Vallás és politika érzékeny viszonyának kutatása a münsteri egyetemen

2010. március 17., szerda

altTizenegy nemzet közel kétszáz tudósa húsz szellem-, és szociális tudomány keretében foglalkozik a vallás és a politika érzékeny kapcsolatával a modernség előtti korban és a mai kultúrákban a münsteri egyetemen.

Ez a kutatási program jelenleg a legnagyobb kutatói összefogás a szövetségi köztársaság területén. A 60 kutatási projekt és a 45 tudományos értekezés témái az antik világkorszaktól a jelenig terjednek időben, térben Latin-Amerikától Európán át az arab és az ázsiai világig. A kutatásban részt vevők között találhatunk történészeket, katolikus, protestáns és muszlim teológusokat, jogászokat, judaistákat, etnológusokat, régészeket, politológusokat, vallásszociológusokat, irodalomtörténészeket, társadalom-, és iszlámkutatókat. A kutatók alapkutatást folytatnak és azokkal a jövőkérdésekkel, amit a globalizálódó világ vet fel, szintén szembenéznek kutatásaik során. Négy nagy témacsoportba osztották fel a kutatást. Foglalkoznak a vallások erőpotenciáljával, igazságigényével, rituáléikkal és normatív-erkölcsi befolyásukkal. A szövetségi állam és a tartományok költségvetéséből összesen 37 millió eurót fordítanak a kutatásra, ami 2012-ig tart. Az eredményes kutatás érdekében a münsteri egyetem professzori állásokat létesített, illetve számos kutatói helyet is létrehoztak. Néhány projektcím a sok közül: „Vallás és biopolitika” – „Az iszlám másik története” – „Katolikus egyház és a modern államformák” – „Szétválasztási és egyesítő tendenciák Izrael alapító iratában” – „Könyvégetés és cenzúra az angol késő-középkorban”. (religion-und-politik.de – 2010-03-18 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió