Változni és változtatni

2015. szeptember 30., szerda

A teremtésvédelem iránt elkötelezett gyülekezetek munkáját díjazták a Teremtés Hete idei nyitó istentiszteletén, melyet Tokaj református templomában tartottak szeptember 27-én. Idén újra a telkibányai- és a hajdúnánási református egyházközségek vehették át az Ökogyülekezeti díjat, az elismerést olyan egyházi közösségek kaphatják, melyek aktívan tesznek Földünk megóvásáért. A Teremtés Hete vasárnapig tart, témája az éghajlati igazságosság.

Miért fontos a keresztyén ember számára a teremtésvédelem? Hogyan tehetjük templomainkat környezetbaráttá és mi mindent tehetünk a változó világban miliőnkért? Ezekre a kérdésekre kaphatnak választ azok, akik csatlakoznak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által minden évben meghirdetett Teremtés Hetéhez, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a teremtett világ védelmére. A vasárnapig tartó programsorozaton a résztvevők közösen gondolkodnak az energia és a klímaváltozás témájáról, és arról, hogy az egyházak mi mindent tehetnek Földünk megóvásáért, különös tekintettel a mértékletességre és az újrahasznosításra.

2009 óta egy ökumenikus teremtésvédelmi csapat közösen dolgozza ki a Teremtés Hete segédanyagát. Az idei téma az éghajlati igazságosság, mottója pedig Nátán próféta példázata alapján: Egy gazdag és egy szegény. Kodácsy Tamás, a Református Egyház ökogyülekezeti mozgalmának vezetője elmondta, hogy az idei témával a XXI. Párizsi Klímacsúcshoz szeretnének kapcsolódni. Az éghajlati igazságosság egy környezetvédelmi kifejezésre (climate justice) utal és arra világít rá, hogy egyformán felelősek vagyunk a világ éghajlatáért, egy bolygón élünk, tehát közös erőforrásainkon közösen kell osztoznunk.

Szalay László Pál, a 2012 óta ökogyülekezeti díjat birtokló telkibányai református egyházközség lelkipásztora igehirdetésében arra buzdított, hogy adjuk át magunkat a teremtett világ örömének és az alkotó előtti tiszteletnek. Az igehirdető úgy vélte: személyes felelősségünk a teremtett világ védelme. „Jézus megváltó és újjáteremtő ereje képes elindítani gondolkodásunkat, a szegénységtudatot a helyére tudja tenni és egészséges, gazdagságtudatot ad számunkra" – fogalmazott a lelkész, aki szerint Isten a természetben megszámlálhatatlan ajándékkal halmoz el minket, csupán észre kell vennünk ezeket.

A teremtésvédelem iránt elkötelezett gyülekezetek munkáját is díjazták az ünnepi istentiszteleten. Az Ökogyülekezeti címmel minden évben azoknak a gyülekezeteknek, egyházi közösségeknek és intézményeknek a munkáját ismerik el, amik szemléletükkel és önkéntes akcióikkal sokat tesznek világunk megóvásáért: újrapapírt használnak, helyi készítésű termékeket vásárolnak, fákat ültetnek és szabadtéri istentiszteleteket tartanak. A címet idén a pilisi, a sellyei és a sólyi református egyházközségek, illetve első római katolikus közösségként a Szegedi Keresztyén Roma Szakkollégium nyerték el.

Az Ökogyülekezeti díj olyan közösségeknek adható, melyek az alapvető célkitűzések mellett egy három éven át tartó teremtésvédelmi programot is megvalósítanak. Ezúttal a telkibányai és a hajdúnánási egyházközségek korábban elnyert díját hosszabbították meg a teremtésvédelmet szolgáló kiemelkedő munkájukért, egyebek mellett a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséért és őshonos gyümölcsfák ültetéséért.

Az ünnepi istentisztelet résztvevői egy sajátos kezdeményezéshez is csatlakoztak, itt találkoztak ugyanis a „Tekerj a felebarátodért!" elnevezésű biciklitúra beregszászi, telkibányai és hajdúnánási résztvevői, akik a tokaji tiszteletkört követően továbbindultak Budapestre, onnan pedig egyenesen Sopronba mennek, a Teremtés Hete országos rendezvénysorozatának október 4-i záró istentiszteletére.

Kojsza Péter

Forrás: tirek.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.