A hírhedett tanítvány

2013. március 28., címkék: biblia, interjú, Fabiny Tamás, fabiny tamás

A húsvéti történetből nem lehet kihagyni Júdás Iskariótest, akinek neve hallatán mindenkinek azonnal az jut eszébe, hogy ő volt Jézus árulója. Júdás Iskariótest a rárakódott előítéletek nélkül kell megvizsgálnunk, és abból kell kiindulnunk, hogy ő is Jézus tanítványa volt, egy a tizenkettő közül – így szól Fabiny Tamás tézise. Az evangélikus püspök a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen Júdásról írta habilitációs dolgozatát, vele beszélgettünk húsvét alkalmából az „elveszett tanítvány"-ról.

Régi-új református passió

2013. március 28., címkék: húsvét 2013, interjú, egyházzene

Egy ősi, a református köztudatban a katolikus hagyományhoz sorolt műfaj. Pedig legalább annyira a mi örökségünk is, amiről nem lenne szabad lemondanunk. A passióéneklésről Papp Anette egyházzenésszel beszélgettünk.

Magyar püspök, skóciai diák

2013. március 19., címkék: bogárdi szabó istván, interjú, skót egyház

Egy hónapot töltött a skóciai Edinburghban kutatói ösztöndíjjal Szabó István, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke január 28-tól február végéig. A kint végzett munkájáról, valamint arról beszélgettünk, milyen hasonlóságok és különbségek tapasztalhatók a skót és a magyar reformátusok, református egyházak között.

Újradefiniálni a missziót

2013. március 06., címkék: Attie van Niekerk, dél-afrikai holland egyház, interjú

A Dél-Afrikai Holland Református Egyház és a Magyarországi Református Egyház partneri szerződést kötött 2011-ben, hogy ezzel is hangsúlyozzák közösségüket, tanuljanak egymástól. Attie van Niekerk, a NOVA egyik alapítója és igazgatója, egyben a Pretoriai Egyetem teológiaprofesszora nemrég hazánkba látogatott és előadást is tartott a misszió újrafogalmazásáról.

Beszéljünk nyíltan

2013. február 13., címkék: házasság hete, interjú

A Házasság hete megálmodói nem akarnak semmilyen kötelező programot előírnia résztvevő közösségnek. Ők csak annyit szeretnének elérni, ha világszerte minél többen népszerűsítenék a házasságot. A magyarországi megnyitó sajtótájékoztatójára ellátogató Richard Kane-al, a mozgalom megalapítójával beszélgettünk.

Összecsiszolódás

2013. február 07., címkék: interjú, házasság hete

„Levetítődik az életünk a művészetünkre is. Míg össze nem csiszolódunk, addig nem lesz egésszé a koncertműsorunk" – mondják a Házasság hete idei arcai, Farkas Zsolt és Várnagy Andrea zongoraművészek, akik már több mint tíz éve négykezes fellépéseikkel járják a világot. A pár már az interjú előtt azt kérte, tegeződjünk, a házasságról így sokkal közvetlenebbül, őszintébben lehet beszélgetni.

„Megoldjuk”

2013. február 01., címkék: szerbiai reformátusok (szrke), interjú, püspökválasztás, orosz attila

Kételkedik Orosz Attila afelől, hogy a délvidéki püspökválasztás nem hivatalos eredményei mögött a gyülekezetek valódi akarata állna. A püspökjelölt bácskai esperes úgy véli, a Kárpát-medencei református testvéregyházak nem feltétlenül látják mindig jól egyházuk ügyeit, persze testvéri szándékukat nem vonja kétségbe.

„Nincs titkolnivalónk”

2013. február 01., címkék: szerbiai reformátusok (szrke), interjú, halász béla

„Öntudatos magyar ember vagyok" – feleli Halász Béla hertelendyfalvi lelkész, délvidéki püspökjelölt azokra a vádakra, amelyeknek a vezető helyi magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség egyik politikusa adott hangot vele szemben több fórumon is az elmúlt hetekben.

Mi a közös lényeg?

2013. január 30., címkék: interjú, ökumenikus, bölcskei gusztáv

Lelki és szellemi autonómiára, az elég kultúrájának elsajátítására és a hit alapvető igazságainak ismeretére van szüksége az embereknek napjainkban. Ezeknek az értékeknek mindegyike a reformáció örökségéből ered – hangsúlyozza a Reformátusok Lapjának adott évkezdő interjújában Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke.

Év végi előretekintés

2012. december 28., címkék: bölcskei gusztáv, interjú, állam-egyház kapcsolatok

Az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a következő év eseményivel is foglalkozott. A témái között egyebek mellett szerepelt az egyházfinanszírozás kérdése, a 2013-as közös Kárpát-medencei Zsinat és a Heidelbergi Káté 450 éves évfordulója is.

Jó hírünk a világban

2012. december 28., címkék: károli egyetem (kre), interjú, szakály sándor

Az Osztrák Köztársaság Grosse Ehrenzeichen für Verdienste um die Republik Österreich kitüntetését vette át Szakály Sándor Bécsben. A Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának és a Történettudományi Intézetének vezetőjével beszélgettünk.

Szüntelenül kíváncsian

2012. december 21., címkék: protestáns újságírók szövetsége (prúsz), advent 2012, interjú, nagy katalin

"Ügyes fiú az ördög, pontosan tudja, hogyan lehet a gondolatainkat elterelni a fontos kérdésekről" – figyelmeztet Nagy Katalin, a Protestáns Újságírók Szövetsége (PRÚSZ) Rát Mátyás-díjával még októberben kitüntetett népszerű tévés-rádiós műsorvezető, akivel az újságírói szakma kihívásairól és az ünnepről beszélgettünk.

Advent a kórházban

2012. december 11., címkék: interjú, advent 2012, bethesda gyermekkórház

„Az ünnep közeledtével egyre nő a feszültség, és minden lelkierőnkre szükség van a megnyugtatáshoz, a problémás helyzetek kezeléséhez" – fogalmaz Rideg Gyula református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának lelkésze.

Könyvajándékozás mint bizonyságtétel

2012. december 11., címkék: advent 2012, galsi árpád, interjú

„Az idei huszadik évforduló jó lehetőséget nyújt arra, hogy visszajelzéseket kapjunk a munkánkról" – hangsúlyozza Galsi Árpád. A Kálvin Kiadó igazgatójával beszélgettünk.

Készülni Krisztus eljövetelére

2012. december 01., címkék: advent 2012, interjú

Tudatosítani kell, hogy az Úr eljött és eljövendő – hangsúlyozza Pap Ferenc. A Károli-egyetem teológiai tanárával a karácsony ünnepét megelőző egyházi hagyományokról beszélgettünk.

Csillagpont és önazonosság

2012. november 30., címkék: interjú, valla gábor, csillagpont 2013

Nemcsak az ünnep, hanem a következő Csillagpont is közeleg. Az egyházi év végén és az új kezdetén Valla Gáborral, a találkozó koordinátorával tekintünk előre a nyolc hónap múlva Mezőtúron megrendezendő református ifjúsági fesztiválra.

Párbeszéd újratöltve?

2012. november 30., címkék: hölvényi györgy, állam-egyház kapcsolatok, interjú

A megértés, a párbeszéd és az együttműködés fontosságát hangsúlyozta Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a lapunkkal folytatott beszélgetés során. A politikus meggyőződése, hogy a kormány egyházpolitikai stratégiája csak az érintettekkel, az egyházakkal közösen alakítható ki.

Megerősíteni akarunk

2012. október 14., címkék: interjú, gaw, adománygyűjtés, enno haaks

A Wittenbergi Gustav Adolf segélyszervezet elnökét a GAW tevékenységéről és a felkarolt magyarországi kezdeményezésekről kérdeztük. Enno Haaks beszélt a wittenbergi városi templom felújításáról is, melyet egyházunk is támogatott.

Kenyértörés?

2012. október 12., címkék: heidelbergi káté, bogárdi szabó istván, interjú

„Eltöröljük vagy meghaladjuk a múltat?″ Szabó István püspök a Heidelbergi Káté nyolcvanadik kérdéséről beszélt a Heti Válasznak.

Jó és rossz gyümölcsök a sajtóban

2012. október 10., címkék: protestáns újságírók szövetsége (prúsz), interjú, faggyas sándor

Minőségi újságírás a tömegmédia korában címmel szervezte meg ez évi médiaműhelyét szeptember végén Berekfürdőn a Protestáns Újságírók Szövetsége. A felvetett témáról a szervezet református alelnökével, Faggyas Sándor újságíróval beszélgettünk.

Ez történik továbbiak →