Az egyházak foglalkozzanak bátrabban a gazdasággal!

2010. május 20., címkék: Nagyvilág, svájc, diakónia, konferencia

A gazdaság és a nonprofit összeegyeztethető, de nem természetes partnerek – hangzott el a Svájci Protestáns Egyházak (SEK) diakóniai  konferenciáján Bernben.

Országos Diakónus Találkozó volt Budapesten

2010. május 18., címkék: Háttér, konferencia, dani lászló, derencsényi zsuzsanna, czibere károly, önkéntesség, szeretetszolgálat (mrsz), diakónia

A Szeretetszolgálati Iroda fontosnak tartja a  gyülekezetekben és egyházi intézményekben szolgáló diakónusok, valamint a gyülekezeti diakóniában önkéntesen szolgáló munkatársak  összefogását, együttműködését. Ezért  május 15-én Országos Diakónus Találkozót szervezett Budapesten.

Svájci fiatalok segítettek – A nemes kezdeményezést a gyerekek folytatják

2010. május 05., címkék: svájc, Határon túl, diakónia, önkéntesség, kárpátaljai reformátusok (kre)

Néhány évvel ezelőtt indult útjára Svájcban az a kezdeményezés, miszerint nemes lelkű emberek munkájukat, segítségüket ajánlották fel, hogy így támogassák a kárpátaljai fiatalok táboroztatását. Jó példát mutattak, hisz a szülők helyét immáron gyermekeik vették át.

Jókán tartották meg a munkatársak és imaszolgálatosok tréning hétvégéjét

2010. március 26., címkék: diakónia, ima, Határon túl, ifjúsági nap, szlovákiai keresztyén egyház, firesz

  A jókai Betlehem Missziós Központ adott otthont a Firesz Duna Menti Területi Egysége szervezésében a munkatársak és imaszolgálatosok tréning hétvégéjének. Az első alkalommal megszervezett ilyen jellegű hétvége főleg a csapatépítésre összpontosított.

Beteglátogató önkéntesek találkozója

2010. március 23., címkék: missziói központ (rmk), diakónia, Hírek, kórházmisszió, találkozó, önkéntesség, budapest

Budapesti gyülekezeti és kórházi beteglátogató önkéntesek napját tartották március 19-én, szombaton az Református Missziói Központ épületében.

A diakónia atyja, Bodelschwingh 100 éve hunyt el

2010. március 17., címkék: Nagyvilág, németország, diakónia, megemlékezés, szeretetszolgálat

  Bethel, a világ egyik legnagyobb diakóniai intézményvárosa, valamint Friedrich von Bodelschwingh neve elválaszthatatlan  egymástól. Április elejétől ünnepségek során emlékeznek rá.

Szociális foglalkoztató a református parókiából

2010. március 10., címkék: kömlőd, diakónia, Gyülekezeti hírek, dunántúli egyházkerület, felújítás, steinbach józsef

Újabb fejezet kezdődött a kömlődi Kerényi Béla Református Diakóniai Intézmények életében, átadták ugyanis azt a teljesen felújított műemlék parókiát, amelyben műhelyeket és közösségi helyiségeket alakítottak ki az ellátottak részére. A hálaadó istentiszteleten Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, majd Bogáth Ferenc világi gondnok ismertette a beruházást a jelenlévőkkel.

Reménysugár

2010. március 07., címkék: debrecen-nagytemplom, hajléktalanmisszió, diakónia, Hírek

  Kibővítették a Hajléktalanok Nappali Melegedőjét. A Debrecen–Nagytemplomi Református Egyházközség fenntartásában működő otthonban naponta több mint száz embernek tudnak segíteni. A nagytemplomi gyülekezet egy évvel ezelőtt nyitotta meg az intézményt, akkor nem volt pénz az épület felújítására, ezért a gyülekezet adakozást hirdetett. A melegedőt csaknem 15 millió forintból korszerűsítették, amelynek hetven százalékát a hívek gyűjtötték össze.

Kik kapják meg az idei diakóniai díjakat?

2010. március 05., címkék: juhász zsófia-díj, Hírek, diakónia, kiss ferenc-díj, zsinat

Egyházunk fontosnak tartja, hogy a református diakóniában kiemelkedő szolgálatot végzők munkáját kitüntetés formájában is elismerje. E célból a zsinat 2006. évi őszi ülésén megalapította a Juhász Zsófia- és a Kiss Ferenc-díjat. A Juhász Zsófia-díjjal az intézményes diakóniai szolgálatot, a Kiss Ferenc-díjjal a gyülekezetekben végzett diakóniai szolgálatot kívánja elismerni.

Diakóniai információs nap Komáromban és Kassán

2010. március 03., címkék: szeretethíd, szlovákiai reformátusok (szrke), diakónia, Szeretethíd, Határon túl

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja a szeretetszolgálattal kapcsolatos tájékoztató jellegű napot szervez Komáromban március 20-án, illetve Kassán március 24-én 14.00 órai kezdéssel a kassai református templomban. A diakóniai információs nap központi témája a Magyar Református Szeretetszolgálat által május 21-re és 22-re meghirdetett Szeretethíd elnevezésű önkéntes nap.

"Az én Atyám házában sok hajlék van..."

2010. március 02., címkék: debrecen-nagytemplom, hajléktalanmisszió, diakónia, Hírek

Átadják a "Reménysugár" Hajléktalanok Nappali Melegedőjét. A Debrecen–Nagytemplomi Református Egyházközség fenntartásában működő otthon március 7-én, vasárnap délben nyitja meg kapuit.

"A betegek testi gyógyulását is elősegíti, ha a lélek rendben van" – Kápolna épül a beregszászi kórház területén

2010. február 26., címkék: Határon túl, nagy béla, diakónia, kárpátaljai reformátusok (kre)

A Kárpátaljai Református Egyház (KRE) kezdeményezésére kedden a KRE Diakóniai Osztályán találkoztak a történelmi egyházak és a város, illetve a járási kórház vezetői, hogy megvitassák annak a rég dédelgetett álomnak a megvalósítását, miszerint a kórház területén ökumenikus kápolnát építenek.

Bod Péter Napok Marosvásárhelyen

2010. február 11., címkék: Határon túl, diakónia, bod péter

  Névadójuk emlékére rendezi meg a Bod Péter Diakóniai Központ minden év február közepén a Bod Péter Napokat. A 2010. február 12-18. között sorra kerülő rendezvénnyel a marosvásárhelyi magyar közsség identitástudatát próbálják erősíteni. Mint meghívójukban írják, kultúrális, tudományos programjaik válatozatosságával kisgyerekeket és felnőtteket egyaránt igyekeznek megszólítani.

Szebbé tették a karácsonyt - kaposvári reformátusok is segítették a kárpátaljai rászorulókat

2009. december 31., címkék: Határon túl, adománygyűjtés, diakónia, kárpátaljai református, zán fábián sándor

  A Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Osztálya karácsonyi csomagokkal igyekezett enyhíteni a rászorulók szomorú helyzetén. Az idén is több ezer kárpátaljai szegény ember jutott élelmiszercsomaghoz, ruhaneműhöz. A kezdeményezéshez adománygyűjtés szervezésével a kaposvári reformátusok is csatlakoztak.

Társadalmi felelősség - Missziói- és Diakóniai Konferencia

2009. szeptember 02., címkék: berekfürdő, kárpát-medence, konferencia, Hírek, diakónia, missziói központ (rmk), misszió

Kárpát-medencei Missziói- és Diakóniai Konferenciát szervez a Református Missziói Központ.

Holland fiatalok segítették a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány munkáját

2009. augusztus 31., címkék: diakónia, Határon túl, hollandia, ifjúság, önkéntesség, marosvásárhely

Két hollandiai fiatalokból álló csoport is segítette az elmúlt időszakban a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány tevékenységét. A diákok ittlétük alatt kemény kétkezi munkát végeztek.

Istent keresem

1Krón 28

„...ismerd meg atyád Istenét, és szolgálj neki teljes szívvel és készséges lélekkel, mert megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink