Készülődés a nemzetközi menekült napra
2013. május 17., címkék: menekültmisszió, imanap, európai egyházak konferenciája (cec)Közös emlékezésre szólít az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) és az Európai Egyházak Bevándorlásügyi Bizottsága (CCME) azokért a testvéreinkért, akik egy méltóságteljesebb élet reményében menekültek Európába, de a veszélyes úton életüket vesztették. Június 20-át, a nemzetközi menekült napot megelőző és követő vasárnapokon szerveznek imádságos alkalmakat, melyek segédanyagát publikálták a napokban.
Erdélyben segített a menekültmisszió
2013. február 25., címkék: erdély, menekültmisszióA református menekültmisszió tanárai negyven órás képzést tartottak diakónusoknak és szociális munkásoknak a Kolozs megyei Mérán. A kis erdélyi faluban számos analfabéta, valamint szegény, rászoruló család él. A helyi szociális munkások és önkéntesek – a többi közt – azzal segítenek rajtuk, hogy a gyerekeket korrepetálják, adományokat gyűjtenek, és látogatják a családokat.
Premier előtti vetítés szegény gyerekeknek
2012. szeptember 23., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), menekültmisszió, adományHazánkba menekültként érkező családok és szociálisan hátrányos helyzetű diákok kaptak ajándék mozijegyet.
Amerikai önkéntesek menekültek között
2012. augusztus 24., címkék: menekültmisszió, önkéntességAz MRE Zsinati Hivatal Külügyi Irodája és az RMK Menekültmisszió szervezésében, az ESI (Educational International Service) szervezet közvetítésével 10 tanár öt hetet töltött a bicskei és debreceni BÁH menekülteket Befogadó Állomásokon, a Fóti Gyermekközpontban, Budapesti Skót Misszió nyári angol nyelvű bibliatáborában, valamint a jándi cigánymissziós programban. A több éve ismétlődő program keretén belül a menekülteket csoportokban tanították azzal a céllal, hogy az angol nyelvtudás elsajátításával nagyobb eséllyel találjanak munkát.
Amerikai önkéntesek magyarországi menekültek között
2012. június 21., címkék: menekültek világnapja, menekültmisszió, önkéntességTöbb éves múltra visszatekintő program veszi ismét kezdetét június 25-én, a menekültekért kitűzött imanap utáni napon. Tíz amerikai önkéntes tanár érkezik Magyarországra, hogy a befogadó állomásokon élő menekülteket angolra tanítsák.
Kék konténerek
2011. szeptember 08., címkék: menekültmisszió, jeruvilleAz egyik legismertebb budapesti szórakozóhely közelében tizenegy titokzatos kék konténert helyeztek el különböző távoli országokból Magyarországra érkezett ismeretlenek. A konténerekhez vezető ösvényen egy tájékoztató füzetet kapnak a belépő érdeklődők, hogy eligazodjanak a konténerváros, JeruVille világában, egy olyan művészeti projektben, ahol közel harminc magyar és migráns fiatal beszél magáról, a szabadságról és a boldogságról.
Megkergették a JeruVille legfiatalabb szereplőjét
2011. szeptember 01., címkék: menekültmisszió, jeruvilleA JeruVille egy határtalan világról mesél, amelyben nincs faji és vallási megkülönböztetés, nincsenek előítéletek. A színdarabot augusztus 9-e óta próbálják harmadik országbeli bevándorló, valamint magyar fiatalok Budapesten, a Petőfi híd budai hídfőjénél.
Interaktív előadás korunk kérdéseiről
2011. augusztus 27., címkék: menekültmisszió, jeruvilleHarmadik világbeli bevándorlók és magyar fiatalok laknak be egy virtuális világot megjelenítő, mégis valóságos konténervárost a Petőfi híd budai hídfőjénél szeptember 11-ig. Esténként ngyenes, interaktív előadsára várják az érdeklődőket.
Amerikai tanárok szolgáltak a menekültek között Bicskén és Debrecenben
2011. augusztus 23., címkék: debrecen, menekültmisszió, bicskeA Menekültmisszió szervezésében a hét önkéntes egy hónapig tanította angolra a menekülteket Bicskén és Debrecenben. Hárman beszámoltak élményeikről.
Segíteni azokon, akiket a világ nem tart méltónak a szeretetre
2011. július 09., címkék: menekültmisszió, bevándorlók, konferencia“A migráció Európa szívügye. És az enyém is” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a részvevőket Emmanuel metropolita, az Európai Egyházak Tanács (CEC) elnöke az Európai Egyházak Bevándorlásügyi Tanácsának tizennyolcadik közgyűlését. A Bukarestben, június 16-19. között zajlott tanácskozáson a Magyarországi Református Egyházat és annak Menekültmisszióját Görömbey Marika képviselte, alább az ő beszámolója olvasható.
Menekültek Világnapja 2011
2011. június 17., címkék: Ökumené, menekültmisszió, ökumene, ökumenéJúnius 20-án ünnepli a világ a menekültek életét, és igyekszik felhívni a figyelmet nehéz helyzetükre. Az ENSZ Közgyűlése 2000-ben nyilvánította ezt a napot a Menekültek Világnapjává.
Tanulmányutakat szervez a Menekültmisszió
2011. március 25., címkék: menekültmisszió, missziói központ (rmk)Négy európai város a célpontja annak a programnak, amit a Református Missziói Központ Menekültmissziója szervez állami, önkormányzati, civil és egyházi szervezetek munkatársai számára.
Európai egyházi állásfoglalás készül az uniós romaügyi stratégiákhoz
2011. február 17., címkék: konferencia, menekültmisszióAz európai pályázati rendszerek átalakításának fontosságára, a cigány közösségek kulturális sokféleségének jelentőségére is felhívták a figyelmet az Eurodiaconia és az Európai Egyházak Bevándorlásügyi Bizottsága, illetve partnereik budapesti tanácskozásán.
Karácsony-várás Magyarországon asszír keresztényként
2010. december 23., címkék: karácsony, menekültmisszió, adventErcin Julyano háromgyerekes asszír-örmény családból származik, Isztambulban nőtt fel asszír ortodox keresztyénként. Szívesen emlékszik vissza arra, hogyan ünnepeltek a közösségben, amikor kisgyermek volt.
Hogyan készül a karácsonyra egy etióp keresztény ma Magyarországon?
2010. december 23., címkék: menekültmisszióMeles Mebrathu Etiópiából érkezett hazánkba. Szülőföldjéről azért kellett elmenekülnie, mert szakadatlan háborúk dúltak a szomszédos Eritrea-val. Meles szereti Magyarországot, és azt a szabadságot, ami itt adatott meg neki. A közösségi létet a Vörösmarty utcában található Skót misszióban éli meg, ide jár vasárnaponként istentiszteletre.
Befejeződött a Menekültmisszió lakhatási és iskolai integrációs programja
2010. december 09., címkék: menekültmisszió, Határon túl, Háttér, missziói központ (rmk)Az RMK Menekültmissziója sajtótájékoztatón számolt be az Európai Menekültügyi Alappal együttműködésében megvalósult két programról, amelyben menekülteknek segítenek.
Befogadtatok? – Magyarul tanuló idegenek
2010. november 22., címkék: menekültmisszió, missziói központ (rmk)A Református Missziói Központ menekültmissziójának Iskolai Integrációs Programjában jellemzően olyan diákok tanulnak, akik háború sújtotta országból érkeztek.
A magyar kultúrával ismerkedtek menekült fiatalok
2010. november 17., címkék: menekültmisszió, missziói központ (rmk), HírekHarminc menekült diák ismerkedhetett meg magyar táncokkal, a magyar dallamvilággal az Európai Menekültügyi Alap finanszírozásának köszönhetően.
Mikor a menekültmisszió útra kel
2010. október 27., címkék: menekültmisszió, missziói központ (rmk)Az RMK Menekültmissziós csapata egy vidám kirándulásra hívta munkatársait, önkénteseit és azt a hat családot, akik az idei programban részt vesznek.
ENSZ menekültügyi képviselő: A keresztyénségnek vége lehet Irakban
2010. augusztus 23., címkék: Ökumené, ensz, menekültmisszió, irak, ökumenéAz ENSZ Menekültügyi Szolgálatának egyik vezetője szerint a súlyos üldözés következtében hamarosan végük lehet Irakban a keresztyén gyülekezeteknek és a keresztyén jelenlétnek.
Ez történik továbbiak →
-
06. 21. péntek
Nőszövetségi Konferencia
Debrecen -
06. 21. péntek
-
06. 21. péntek
Udvardi Erzsébet kiállítása
Budapest -
06. 22. szombat
Jótékonysági képaukció
Nyíregyháza
