Zárógondolatok helyett

2011. július 10., vasárnap

Magyar reformátusokként büszkék lehetünk arra, hogy az elmúlt hat hónapban részesei lehettünk az uniós intézmények és az egyházak egyre jobban kikristályosodó párbeszédének. Hámori Ádám EU-referens tekintett vissza a soros magyar EU-elnökség történéseire.

Az Európai Unió Tanácsa magyar soros elnökségének lezárultával megkönnyebbülten hátradőlhetnénk, nyugtázva: ezen is túl vagyunk. A megkönnyebbülés pedig nemcsak a feladatok kipipálásának köszönhető, hanem annak is, hogy a borúlátó jóslatok ellenére Magyarország jól teljesített – nem hogy kudarcok nélkül, de egész Európa megelégedésére látta el a soros elnökségi tisztséggel járó feladatokat. Az elnökség tétjének, a feladat nagyságának és jelentőségének ismeretében e helyről is üdvözölhetjük mindazokat, akiknek az előkészítésben és az eredményes lebonyolításban részük volt.

A sikeres elnökségről szóló méltatások – és az eredményektől függetlenül ilyenkor szinte törvényszerűen megszólaló elégedetlenkedő hangok – mellett érdemes azért visszatekinteni: mit hozott hazánknak, és különösen is a magyar reformátusoknak, a Magyarországi Református Egyháznak az EU-elnökség?

Több mint fél évvel ezelőtt Magyarországhoz hasonlóan a református egyház is ambiciózus célokat kitűzve tekintett az elnökség elé. Az állam az európai értékek közül a kelet-közép-európai kultúrák sokféleségét és békés együttélését kívánta hangsúlyosabban megjeleníteni, mi pedig az egyházak szerepét a közösségek identitásának megőrzésében és a hagyományos közösségek megbékélésében. Az állam vállalta a közös európai gazdasági kormányzás létrehozását, és ennek révén a gazdasági válság következményeinek együttes kezelését, mi pedig a nehéz helyzetben lévők érdekeinek képviseletét – hogy ne a legkiszolgáltatottabbak viseljék a válság következményeinek legnagyobb terheit. Az állam a cigányság felzárkóztatásának módjait kezdte Európával együtt keresni, mi pedig azt kezdtük vizsgálni: hogyan járulhat hozzá a cigánymisszió a leszakadó cigány közösségek integrációjához. Az állam a polgáraihoz közeli Európát álmodott; mi azt fontolgattuk, hogyan lehetne az európaiságot és az Európai Unió értékeit közel vinni a református emberekhez.

Mindezekkel két nem titkolt célunk is volt: egyrészt Krisztus üzenetét, tanítását megjeleníteni az európai közéletben, másrészt pedig részesévé válni az európai egyházak hangsúlyos közéleti jelenlétének az Európai Unió intézményei mellett, és ezáltal a különböző szakpolitikák mindennapi realitásában is kézzelfoghatóvá tenni a krisztusi tanításon alapuló értékeinket. Nem utolsó sorban: a nyugat-európai testvéregyházakkal az ökumenikus együttműködés folyamán megismertetni és megértetni a kelet-közép-európai sajátosságokat.

Ahogy Magyarország, úgy a magyar egyházak is beszámolhatnak most az elért eredményekről. A magyar elnökség egyik legtöbbet emlegetett sikere az EU-tagállamok számára készült iránymutatás elfogadása a nemzeti romastratégiákhoz. Egyházunk az elmúlt félév során nemzetközi ökumenikus hozzászólás formájában értékes szempontokat nyújthatott a készülő stratégiai kerethez, és szakmai konferenciákkal is segítette az egyházak cigánymissziós szolgálatának hosszú távú megalapozását. Több magas szintű találkozóra került sor a magyar egyházvezetők és a kormány, valamint az európai uniós intézmények vezetői között, ahol az általunk leginkább fontosnak tartott értékek gyakorlati megvalósításáról eshetett szó. Ökumenikus konferenciákon vitattuk meg többek között a családok helyzetét és a kelet-közép-európai történelmi tragédiák máig ható következményeinek orvoslását az egyházak által. Nem utolsó sorban, bár nem tartozik a szűk értelemben vett EU-elnökségi események sorába, de egyházunk több konferenciát és vonzó programot is szervezett és szervez az Önkéntesség Európai Évéhez csatlakozva.

Kérdés azonban, hogy az elnökségi félév eredményessége mennyire ítélhető meg e rendezvények számával, sikerével vagy nyilvánosságával. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az európai integráció immár több évtizedes múltra visszatekintő vállalkozás, amelyben a magyar elnökség féléve egy – reményeink szerint hosszabb távon is értékesnek bizonyuló – rövidke időszak csupán. Ami az európai egyházakat illeti, a Lisszaboni Szerződés elfogadása, egészen pontosan a szerződés 17. cikkelye új fejezetet nyitott számunkra. Az Európai Unió immár hivatalosan is elismeri az egyházak hozzájárulását az európai társadalmakhoz, és elkötelezi magát az egyházakkal folytatandó rendszeres, nyílt és átlátható párbeszéd mellett. Ez az elismerés és elköteleződés sokkal fontosabb a számunkra, mint az Európa keresztyén gyökereire való utalás lenne az Unió alkotmányában – hiszen ez nem csupán az európai keresztyénség múltjának, hanem a jelenének partneri elfogadását és a keresztyén Európa jövőjének ígéretét hordja magában.

Hogy mit jelent ennek a cikkelynek a megvalósítása a gyakorlatban, az éppen a mostani EU-elnökségek során kezd kikristályosodni. Magyar reformátusokként büszkék lehetünk arra, hogy az elmúlt hat hónapban ennek részesei lehettünk, és tárgyalások, konferenciák, partneri találkozások során alakíthattuk az Unió döntéshozóinak képét az egyházakról. Ez a vállalkozás a magyar elnökséget követően is folytatódik, és abban ezután is szerepünk, feladatunk, felelősségünk lesz. Megkönnyebbült hátradőlés helyett bölcsebb tehát hálát adni az eddigi eredményekért, és erőt kérni a Mindenhatótól további szolgálatunkhoz.

Hámori Ádám

A szerző szociológus, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának EU-referense
Megjelent a Reformátusok Lapja 2011. július 10-i számában

Kapcsolódó anyag:
Ilyen volt az EU-elnökség – református szemszögből (Összefoglaló az elmúlt hat hónap református voinatkozású eseményeire)

Istent keresem

1Thessz 1

„...sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →