Megyünk Szíriába!

2017. december 10., vasárnap

Zavarba ejtő keleti vendégszeretet, imádságos háttérmunka, szomorú valóság. Miután meglátogattuk a libanoni reformátusokat, a polgárháború sújtotta Szíriában folytattuk közel-keleti utazásunkat. 5. rész.

Ott hagytam abba tegnap, hogy indulunk Szíriába. Merthogy közel-keleti utazásunk egyik fontos célja az is, hogy az évek óta tartó fegyveres összecsapások következményeitől közvetlenül szenvedő gyülekezeteket meglátogassuk. Eddig azért nem meséltem erről, mert csak szerda este kaptuk meg a hivatalos engedélyt a szír hatóságoktól, hogy egyáltalán beléphessünk az országba.

Rábíztuk ezt a dolgot Istenre, hogy az ő akarata szerint történjenek a dolgok. Míg mi a libanoniakat látogattuk, Haroutune Selimian, a Szíriai Örmény Protestáns Egyházak elnöke a háttérben minden követ megmozgatott, hogy megkapjuk a megigényelt vízumokat. Barátunk végül szerda este érkezett meg a jó hírrel: megvan a beutazási engedély! Haroutról majd máskor mesélek részletesebben, legyen elég róla egyelőre annyi, hogy nagyon szereti népét és országát, lelkészként fáradhatatlanul dolgozik a polgárháború okozta sebek gyógyításán. Most azonban inkább kalandos határátlépésünket osztom meg Önökkel.

Mind a nyolcan emlékszünk még a schengeni egyezmény előtti időkre, láttunk már közelről ukrajnai határátkelőhelyet is, de ez minden várakozásunkat felülmúlta, ugyanis a filmbe illő díszletek között leckét kaptunk jómodorból. Autóbuszunk a semmi közepén parkolt le, betonnal megtöltött, fedezéknek felállított olajos hordók mellett. Jobbra fóliasátrak a mezőn, balra a libanoni határőrség épületei. Pusztulófélben lévő környezet, a parkoló tele magántaxival és kamionnal.

Az első meglepetés akkor ért minket, mikor a katona, aki útleveleinket ellenőrizte, arcán szívből jövő kedves mosollyal adta vissza okmányainkat. Ezután leszálltunk a buszról és csomagjainkkal egyszerűen átsétáltunk a felemelt sorompó alatt. A két határépületet egy folyó választotta el egymástól, természetesen egy hídon is át kellett gyalogolnunk, ahogy az a filmekben lenni szokott.

A második meglepetés a szír határőrségen ért minket. A damaszkuszi hatóságoknak persze még nem volt ideje értesíteni a helyieket, így várnunk kellett két órát, de az állomásfőnök mindannyiunkat behívott, hellyel és kávéval kínált az irodájában. Míg várakoztunk, a fehér kávé nevű italkülönlegességet is megkóstolhattuk. Megosztottuk egymással gyomorgörcsös élményeinket a magyar határról, és igencsak zavarban voltunk, látva ezt a keleti vendégszeretetet.

Sétáltunk még kicsit, majd a Vöröskereszt terepjárója mellett megtaláltuk a mi sofőrünket is, aki a határtól nem messze fekvő Homszba vitt minket. A bő fél órás úton legalább hétszer kellett megállni a különböző ellenőrző pontoknál, néha az útleveleinket is újra átvizsgálták, a városba érve pedig kiégett, valószínűleg a levegőből szétbombázott toronyházakat láttunk. Sokat. Személyesen ekkor szembesültük először a 2011-ben kezdődött, és megnyugtatóan a mai napig le nem zárt szíriai polgárháborúval.

„Szíria egy gyönyörű és erőforrásokban gazdag ország” – mutatta be hazáját Harout büszkén. Évezredes kulturális hagyománya van, kőolaj- és földgázkészlete, vannak mezőgazdasági termelésre alkalmas területei, és Libanonnal ellentétben még a vasúti közlekedés is megmaradt a gyarmati időkből. Akkor miért lett ilyen szegény és menekültjeiről híres az ország?

Az utolsó francia katona 1948-ban hagyta el az országot, akkor vált ténylegesen is függetlenné a Szíriai Köztársaság. 1964-től az arab szocialista Baasz párt kormányozza az országot, élén 1970 és 2000 között Háfez al-Aszaddal, azóta pedig fiával, Bassár el-Aszaddal. Ellenzőik a demokratikus értékek tiszteletben tartását, az ellenzék bebörtönzését és saját polgáraik elleni erőszak alkalmazását vetik a szemükre, míg tisztelőik a független szíriai gazdaság kiépítőit és a vallások közötti béke őreit látják bennük. Aszad a Földközi-tenger partján fekvő országokon 2011-ben végigsöprő reformkísérlet, az arab tavasz idején finoman szólva nem bánt kesztyűs kézzel az ellenzékkel, a katonaság és a fegyveres csoportok közötti véres összecsapások végül polgárháborúba csaptak át.

Csakhogy az egyre nagyobb területet elfoglaló kormányellenes csoportok korántsem voltak egységesek: a szíriai ellenzéki erők mellett megjelentek a harcmezőn az ország északkeleti részén élő, autonómiáért (hosszútávon pedig végre saját országért) harcoló kurdok, valamint szélsőséges iszlamista milíciák: a libanoni Hezbollah, az al-Núszra Front és az Iszlám Állam (ISIS). A különböző csoportok egymással is harcoltak, de jelentősen visszaszorították a kormányerőket. Az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei 2014-ben kezdték bombázni az ISIS-t, Oroszország 2015-ben avatkozott be a konfliktusba Aszad oldalán, Törökország pedig 2016-ban lépett fel a terroristák és a kurdok ellen.

Az elmúlt öt évben az ENSZ becslései szerint 250 ezer ember esett a háború áldozatául, minden második szír elhagyni kényszerült otthonát, 12 millióan költöztek az ország védettebb területeire, Libanonba, Törökországba, vagy a világ más tájaira. A polgárháborút megelőzően Szíriában körülbelül 1,8 millió keresztyén élt, becsült adatok szerint 1 millióan már elhagyták az országot. Nincs még egy olyan ország, ahonnan többen menekültek volna el.

Mára sikerült kiszorítani Szíria nagy részéről a közös ellenséggé vált Iszlám Államot, ugyanakkor a hol együtt, hol egymás ellen harcoló felek eltérő érdekei miatt késik a békekötés, ez pedig tovább rontja az amúgy sem rózsás helyzetet. Az otthon maradt szíriai keresztyének többsége egyébként a jelenlegi, nemzetközileg vegyes megítélésű vezetés megerősödésében látja saját biztonsága kulcsát, az ország jövőbeni stabilitását és a vallások békés együttélésének biztosítását. Mi nem kívántunk állást foglalni ebben a kérdésben, mert azzal a lelkülettel léptük át a határt, hogy a személyes találkozásokkal és imádságainkkal támogassuk a helyieket, valamint felmérjük a segítségnyújtás lehetőségeit.

A menekülteknek és a felszabadított városokba, az ostromok során megrongálódott lakásokba lassan visszatérő lakóknak humanitárius segítségre van szükségük. A Szíriára kivetett gazdasági embargók miatt átlagosan a megszokott tizedére estek vissza a fizetések, miközben jelentősen nőttek az árak. A biztonság még mindig nem teljes, három órás váltásokban van csak áram az egész országban, a radikális vallási csoportok harcai pedig megmérgezik a muszlimok és a keresztyének közötti viszonyt. Holnap el is mesélem, mit láttunk első állomásunkon, Homszban.

Feke György, fotó: Kanizsai-Nagy Dóra, Acsai Balázs

Az útinapló korábbi részei:

 

Arabok, akik reformátusok

A reformáció sokkal nagyobb hatással volt az arab társadalmakra, mint azt elsőre – vagy akár második nekifutásra – gondolnánk.

 

Az örmény reformátusok nem felejtenek

Miben nyilvánul meg az örmény identitás? Hogyan élnek a közel-keleti reformátusok?

 

Megkésett reformáció

Hogy kerülnek reformátusok a Közel-Keletre? És miért arab az egyik, míg a másik örmény?

 

Pálmafák a neonkereszt fényében

Télből a nyárba, Európából a csodálatos, ugyanakkor olykor félelmetes Keletre utaztak magyar reformátusok.

 

Gyűjtés indult a szíriai reformátusoknak

A szíriai és libanoni reformátusok által működtetett vasárnapi iskolákban jelenleg ezerötszáz keresztyén és muszlim fiatallal foglalkoznak: biztonságban tanulnak, segítséget kapnak a polgárháború okozta traumák feldolgozására és mintát a békés együttélésre. A Magyar Református Szeretetszolgálat 1358-as adományvonalának tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal mi is támogathatjuk a kezdeményezést.

Ez történik továbbiak →

Istent keresem

Mt 10,1–15

„Magához hívta tizenkét tanítványát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink