Megtartotta záró ülését a Reformáció Emlékbizottság

2018. január 18., címkék: reformáció emlékbizottság

Megtartotta záró ülését a Reformáció Emlékbizottság január 18-án délelőtt az Országházban. A tavalyi állami emlékévet szervező testület visszatekintett a reformáció ötszázadik évfordulójának eseményeire, értékelte az elvégzett munkát, a Kárpát-medence szerte megszervezett 1800 programot.

A megújulás lendülete

2016. február 29., címkék: bogárdi szabó istván, reformáció, reformáció emlékbizottság

„Ahogy egykor a reformátorok, mi is találjunk rá arra az éltető forrásra, mely szellemében, erkölcsében és hitében is megújíthatja hazánkat, a Kárpát-medencét, sőt egész Európát" – kívánta Bogárdi Szabó István református püspök a Reformáció Emlékbizottság idei programsorozatának nyitó rendezvényén.

Európa elfeledkezett az iszlámról

2015. november 30., címkék: menekültügy, reformáció emlékbizottság, iszlám, keresztény-zsidó társaság

„Az iszlám az európai történelem része, nélküle nem létezne mai formájában a nyugati civilizáció" – állítja a szakértő. Az iszlám, a migráció és a terrorizmus kapcsolatáról, a vallások múltbeli együttéléséről és a vallásközi párbeszéd jelenéről is szó esett a Reformáció Emlékbizottság konferenciáján.

Szlogen pályázat

2015. augusztus 12., címkék: Pályázat, reformáció 500, pályázat, reformáció emlékbizottság

A Reformáció Emlékbizottság küldetése, hogy a reformáció 2017-ben esedékes 500 éves jubileuma kapcsán minél szélesebb körben bemutassa és gazdagítsa azokat az értékeket, amelyeket Európa, s benne Magyarország a hitújítás nyomán képviselt, megélt és ma is használ.

Pályázat fiatal képzőművészek számára

2015. április 14., címkék: pályázat, reformáció 500, Pályázat, reformáció emlékbizottság

Az egyetemes és a Kárpát-medencei protestantizmust bemutató, a reformációt és annak hatását megjelenítő, a reformáció 500 éves jubileumához kapcsolódó, vándorkiállításon bemutatható, könnyen utaztatható képzőművészeti alkotások készítésére hirdetett pályázatot a Reformáció Emlékbizottság.

Kárpát-medencei fotópályázat

2015. április 14., címkék: pályázat, reformáció 500, Pályázat, reformáció emlékbizottság

A Reformáció Emlékbizottság fotópályázatot hirdet a Kárpát-medencei és az egyetemes protestantizmust bemutató, a reformációt és annak hatását megjelenítő, a reformáció 500 éves jubileumához kapcsolódó fotóművészeti alkotások készítésére.

Ez történik továbbiak →

Istent keresem

Mt 18,11–14

„...mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink