Magyar Örökség Díjjal ismerték el a Bethesda Gyermekkórház szolgálatát

2019. március 23., címkék: magyar örökség díj, bethesda

„Nem számítottunk ilyen elismerésre, ez a díj mégis összefoglalja másfél évszázadunkat, jelenkorunkat és a jövőbe vetett hitünket” – március 23-án, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében ismét hét kiemelkedő személyiségnek, illetve intézménynek adták át a Magyar Örökség Díjakat, köztük a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának.

Ha az ember az egyházban van, akkor nem teheti, hogy ne szolgáljon

2016. július 13., címkék: ritoók zsigmond, interjú, magyar örökség díj

Ritoók Zsigmonddal a műveltségről, az irodalom és a történelem egységéről, valamint a tudomány és a tanítás viszonyáról beszélgettünk. A június 18-án Magyar Örökség-díjjal jutalmazott professzort először református kötödéséről kérdeztük.

Három generáció az egyházzene szolgálatában

2016. június 24., címkék: gárdonyi zsolt, magyar örökség díj, interjú, egyházzene

Száztíz éve született, és idén éppen harminc esztendeje hunyt el a XX. századi református magyar egyházzene kimagasló alakja, Gárdonyi Zoltán, aki 1941-től 1967-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola professzoraként fejtett ki szerteágazó tevékenységet. Orgonaművei és bibliai szövegű kórusművei egyedülálló értéket képviselnek a XX. századi európai egyházzenében. Fia, Gárdonyi Zsolt zeneszerzőként, világszerte koncertező orgonaművészként és zeneelméleti munkássága által vált ismertté itthon és külföldön egyaránt. A Kecskeméti Református Egyházközség által szervezett hatrészes Gárdonyi koncertsorozat márciusi eseményére érkezett haza feleségével. Vele beszélgettem szülővárosában, Budapesten az apáról fiúra szálló zeneszeretetről, az egyházzene és hit kapcsolatáról, illetve a művészi zene missziói hatásáról.

Ismét reformátusok a Magyar Örökség-díjasok között

2016. június 20., címkék: gárdonyi zoltán, ritoók zsigmond, magyar örökség díj, gárdonyi zsolt

Június 18-án adták át a Magyar Örökség díjakat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Ezúttal nyolc alkotó személy, illetve közösség, köztük Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt zeneszerzői és zenetudósi, valamint Ritoók Zsigmond ókortudós munkásságát ismerték el.

Magyar Örökség Díj a Mezőtúri Református Kollégiumnak

2015. június 22., címkék: mezőtúri református kollégium, magyar örökség díj

Szombaton ismét átadták a Magyar Örökség Díjakat, az elismerést újabb hét kiemelkedő személyiségnek és intézménynek adományozták oda a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében.

Újabb református intézmény kapott Magyar Örökség Díjat

2013. március 23., címkék: debreceni református kollégium, magyar örökség díj

Hét kitüntetettnek ítélték oda a Magyar Örökség Díjat, melyet március 23-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épületében adtak át. Az elismerést az idén 475. születésnapját ünneplő Debreceni Református Kollégium is megkapta.

A Magyar Örökség Díj református kitüntetettjei

2012. december 19., címkék: magyar örökség díj

Elismerésben részesült mások mellett a Református Énekek hangversenysorozatot és a Református Zenei Fesztiválokat szervező Böszörményi Gergely és Czine Mihály irodalomtörténész, volt dunamelléki főgondnok.

Átadták a Magyar Örökség Díjat a Pápai Református Kollégiumnak

2011. december 19., címkék: pápa református kollégium, magyar örökség díj, 2011

A Pápai Református Kollégium Intézményei népes delegációval képviseltették magukat a Magyar Örökség díjátadó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 2011. december 17-én. Az alkalmon megjelentek  a Pápai Református Teológiai Akadémiának, a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek, a Pápai Református Kollégium Művészeti Alapiskolájának képviselői is.

Magyar Örökség-díjas a Pápai Református Kollégium

2011. december 16., címkék: pápa református kollégium, magyar örökség díj

A 480 éves Pápai Református Kollégium Magyar Örökség-díjat kap, amelynek ünnepélyes átadására december 17-én délelőtt 11 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kerül sor.

Magyar Örökség-díj: az erdélyi protestáns lelkészképzés is a díjazottak között

2010. szeptember 22., címkék: kolozsvári teológia, Határon túl, magyar örökség díj

Hét erdélyi személy és intézmény érdemelte ki a „magyarság szellemi becsületrendjét”, amit a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében adtak át.

Magyar Örökség Díj az erdélyi protestáns lelkészképzésnek

2010. szeptember 16., címkék: kolozsvári teológia, magyar örökség díj, Határon túl

Az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés Magyar Örökség Díjban részesül 2010. szeptember 18-án.

Imádság és ének a lélegzetvételem

2010. július 21., címkék: magyar örökség díj, hegyi-füstös istván, Háttér

A Magyar Örökség Díj egyik idei kitüntetettje Hegyi-Füstös István nyugalmazott református lelkipásztor volt. Az elismerést azok kapják, akik valami kiemelkedőt tesznek a magyar kultúra fennmaradásáért. Hegyi-Füstös István az egyházi szolgálata mellett évtizedeken át gyűjtötte a magyar nép kincseit és ezekről különféle újságokban és rádióban tudósított. Életéről, munkásságáról, hitéről vallott a Magyar Rádió Református félóra című műsorában.

Istent keresem

1Krón 27

„Jónátán, Dávid nagybátyja tanácsadó volt, értelmes és írástudó ember...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink