő évek terveiről és a missziói lelkületről beszél.

2010. szeptember 05. vasárnap, 07:00
kalvinista_szemle.jpg

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja többek között az imaélet fontosságáról ír és interjút közöl Molnár Árpád püspöki titkárral is.

2010. szeptember 01. szerda, 15:43
kiralyhagomellek_cimer%20szines.jpg

Augusztus utolsó péntekén az egyházkerület egyházmegyéiben választó közgyűléseket, illetve egyházkerületi tisztségjelölő gyűléseket tartottak.

Gyülekezeti hírek


2010. augusztus 31. kedd, 11:07
bujfalutemplom.jpg

A Bihari Múzem, a Berettyóújfalui Református Egyházközség és a Toldi Miklós Református Általános Iskola az egyházközség fennállásának 420. évfordulója, valamint a Kálvin-évek alkalmából időszaki kiállítást rendez a Bihari Múzeum kiállítótermében.

2010. augusztus 24. kedd, 11:54
kalvinutca1.jpg

"Nem vagyunk nagy gyülekezet, de képesek vagyunk a megújulásra" – fogalmazott Darányiné Csonka Valéria lelkipásztor augusztus 22-én, amikor Kálvin Jánosról elnevezett utcát avattak Lábatlanon. A gyülekezet és a város szervezésében múlt vasárnap megnyílt a Kálvin János emlékezete című kiállítás, és felavatták a Kálvint ábrázoló emléktáblát is.

2010. augusztus 07. szombat, 10:21
presbiteri%20tallkoz%20cegld-felszegen.jpg

A Budapest-Csillaghegyi és a Cegléd-Felszegi református gyülekezetek presbitereinek, szolgálóinak küldöttsége találkozott  június 19-én a Cegléd-Felszegen. A találkozó célja, a testvéri együttléten túl, egymás szolgálatának megismerése és a tapasztalatcsere volt.

Háttér


2010. szeptember 01. szerda, 13:37
zsambek.jpg

A tavalyi jól sikerült futóverseny után szeptember 4-én, szombaton a zsámbéki református gyülekezet ismét megrendezi a templomfutást. A két település három temploma és két templomromja körül zajló futóverseny – egyben családi nap – jelképes nevezési díjait a gyülekezet óvodaindításra szánja.

2010. augusztus 31. kedd, 13:25
usa%20012.jpg

A Pennsylvania állambeli Ligonier-ban tartotta éves közgyűlését az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület augusztus 30-án és 31-én. A kétnapos találkozón a résztvevők előadásokat hallgathattak meg, és megválasztották az egyesület új titkárát, Ötvös Zsolt személyében.

Ökumené


2010. szeptember 07. kedd, 19:44
bethlehemi-szlets.jpg

A palesztin hatóságok, valamint az Ortodox Egyház, a Római Katolikus Egyház és az Örmény Apostoli Egyház Jeruzsálemben megállapodást írtak alá a betlehemi Krisztus Születése bazilika felújításáról.

2010. szeptember 07. kedd, 19:24
evt-ftitkr.jpg

Dr. Olav Fykse Tveit norvég lelkész, az Egyházak Világtanácsa főtitkára szeptember 2-án megkapta a Szent Sír Rend Keresztje kitüntetést III. Theophilos jeruzsálemi görög ortodox pátriárkától.

2010. szeptember 05. vasárnap, 20:38
evt-ftitkrjeruzslemben.jpg

Az üzenet szól Jeruzsálem végső státuszáról, a keresztyének jövőjéről a városban és az országban, és az igazságos béke szükségességéről a közel-keleti térségben.

Nagyvilág


2010. szeptember 07. kedd, 18:49
400ves.jpg

Ebből az alkalomból szeptember 5. és október 31. között a duisburgi városi múzeum kiállítást nyitott meg. A kiállításnak programneve van: „Hogy a szélsőségektől megóvjuk őket…– Református Zsinat a hatalmi politika és a felebaráti szeretet között”.


2010. szeptember 05. vasárnap, 21:08
ideadeheft_35_10.jpg

A német protestáns keresztyének igényes, széles körben olvasott hetilapja negyven év óta minden héten ellátja olvasóit aktuális információkkal, riportokkal, háttérmagyarázatokkal azokról az eseményekről, melyek az egyházban és a társadalomban történnek.

2010. szeptember 05. vasárnap, 11:32
calvinaufderstrasse.jpg

A nyár során Genf belvárosában megelevenedett a múlt, a Calvin utcaszínház jóvoltából. Párbeszédes formában sokoldalúan jelenik meg a reformátor a nézők előtt.

Napi Ige


2010-09-08 Szerda Mária, Adrienn
1Jn 3,1–12

„…hasonlóvá leszünk hozzá…” (2). Isten az embert a maga képmására teremtette (1Móz 1,26). De ez a kép eltorzult a bűn miatt. Az Úr Jézus Krisztus megváltó munkája miatt egyre jobban kiábrázolódhat bennünk az ő arca. Így lehetünk igazán emberek, akik Isten akarata szerint töltjük be emberi hivatásunkat: az ő képviselői és bizonyságtevői vagyunk a világban. E szent hivatás betöltéséhez az szükséges, hogy szüntelenül az Úrra nézzünk, és tisztogassuk életünket naponta!
RÉ 483 MRÉ 337 4Móz 23

E-mail címünk megváltozott!

Programjaikat, híreiket,
információikat a
reformatus.hu@reformatus.hu
szerkesztőségi címre várjuk.

További kérdéseikre az
info@reformatus.hu
címen kapnak választ.


Hírlevél feliratkozás


Partnereink


Hírek