Székellyé fogadták a genfi reformátort

2014. július 13., címkék: kálvin emlékév, sepsiszentgyörgy, szoboravatás, hetedik református világtalálkozó

Kálvin-szobrot avattak július 10-én Sepsiszentgyörgyön, a 7. Református Magyar Világtalálkozón.

Súlyos a helyzet Kárpátalján

2014. július 12., címkék: sepsiszentgyörgy, körkép, generális konvent (gk)

Már kárpátaljai magyarokat is kivitt az ukrán hadsereg a frontra – derült ki Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök beszámolójából pénteken a Generális Konvent sepsiszentgyörgyi ülésén. Az egyházkerületi vezetőket aktuális örömeikről és gondjaikról kérdeztük. Kárpát-medencei körkép.

Az egység jegyében ülésezett a Generális Konvent

2014. július 12., címkék: generális konvent elnöksége (gke), sepsiszentgyörgy, generális konvent (gk), hetedik református világtalálkozó

Július 9-én és 10-én  – a 7. Magyar Református Világtalálkozó – részeként az erdélyi Sepsiszentgyörgyön tartotta éves plenáris ülését a Generális Konvent, a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete.

Tárjátok ki a szíveteket!

2014. július 11., címkék: bölcskei gusztáv, hetedik református világtalálkozó, sepsiszentgyörgy

A debreceni Egység-fesztivál után Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Magyar Református Világtalálkozó. Pénteken, július 10-én az erdélyi városban felavatták Kálvin János egészalakos szobrát, és ennek alkalmából istentiszteletet tartottak. Az alkalmon Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök hirdette Isten Igéjét.

A reformáció magyarságunk alapja

2014. július 10., címkék: balog zoltán, hetedik református világtalálkozó, bogárdi szabó istván, sepsiszentgyörgy

„Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, egyházadon, gyermekeiden" – a 90. Zsoltár szavaival köszöntötték a közel 1500 résztvevőt a VII. Magyar Református Világtalálkozó határon túli központi rendezvényének megnyitóján. „Sepsiszentgyörgy egy olyan város, amely mindig felvállalta és megbecsülte református örökségét" – hangzott el a július 10-i rendezvényen.

Kálvinról a nagyközönségnek

2014. július 10., címkék: hetedik református világtalálkozó, sepsiszentgyörgy

A július 10-i Református Világtalálkozóra készülődve, egy nappal korábban, július 9-én délután a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előcsarnokában nyitották meg a Szegedi László Tamás generális direktor által összeállított kiállítást, amely Kálvin János életét és munkásságát tárja az érdeklődők elé.

Postán küldhetjük haza Kálvint a 7. Magyar Református Világtalálkozóról

2014. július 07., címkék: hetedik református világtalálkozó, sepsiszentgyörgy

Kálvin halálának 450. évfordulójára ismeretterjesztő kiállítást szervez az Erdélyi Református Egyházkerület, amely felhasználja a különféle országokban kiadott postabélyegeket, képes levelezőlapokat, és más olyan illusztrációkat, amelyekkel Kálvin személyiségét minden házhoz el lehet juttatni, hiszen a bélyeget azon találták ki, hogy az arra nyomatott üzenetet minden házba be lehessen csempészni - mondja Szegedi László Tamás generális direktor, a kiállítás ötletgazdája.

Tegyünk bizonyságot győzelmes hitünkről!

2014. július 01., címkék: hetedik református világtalálkozó, sepsiszentgyörgy, körlevél, világtalálkozó, kató béla

„A mi református egyházunknak szükségét kell éreznie, hogy éppen ma és mostani körülmények között, egy új évezred küszöbén tegyen bizonyságot a székelyföldi és az erdélyi nagy nyilvánosság előtt győzedelmes hitéről" – Kató Béla püspök és Markó Gábor főgondnok levele a világtalálkozó sepsiszentgyörgyi rendezvénye előtt.

