„Vándorfecske hazatalál?” – A Lévay vendégei a szerbiai magyarok

2010. február 11., csütörtök

alt"Délvidéki napokat" rendez, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon "Szólj, ötágú síp"elnevezésű magyar kultúra- és kapcsolatmegőrző rendezvénysorozata keretében.

Az intézmény több, mint egy évtizede szervezi az illyési gondolattól, valamint nemzeti összetartozásunktól vezérelve a programot, mely elsősorban saját diákjainak, és a Lévayhoz kötődő szülőknek szólnak, de igyekeznek egyes alkalmakat nyitottá tenni testvérintézményeik, református gyülekezetek, keresztyén és nemzeti értékrendet valló társadalmi és kulturális szervezetek számára is. A 2009/2010. tanévben meghívott vendégeik a szerbiai magyarok, Bácskából és Bánátból érkező magyar testvéreink. A „Dálvidéki napok” mottója Péter László „Kalandozások Madéfalvától Bukovináig, Bukovinától az Al-Dunáig” alcímű könyvének a címe: „Vándorfecske hazatalál?”
A rendezvénysotozat keretén belül lesz a Lévayban fotókiállítás, Délvidékről szóló könyvek bemutatója, újvidéki és környékbeli pedagógusok és tanulók lesznek a gimnázium vendégei, valamint a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház előadásában láthatják az érdeklődők Siposhegyi Péter – Andrási Attila: Magyar Piéta című kamara előadását. Az előadás február 23-án, kedden, este hat órakor kezdődik Miskolcon a Művészetek Házában. Az előadás előtt és szünetében Délvidékről szóló könyveket, valamint zenei CD-ket lehet vásárolni a Művészetek Háza előterében.



Plakát

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.