XVI. Benedek pápa lemond tisztségéről

2013. február 11., hétfő

A római katolikus egyház feje február 11-én délelőtt jelentette be, hogy megválik pozíciójától. A vatikáni szék február 28-án este 8 órától üresnek minősül az új pápa megválasztásáig.

Február 11-én 11 órakor közölte XVI. Benedek pápa az általa összehívott tanácsadó testülettel, hogy „eljutottam arra a bizonyosságra, hogy erőnlétem előrehaladott korom miatt, már nem alkalmas arra, hogy megfelelő módon gyakoroljam a péteri szolgálatot. (...) A mai világban, amely gyors változásoknak van kitéve és a hitélet szempontjából nagy jelentőségű kérdések rázzák meg, Szent Péter hajójának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez szükség van mind a test, mind a lélek erejére. Ez az erő az utóbbi hónapokban olyan mértékben csökkent bennem, hogy el kell ismernem: képtelen vagyok jól megfelelni a rám bízott szolgálatnak. Ezért, tudatában e tett súlyosságának, teljes szabadsággal kinyilatkoztatom, hogy lemondok szolgálatomról" — jelentette ki.

Joseph Ratzinger 1927. április 16-án született a németországi Marktl am Inn-ben, a Passaui Egyházmegye területén. Filozófiát és teológiát hallgatott a Müncheni Egyetemen és a Freisingi Filozófiai és Teológiai Főiskolán.
1951-ben szentelték pappá, nem sokkal ezután megkezdte tanári tevékenységét, majd 1953-ban doktori címet is szerzett. Oktatott a Tübingeni és a Regensburgi Egyetemen ez utóbbinak  rektorhelyettese is volt, majd érsekké választása után díszdoktora lett.
1981-ben II. János Pál pápa a Hittani Kongregáció prefektusává nevezte ki. Ezzel egyidejűleg a Nemzetközi Teológiai Bizottság és a Pápai Biblikus Bizottság elnöke is lett, öt évvel később a Katolikus Egyház Katekizmusát összeállító pápai bizottság elnöki teendőit is ellátta.
1993. április 5-én II. János Pál pápa felvette a püspöki rendbe, s neki adományozta a Velletri-Segni szuburbiákus püspökség címét. 2002-ben választották meg a bíborosi kollégium dékánjává.
II. János Pál pápa halála után, 2005 április 17-én választották pápáva.

A római szék 2013. február 28-án este 8 órától nyilvánítandó üresnek, az illetékeseknek konklávét kell összehívniuk az új pápa megválasztására. A konklávénak a szék megüresedése után, (a pápa halála esetén) leghamarabb 15, legkésőbb 20 nappal kell összeülnie.  A konklávé Vatikánváros területén, meghatározott részen és idegenek elől elzárt épületekben zajlik.

A pápa megválasztásának joga egyedül a Római Katolikus Egyház bíborosait illeti meg, kivéve azokat, akik a pápa halála napján, vagy az Apostoli Szék megüresedésének napja előtt betöltötték nyolcvanadik életévüket. A választó bíborosok száma nem haladhatja meg a százhúsz főt.  Az új pápa megválasztásához az érvényes szavazatok 2/3-a szükséges.

A választás végeredményét a diákonus bíboros hirdeti ki, ekkor közli az új pápa nevét is, aki ezt követően „Urbi et Orbi" áldást (A városnak és a világnak) ad a vatikáni Bazilika erkélyéről.

Forrás: Magyar Kurír, Magyar Katolikus Lexikon. uj.katolikus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.