Újabb halasztás a fellebbviteli tárgyaláson

2014. január 21., címkék: székely mikó kollégium, székely mikó kollégium (sepsiszentgyörgy), sepsiszentgyörgy

Február tizedikére halasztotta a ploiesti-i táblabíróság a Mikó-ügy fellebbviteli tárgyalását január 21-én, mivel a bíróságnak nem sikerült szabályosan beidéznie az ügy egyik vádlottját, Marosán Tamást, a református egyház volt jogtanácsosát.

Újra imádságra hívnak a Mikó-ügyért

2014. január 18., címkék: székely mikó kollégium, kató béla, sepsiszentgyörgy

Január 21-én újra ülésezik a bíróság a sepsiszentgyörgyi református kollégium ügyében. Az erdélyi református püspök arra kér mindenkit, imádkozzon igazságos ítéletért.

Fordulat a Mikó-ügyben: elismerték az egyház tulajdonjogát

2012. február 09., címkék: erdélyi egyházkerület, sepsiszentgyörgy

Jogerősnek ismerte el a bíróság azt a korábban született határozatot, amely szerint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium mindenestül a református egyház tulajdonát képezte. Ezáltal lényeges előrelépés történt abban a bűnvádi perben, amelyet a Korrupció­ellenes Ügyészség az iskola visszaszolgáltatása miatt indított.

Kató Béla: A visszaszolgáltatási folyamat nem lelassult, hanem megállt

2011. január 26., címkék: sepsiszentgyörgy, visszaszolgáltatás, interjú, kató béla

Az erdélyi püspökhelyettes a Reformátusok Lapjában megjelent interújában kitért a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium körül kialakult helyzetre is.

Fáklyás menet a Székely Mikó Kollégiumért Sepsiszentgyörgyön

2011. január 26., címkék: sepsiszentgyörgy, királyhágómelléki egyházkerület, visszaszolgáltatás, református oktatás

Több ezren vonultak fel vasárnap este Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítási kísérlete elleni tiltakozásként.

Akadályok az erdélyi egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatában

2011. január 26., címkék: visszaszolgáltatás, sepsiszentgyörgy

Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása továbbra sem zajlik zökkenőmentesen, bár az utóbbi időben keveset hallhattunk a folyamat menetéről.

Díjazták a fogyatékkal élő alkotókat

2010. december 11., címkék: Határon túl, erdély, sepsiszentgyörgy, diakónia, fogyatékkal élők

A fogyatékkal élő alkotóknak hozott létre díjat a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány Írisz Háza.

Templomépítő gyülekezet Erdélyben – Hinni kell és cselekedni

2010. december 01., címkék: Határon túl, sepsiszentgyörgy, erdélyi egyházkerület, templomépítés, sepsi egyházmegye

Olyan a templom, mint a közösség hite, amelyből akár több száz évig is élhet a jövendő – vallja Bancea Gábor, Sepsiszentgyörgy új református gyülekezetének lelkésze.

Kősziklára építsünk, mint országalapító királyunk – Szent István-szobor Sepsiszentkirályban

2010. augusztus 23., címkék: szoboravatás, Határon túl, sepsiszentgyörgy

Dienes Attila művész alkotását leplezték le szombaton Sepsiszentkirályban a református templom kertjében.

Az Üzenet karácsonyi számából

2009. december 17., címkék: pap géza, Határon túl, sepsiszentgyörgy, karácsony

A szemfényvesztő sziporkázás, a túlzásba vitt ajándékozás arra szolgál, hogy beoltsa gyermekeink lelkébe az anyagi javak utáni mohó sóvárgást. Az elveszett lármában, a megkeseredett világban háttérbe szorul a karácsony varázsa: Mert született nektek a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában – fogalmaz karácsonyról szóló írásában Jakab Hajnalka Sepsiszentgyörgyről.

Istent keresem

1Thessz 5,12–28

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →