Rendkívüli ülésszakról döntött a Zsinat

2011. május 30., hétfő

Múlt héten szerdától péntekig tartott a XIII. Zsinat hetedik ülése. Előbb a Zsinati Tanács foglalkozott gazdasági ügyekkel, a 2010-es zárszámadással, a 2011-es költségvetéssel. A Zsinat a törvényalkotási munka során foglalkozott a gazdasági törvénnyel, valamint a lelkészek jogállásáról szóló jogszabállyal. A testület megerősítette Balla Péter rektorrá jelölését, valamint tábori püspökké választotta Jákob Jánost. Összefoglalónkból elérhető valamennyi zsinati szöveges közvetítésünk, háttércikkünk.

Szerdán ülésezett a Zsinati Tanács, amelynek napirendjén gazdasági kérdések szerepeltek. A Számvizsgáló Bizottság jelentését tárgyalták és fogadták el a Magyarországi Református Egyház 2010. évi gazdálkodásáról. Majd a Zsinati Tanács elfogadta az MRE 2010. évi zárszámadását. Megtörtént a közegyházi intézmények 2010-es pénzügyi beszámolóinak, zárszámadásainak elfogadása, valamint az MRE 2011-es költségvetésének módosítása.

>>Ülésezett a Zsinati Tanács

A XIII. Zsinat hetedik ülését csütörtökön és pénteken tartották, a kétnapos tanácskozás egyik legfontosabb fejleménye, hogy szeptemberben rendkívüli, problémafelvető ülést tart a testület. Bölcskei Gusztáv elnöki megnyitójában említette, hogy a zsinati ciklus a feléhez érkezett, ami alkalmat adhat az önértékelésre, az eredmények, a problémák számba vételére. A megnyitó utáni hozzászólások között Szücs Attila dunántúli világi képviselő javasolta egy rendkívüli ülésszak beiktatását, amelyet a Zsinat pozitívan fogadott. A pénteki ülésen döntés is született arról, hogy szeptember 28-29-én, a tervek szerint nem a zsinati székházban, megtartják ezt az elemző tanácskozást.
>>Szükség van az önvizsgálatra - Bölcskei Gusztáv elnöki megnyitója

>>Vissza- és előretekintés, önvizsgálat és aktuális kérdések a rendkívüli ülésszakon

A csütörtöki ülésen a törvényalkotási munka során a lelkészek jogállásról szóló törvény első öt fejezete került a testület elé, Csomós József tiszáninneni püspök előterjesztésében. A Zsinat tagjai az egyes paragrafusokhoz benyújtották módosító javaslataikat, majd fejezetenként megszavazták a tervezet első olvasatát. Szabó István dunamelléki püspök tapasztalt esperesekből álló bizottság felállítását kérte, mely gyakorlati szempontból vizsgálná meg a törvénytervezet egyes pontjait. A Zsinat elfogadta a hatfős esperesi kollégium felállításának javaslatát.

A zsinati tagok határozatot hoztak a szociális és közoktatási intézmények átvétele tárgyában. Eszerint a közoktatási és szociális intézmények átvétele, illetve indítása esetében a Zsinati Hivatal illetékes egységei csak a szolgálati úton kapott előterjesztésekkel foglalkozhatnak. (Mint ismert, a Zsinati Tanács még februárban kérte a gyülekezeteket és fokozatos egyházi testületeket, hogy tartózkodjanak a bajba jutott önkormányzatok intézményeinek átvételétől.) A Zsinat határozatban kérte a közfeladatot ellátó református intézményeket, hogy kompenzálják a dolgozóik bérét, hogy annak 2011. évi havi nettó átlaga megegyezzen a 2010-es havi nettó átlaggal. A bérkompenzációra azért van szükség, mert a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével a munkavállalók jelentős részének csökkent a jövedelme.

Fontos személyi kérdés is szerepelt az ülés napirendjén: Bölcskei Gusztáv beszámolt róla, hogy szerdai ülésén a Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa a 23 jelenlévő tag egyhangú szavazatával Dr. Balla Pétert három éves határozott időtartamra rektorrá választotta. A Zsinat, ugyancsak egyhangúlag, megerősítette a KRE Szenátusa döntését. Balla Péter ezzel rektorjelölt lett, az új rektor ugyanis akkor foglalhatja el hivatalát, amikor a köztársasági elnök a jelöléssel egyetértésben kinevezi az oktatási intézmény vezetőjét.
>>A Zsinat a ciklus félidejéhez érkezett - csütörtöki összefoglaló
>>Ez történt a Zsinat csütörtöki ülésén - a folyamatosan frissített szöveges online közvetítés
>>Szükség van az önvizsgálatra - Bölcskei Gusztáv elnöki megnyitója
>>Régi-új vezető a Károli élén

A zsinati ülés második napjára is jutott fontos személyi döntés: a Zsinat szavazott a protestáns tábori püspök személyéről. A jelenlévők egyhangúlag Jákob János eddigi püspökhelyettest választották meg, aki 1994 óta szolgál tábori lelkészként, 2005 óta pedig a Protestáns Tábori Püspökség hivatalvezetőjeként dolgozott. A zsinati döntés alapján a honvédelmi miniszter nevezi majd ki hivatalosan tisztségébe az újonnan megválasztott tábori püspököt.

Módosult továbbá a választójogi törvény is. Ennek értelmében a jövőben lelkészi jellegű személyek nem választhatóak presbiterré. Ezzel a zsinati tagok kizárták annak lehetőségét, hogy nyugalmazott lelkészek a presbitérium tagjai legyenek, amivel a döntéshozók szándékuk szerint a református egyház számára fontos paritás elvét kívánták megerősíteni.

A pénteki ülés egyetlen törvényalkotási tárgysorozati pontjaként megkezdődött a Zsinat előtt már többször szereplő gazdálkodási törvény újraalkotásának tárgyalása. A jogszabály célja, hogy egységesítse a gazdálkodás menetét az egyházban. A testület előtt már szövegszerű javaslat szerepelt, amiről várhatóan az őszi ülésen lesz végszavazás.

A Zsinat döntött a Váli István Református Cigány Szakkollégium megalapításáról is, valamint a zsinati alapítású díjak idei kitüntetettjeiről.
>>Tábori püspököt választott a Zsinat - pénteki összefoglaló
>>Ez történt a Zsinat pénteki ülésén - a folyamatosan frissített szöveges online közvetítés

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió