Egység és megtartóerő a szórványban

2019. június 17., címkék: szórvány

Elöregedő közösségek, hívek, akik már idős koruk miatt nem tudnak elmenni a templomig, üresen maradt parókiák, omladozó templomok, keresztelés és esketés nélküli szolgálat, többnyelvű igehirdetés, az utolsó református eltemetése – lehangoló kép alakulhat ki abban, aki a szórványban végzett szolgálatnak csak a felszínét látja. Az egyre fogyatkozó református, magyar közösségek sorsa valóban kétségbeejtően reménytelennek tűnhet, hiszen az elvándorlás, urbanizáció, asszimiláció és elöregedés mellett a közömbösség, érdektelenség is nagyban rányomja a bélyegét ezekre a gyülekezetekre. Sokszor tehetetlenül kell végignézni egy-egy közösség felszámolását. Ebben a reménytelennek tűnő küzdelemben mégis vannak, akik kitartóan, teljes odaadással és áldozatkészen szolgálnak, legyen szó lelkipásztorokról, presbiterekről, nőszövetségi tagokról, vagy akár egy vagy két megmaradt reformátusról, akik vigyáznak kiürült templomukra.

Mint az álmodók

2013. december 06., címkék: szórvány, lelkésztovábbképzés, balatonszárszó, dani eszter

Balatonszárszón tartották a szórványgondozó lelkészek léleképítő konferenciáját december 1. és 4. között. Reflexió.

Összefogás a jövőért

2012. augusztus 31., címkék: bölcskei gusztáv, nyugat-európai protestáns gyülekezetek szövetsége, szórvány, Fabiny Tamás, fabiny tamás

Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének idei közgyűlését Bölcskei Gusztáv református és Fabiny Tamás evangélikus püspök is felkereste. Az augusztus 31. és szeptember 2 között Révfülöpön, az evangélikus egyház konferenciaközpontjában tartott ülésen a két püspök az anyaegyházak nyugat-európai diszpóra közösségekért végzett erőfeszítéseiről és terveiről számoltak be.

Olimpikonok látogatóban

2012. augusztus 08., címkék: londoni olimpia, szórvány

A világ szeme Londonra figyel két hétig, és a londoni magyar református gyülekezet abban a kiváltságos helyzetben van, hogy "testközelből" figyelheti a XXX. nyári olimpiát. A napokban néhány olimpikon látogatott el a helyi magyar közösségbe.

Csupán néhány apró lépést kellene megtennünk

2011. október 17., címkék: szórvány, konferencia

„Hisszük, hogy a Magyar Református Egyház szórványait különösen is szívünkön kell viselni, a szórványokban végzett szolgálat Krisztustól kapott küldetésünk” – hangzott el a II. Magyar Református Szórványkonferencián az elmúlt héten Mályiban, ahol a vidék hátrányos helyzetű területein elhelyezkedő szórványközösségek problémáit és lehetőségeit tekintették át.

Egyházi végváraink nyugaton

2011. szeptember 09., címkék: Nagyvilág, szórvány, nyugat-európa, bécs

A Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége immár tíz éve próbálja összefogni a különböző helyzetben lévő református és evangélikus szórványgyülekezeteket. A szövetség éves közgyűlését szeptember 3-án, 4-én tartotta meg. A bécsi jubileumi találkozóra Nyugat-Európa különböző országaiból. mintegy hatvan gyülekezeti vezető és presbiter jött el.

Nyugat-Európa magyarajkú közösségeinek jubileumi közgyűlése

2011. szeptember 03., címkék: Nagyvilág, szórvány, nyugat-európa, bécs

Bécsben tartja jubileumi közgyűlését a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége szeptember 2-4. között. 

Puszták és templomok

2011. augusztus 30., címkék: szórvány, Gyülekezeti hírek, reformátusok lapja, bács-kiskunsági egyházmegye

A felső-kiskunsági pusztavilágban jelentős kisebbségben élnek a reformátusok, egy-egy településen sokszor kilenc-tízszer annyi katolikus van, mint kálvinista. A reformátusoknak nemcsak a kisebbségi léttel kell felvenniük a harcot, hanem a változó világgal, a felszámolt tanyavilággal is. A kiskunsági pusztán a Kerekegyháza-Fülöpháza-Kunpuszta-Kunbaracsi Református Társegyházközség mindennapjaiban Kenyeresné Téglási Anna lelkipásztornő kalauzol.

Húsz éve a külhoni magyarság szolgálatában

2011. február 10., címkék: szórvány, ágoston sándor alapítvány, károli egyetem (kre)

Alapítványi estet tart az Ágoston Sándor Alapítvány február 15-én a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán.

Szórványdíjak a diaszpórában végzett munkáért

2010. október 04., címkék: székelyudvarhelyi egyházmegye, kitüntetés, Határon túl, szórvány, erdélyi egyházkerület

Szórványban tevékenykedő civil és egyházi embereket tüntetett ki az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány.

Istent keresem

2Krón 27

„...állhatatosan Istenének, az Úrnak az útján járt” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →