Közösségetek legyen velünk

2019. július 08., címkék: erdélyi egyházkerület, kató béla

Az illyefalvi vártemplom adott otthont az Erdélyi Református Egyházkerület évértékelő közgyűlésének július 4-én. A tanácskozást megelőző napon, szintén a közgyűlés keretében, Nagybaconban huszonhárom fiatal tett lelkipásztori fogadalmat, indult el a szolgálat útján. Az egyházkerület helyzetéről Kató Béla püspök tartotta meg éves beszámolóját.

Újraválasztották Kató Béla püspököt

2018. december 14., címkék: erdélyi egyházkerület, kató béla, tisztújítás

Az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése pénteki kolozsvári ülésén megválasztotta tisztségviselőit a következő hat évre. A püspök a 121 leadott szavazatból 119-et szerzett meg. A közgyűlés újraválasztotta tisztségébe Kántor Csaba püspökhelyettest és Szegedi László generális direktort is. Az egyházkerület világi vezetőinek számító főgondnoki tisztségekbe két új személyt, Ambrus Attilát és Tőkés Zsoltot választották a tisztségét megőrző Dézsi Zoltán mellé.

Az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottjával találkoztak az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői

2018. december 05., címkék: restitúció, kató béla, kisebbségi jogok, ensz, egység

Az egyházvezetők az egyházi javak visszaszolgáltatásáról tájékoztatták szerdán Kolozsváron Fernand de Varennes különmegbízottat, a kisebbségi jogok kanadai-ausztrál állampolgárságú szakértőjét.

Tisztújítások Erdélyben

2018. október 22., címkék: kató béla, egyházi választások, erdélyi egyházkerület

December 14-én Kolozsváron tartják az egyházkerületi választói közgyűlést – jelentette be Kató Béla erdélyi püspök az Esperesek Kollégiuma parajdi ülésén, amely október 17–18-án első alkalommal ülésezett a szeptemberben tartott egyházmegyei választások után.

Mi a fiatalok nevelésének kulcsa?

2018. augusztus 07., címkék: kolozsvári református kollégium, ábrám tibor, kató béla, tanártalálkozó, kárpát-medencei református középiskolák találkozója, Ábrám Tibor

„Isten az, akire a fiatalok rábízhatják magukat, mert a legtöbbet Ő hozhatja ki belőlük” – mondta Kató Béla erdélyi püspök a Kárpát-medencei református középiskolák huszonharmadik találkozóján. A rendezvénynek a Kolozsvári Református Kollégium adott otthont július 5–8. között: ez idő alatt több, mint kétszázan vettek részt tartalmas beszélgetéseken és programokon.

Huszonöt év a szenvedélybetegek szolgálatában

2018. június 27., címkék: erdélyi református mentő misszió, horváth levente, bonus pastor alapítvány, kató béla

Konferenciával ünnepelte huszonöt éves fennállását a Bonus Pastor Alapítvány szombaton Marosvásárhelyen, ahol a résztvevők a negyed évszázados missziói munkáért, a szenvedélybetegekkel való eredményes foglalkozásért, embermentésért adtak hálát.

A Szentlélek kapcsolatot teremt köztünk

2018. május 17., címkék: pünkösd, erdélyi egyházkerület, református egység, kató béla, pünkösd 2018

Az idén pünkösd előtt készültünk a 2009. május 22-én kinyilvánított magyar református egység tizedik, méltóságteljes megünneplésére. A kettős ünnep veti fel a kérdést: vajon megéljük-e valóban a célul kitűzött egységet, és valóban az Isten szerinti-e a létrejött egység? – Kató Béla erdélyi püspök írása a magyar református egység napjára.

Minden aláírásnak súlya van

2018. március 06., címkék: kató béla, minority safe pack

Az erdélyi magyarokat sújtó jogbizonytalanság megszűnését várja a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéstől Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az Európai Unió polgáraitól egymillió aláírásnak kell összegyűlnie április 3-ig ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a nemzeti kisebbségek ügyével.

„Csak” helyett „is”

2018. január 15., címkék: autonómia, kató béla, interjú

A Kárpát-medencében élő magyarokat megdöbbentette Mihai Tudose román kormányfő székely zászlóhasználattal kapcsolatos kijelentése. A romániai magyar kisebbség helyzetéről, az autonómia kérdéséről és a gyulafehérvári döntés centenáriumáról Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével beszélgettünk.

Létkérdés

2017. szeptember 30., címkék: reformáció 500., generális konvent elnöksége (gke), kató béla

„Új várakat, új sáncokat kell építenünk, hogy megvédjük magunkat. Az újrateremtődés a legfőbb célunk Erdélyben. Az a kérdés, képesek vagyunk-e úgy megújulni, hogy megmaradjuk" – Kolozsváron tartotta elnökségi ülését a Generális Konvent szeptember 29-én. A házigazda Erdélyi Református Egyházkerület püspökével, Kató Bélával beszélgettünk.

Külhoni Magyarságért Díjat kapott Kató Béla püspök

2017. augusztus 23., címkék: kató béla, kitüntetések, augusztus 20.

Külhoni Magyarságért Díjjal tüntették ki augusztus 20-án Kolozsváron Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét. A díjakat Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja adta át.

2018-ra megújulhat az erdélyi református iskolahálózat

2017. július 20., címkék: erdélyi egyházkerület, református oktatás, kató béla

Elkezdődtek a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum felújítási munkálatai – az épületet kívül-belül javítják, illetve új szárnyat is csatolnak majd hozzá, így ősszel a diákok korszerű termekben, megfelelő körülmények között kezdhetik a tanévet. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a felújítás kapcsán az anyanyelven történő oktatás és magyar diákokat befogadó tanintézmények fenntartásának jelentőségét hangsúlyozta, kiemelve, hogy reményei szerint 2018-ra minden erdélyi református iskola teljesen felújítva fogadhatja majd a diákjait.

Fellebbezett az egyházkerület a Mikó-ügyben

2017. február 23., címkék: erdélyi református egyházkerület, kató béla, restitúció, székely mikó kollégium

Benyújtotta perorvoslati kérelmét (fellebbezését) az Erdélyi Református Egyházkerület a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében a Brassói Ítélőtáblánál kimondott decemberi elutasító ítéletre.

Áldozatot vállalni

2016. november 16., címkék: áhítat, xiv. zsinati ciklus 6. ülésszak, áhitat, kató béla, ahitat, zsinat

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének áhítatával vette kezdetét a Magyarországi Református Egyház Zsinatának őszi ülésszaka. Az erdélyi püspök az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 11. részének 26-30. versei alapján hirdette az igét.

Wesselényi Miklós-díj Kató Bélának

2016. október 17., címkék: kitüntetés, kató béla

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Romániai Magyar Közgazdász Társaság 25. vándorgyűlésén részesült a szervezet elismerésében.

A Bethlen-kollégium titka: Isten oltalmában való hit

2016. szeptember 20., címkék: kató béla, nagyenyed

A református egyházi tulajdonban levő Bethlen Gábor Kollégium felújításának alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet szeptember 17-én Nagyenyeden. Az ünnepségen Kató Béla erdélyi református püspök hirdetett igét, a magyar kormány képviseletében Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere vett részt.

Az egyházak restitúciós helyzetéről tájékoztatta Hans Klemm amerikai nagykövetet Kató Béla

2016. szeptember 14., címkék: székely mikó kollégium, restitúció, kató béla

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint a bukaresti restitúciós bizottság mintaként használja a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosításáról hozott ítéletet az egyházi restitúciós kérelmek elutasítására.

Példaértékű együttműködés

2016. július 27., címkék: kató béla, erdélyi egyházkerület, nagyenyed

Az egyház és az önkormányzat példás együttműködése révén, több mint ötmillió eurós uniós támogatásból újították fel a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot, amelyet a román állam 2004-ben szolgáltatott vissza az egyháznak – közölte a négyszázadik évfordulójához közeledő tanintézetben tartott sajtótájékoztatón kedden Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke.

Mikó-ügy: állami tulajdonban marad a sepsiszentgyörgyi kollégium

2016. június 01., címkék: székely mikó kollégium, restitúció, kató béla

Állami tulajdonban marad a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, miután az illetékes bukaresti restitúciós bizottság kedden szavazattöbbséggel elutasította a református egyház visszaszolgáltatási kérelmét - tájékoztatta az MTI-t Laczikó Enikő államtitkár-helyettes, aki az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatal (EKH) képviselőjeként tagja a testületnek.

Mikó-ügy: a restitúciós bizottság újra elbírálja a kollégium visszaszolgáltatási kérvényét

2016. április 20., címkék: kató béla, veress emőd, könyvbemutató, restitúció, székely mikó kollégium

A romániai restitúciós bizottság újra elbírálja az Erdélyi Református Egyházkerületnek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatására vonatkozó kérését – jelentette be egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón Veress Emőd jogász, az egyház jogi képviselője.

Istent keresem

1Krón 28

„...ismerd meg atyád Istenét, és szolgálj neki teljes szívvel és készséges lélekkel, mert megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink