Várja az érdeklődőket a Keresztény Ifjúsági Kör

2013. november 18., hétfő

Hogyan lehetünk boldogok? Ezt a témát járja körbe ebben a félévben a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen belül működő Keresztény Ifjúsági Kör, amely elsősorban az intézmény nem hitéleti szakos hallgatóit kívánja megszólítani és az egyházhoz közelebb hozni.

A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola pár évvel ezelőtt olvadt bele az Egyetembe, ettől a tanévtől kezdve pedig a diákok egy épületbe járnak.

Németh Áron református lelkipásztor, a kör vezetője tavaly kezdte el hirdetni az alkalmakat, amelyeknek lényege az, hogy bármilyen témát keresztyén szempontok szerint beszéljenek át a tagok, heti rendszerességgel. A jelentkezőktől nem várják el, hogy teljes egészében ismerjék a Bibliát, ahogy nem elvárás az sem, hogy gyülekezetbe járjanak vagy hogy reformátusok legyenek, ugyanis a kör az ökumené jegyében működik, így felekezettől függetlenül várja az adott témában válaszokat kereső fiatalokat.

Tavaly az egyik félév központi gondolata a keresztény dilemmák voltak: azok a dolgok, amelyek látszólag feszültségben vannak egymással, például hagyomány vagy haladás kettőssége, az, hogy hogyan lehet hűnek maradni úgy a hagyományokhoz, hogy közben halad az ember a korral. Most pedig a boldogság a fő téma, amelyre most is a hétköznapi válaszok mellett minden alkalommal megkeresik a résztvevők Németh Áron vezetésével a Bibliában rejlő válaszokat is.

A beszélgetések ideje általában másfél, két óra, de a kérdések mélységétől függően lehet hosszabb vagy rövidebb is. A körbe bárki jelentkezhet év közben is, a találkozók megadott időpontjában, illetve Németh Áronnál a hét bármely napján.

Forrás: ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.