Választások árnyékában – A magyar református közösség ajándéka Európának

2010. június 23., szerda

A nagygyűlés a világközösséget alkotó helyi közösségek, azaz a tagegyházak delegáltjainak lelki és istentiszteleti közössége, amely egyben értékeli az eddigi közös szolgálatot világban és irányt szab az elkövetkező hét évre. Éppen ezért fontos mozzanat a választás is. Nem mindegy, ki kerül a vezetőtestületekbe, az Elnökségbe és a Végrehajtó Bizottságba. A helyzet a korábbiakhoz képest azonban radikálisan megváltozott.

 

A választás menetében első lépés ugyanis az, hogy valamennyi világrégió, köztük Európa, megnevezi saját jelöltjeit, akiket a nagygyűlés közgyűlése választ meg. A jelöltek száma ugyanakkor jelentősen lecsökkent. Az eddigi hét jelölt helyett Európa mindösszesen 3+1 jelöltet állíthat. Ez komoly kihívás elé állítja a tagegyházakat, önmérsékletet, alázatot és bölcsességet igényelve részükről.

A +1, azaz a jelölő lista negyedik tagja a „globális kiegyenlítést” szolgálja. Azért fontos, mert a nagygyűlés választási bizottsága a 8 világrégió által megnevezett plusz jelöltek közül egyet, saját mérlegelése alapján, a vezetőtestület tagjává választ, ezzel biztosítva a nemzetközi szervezetek testületeiben oly fontos arányos képviseletet nők és férfiak, idősek és fiatalok, lelkészek és laikusok között.

Az európai jelölési folyamatban fontos állomást jelentett a kontinens delegáltjainak áprilisi brüsszeli előkészítő ülése, ahol a jelöltek személyéről is ajánlás született. Ennek értelmében az európai tagegyházak elnökjelöltet állítanak a most megszülető Református Egyházak Világközössége élére Bas Plaisir, a Hollandiai Protestáns Egyház korábbi főtitkára személyében. Második jelöltként Peter Bukowskit, a németországi Református Szövetség moderátorát, ismert gyakorlati teológiai tanárt nevezte meg a gyűlés, aki a korábbi vezetőtestületben már komoly munkát végzett. Harmadik helyen egy ír lelkésznő, Cheryl Meban biztosítja a nemek közötti egyensúlyt. A tanácskozás résztvevői mérlegelésre, azaz az említett +1 helyen egyházunk ifjúsági delegáltját, Sütő Zsanettet ajánlották jelölésre. Bölcskei Gusztáv, egyházunk Zsinatának lelkészi elnöke, a református közösség aktuális európai elnökeként automatikusan tagja lesz a vezetőtestületnek.

A választások menetével kapcsolatban a Generális Konvent Elnöksége bocsátott ki egy iránymutatást, amely az európai jelöltállításban fontos szerepet játszott. „Imádkozunk azért, hogy Európát méltó és arra alkalmas delegáltak képviseljék a Református Egyházak Világközössége vezető testületében.” – áll a magyar református egyháztestek püspökei és főgondnokai által jegyzett állásfoglalásban.

A Reformatus Egyházak Világközössége (REV)
(World Communion of Reformed Churches)
2010. évi Egyesülő Nagyűlés


Választási (és jelölési) kvóták


Az Egyesülő Nagygyűlés (Uniting General Council) megválasztja a Végrehajtó Bizottságot (Executive Committee), amely az Egyesülő Nagygyűlés és a REV (WCRC) soron következő nagygyűlése közötti időszakban biztosítja a szervezet vezetését. Ez egy az Egyesülő Közgyűlés és a következő rendes Közgyűlés közötti időszakra megalakuló 29 fős testület. 22 személyt az alább részletezett arányoknak megfelelően választanak meg. Ezen felül öten a Területi Bizottságok (Regional Council) moderátorai, a 28. és a 29. fő pedig a Református Világszövetség és a Református Ökumenikus Tanács két jelenlegi elnöke.

108 ország körülbelül 500 küldöttje közül 22 képviselőt megválasztani bonyolult feladat lehet. A jelen dokumentum célja a feladat egyszerűsítése a régiónként megválasztandó végrehajtó bizottsági tagok számának körvonalazásával. Az Elnök és a négy Alelnök öt különböző régióból kerül ki, közülük legalább kettő nő, illetve legalább kettő férfi.

A regionális képviselők megnevezésekor a Területi Bizottságoknak nem feladata megnevezni, hogy kit akarnak alelnöknek. Az ő feladatuk egyszerűen csak azon személyek névsorának összeállítása, akiket szívesen látnának az új vezetőtestületben.

Regionális képviselet


AFRIKA (3 + 1 képviselő)
A Végrehajtó Bizottságba három, illetve az Elnökségbe egy személy kerül megválasztásra a régióból. A földrajzi megoszlásnak olyannak kell lennie, hogy a régión belül ugyanabból térségből ne kerüljön be két személy. Az afrikai küldötteknek 1 nőt, 1 férfit és 1 30 év alatti fiatalt kell javasolniuk. Fel kell tüntetniük a jelöltek fontossági sorrendjét is. Továbbá még két olyan személyt – egy férfit és egy nőt – kell megnevezniük, akik a mérlegelés megkönnyítése végett szóba jöhetnek.

ÁZSIA (3 + 1 képviselő)
A Végrehajtó Bizottságba három, illetve az Elnökségbe egy személy kerül megválasztásra a régióból. A földrajzi megoszlásnak olyannak kell lennie, hogy a régión belül ugyanabból térségből ne kerüljön be két személy. Az ázsiai küldötteknek 1 nőt, 1 férfit és 1 30 év alatti fiatalt kell javasolniuk. Fel kell tüntetniük a jelöltek elsőbbségi sorrendjét is. Továbbá még két olyan személyt – egy férfit és egy nőt – kell megnevezniük, akik a mérlegelés megkönnyítése végett szóba jöhetnek.

KARIB-SZIGETEK (egy képviselő)
A Végrehajtó Bizottságba egy személy kerül megválasztásra a régióból. A karibi küldötteknek 1 nőt és 1 férfit kell javasolniuk. Fel kell tüntetniük a jelöltek fontossági sorrendjét is, mivel csak egy személy kerül kinevezésre a régióból.

EURÓPA (2 + 1 képviselő)
A Végrehajtó Bizottságba egy nő és egy férfi, illetve az Elnökségbe egy személy kerül megválasztásra a régióból. Az európai küldötteknek 1 nőt, 1 férfit és 1 30 év alatti fiatalt kell javasolniuk. Fel kell tüntetniük a jelöltek fontossági sorrendjét is. Továbbá egy negyedik személyt is meg kell nevezniük, aki a mérlegelés megkönnyítése végett szóba jöhet.

LATIN-AMERIKA (2 + 1 képviselő)  
A Végrehajtó Bizottságba egy nő és egy férfi, illetve az Elnökségbe egy személy kerül be a régióból. A latin-amerikai küldötteknek 1 nőt, 1 férfit és 1 30 év alatti fiatalt kell javasolniuk. Fel kell tüntetniük a jelöltek elsőbbségi sorrendjét is. Továbbá egy negyedik személyt is meg kell nevezniük, aki a mérlegelés megkönnyítése végett szóba jöhet.  

KÖZEL-KELET (egy képviselő)
A Végrehajtó Bizottságba egy személy kerül megválasztásra a régióból. A közel-keleti küldötteknek 1 nőt és 1 férfit kell javasolniuk. Fel kell tüntetniük a jelöltek fontossági sorrendjét is, mivel csak egy személy kerül kinevezésre a régióból.

ÉSZAK-AMERIKA (2 + 1 képviselő)
A Végrehajtó Bizottságba egy nő és egy férfi, illetve az Elnökségbe egy személy kerül megválasztásra a régióból. Az észak-amerikai küldötteknek 1 nőt, 1 férfit és 1 30 év alatti fiatalt kell javasolniuk. Fel kell tüntetniük a jelöltek fontossági sorrendjét is. Továbbá egy negyedik személyt is meg kell nevezniük, aki a mérlegelés megkönnyítése végett szóba jöhet.

CSENDES-ÓCEÁNI TÉRSÉG (egy képviselő)
A Végrehajtó Bizottságba egy személy kerül megválasztásra a régióból. A csendes-óceáni térség küldötteinek 1 nőt és 1 férfit kell javasolniuk. Fel kell tüntetniük a jelöltek fontossági sorrendjét is, mivel csak egy személy kerül kinevezésre a régióból.

Az Elnökség öt és a Végrehajtó Bizottság további tizenöt tagja kerül megválasztásra ily módon. Tehát a Végrehajtó Bizottságban egy hely szabadon marad, amelyre bármely régióból választhatnak tagot. A jelölő bizottság kezében ez az üres hely olyan rugalmas eszköz, amellyel a nem, korosztály és régió szerinti megoszlás egyensúlyát utólag biztosíthatja. Ha az Elnök vagy valamelyik Alelnök történetesen a Karib-Sziegetkről, a Közel-Keletről vagy a Csendes-óceáni Térségből származik, az adott régióból nincs szükség további tagra a Végrehajtó Bizottságban.

Az Elnököt és az Alelnököket főként érdemeik és tapasztalatuk alapján nevezik ki. Ez, a szokásnak megfelelően, minden olyan régió esetében, ahol magasabb a Református Egyházak Világközösségében tagsággal rendelkező gyülekezetek koncentrációja – Afrika, Ázsia, Európa, Latin-Amerika és Észak-Amerika – külön növelné egy-egy személlyel a képviselők számát. Ha az öt elnökségi hely közül valamelyik a csak egy végrehajtó bizottsági tagra jogosult 3 régió bármelyikéhez kerül, akkor az öt nagyobb régió egyike automatikusan kap még egy Végrehajtó Bizottsági helyet, illetve a kinevezett Elnök és Alelnök az egyetlen végrehajtó bizottsági tag lesz az általuk képviselt régióból. Például, ha egy Alelnököt a Karib-Szigetekről neveznek ki, és Latin-Amerikából egyet sem, a Karib-Szigeteknek nem lesz rajta kívül más végrehajtó bizottsági tagja. Latin-Amerika pedig kaphat egy harmadik helyet a Végrehajtó Bizottságban.

A megválasztandó Főpénztáros bármelyik régióból származhat. Főpénztárost olyan régióból is lehet jelölni, aki már az Elnököt vagy egy Alelnököt ad.

A nemek szerinti megoszlás egyensúlya nagyon fontos szerepet játszik a választásra javasolt jelöltek névsorának kialakításában. Az Egyesülő Nagygyűlés célja továbbá az is, hogy a Végrehajtó Bizottság 2-3 tagja 30 év alatti fiatal legyen.

 

Irányelvek a Református Egyházak Világközössége (REV) vezető testületébe történő választásról

 

Generális Konvent Elnökségének állásfoglalása a jelölés menetéről


 

A Generális Konvent Elnöksége február 25-én Bácsfeketehegyen és április 6-án Mályiban tartott ülésein tárgyalta és fogadta el a dokumentumot. A nyilatkozat a magyar küldöttek az európai református egyházak delegátusai számára április 14-15-én Brüsszelben tartott előkészítő ülésén tárta a testvéregyházak képviselői elé.

 

Az utóbbi hetekben több európai tagegyház is megnevezte jelöltjeit a 2010. júniusi egyesülő nagygyűlésen létrejövő új református világszervezet vezető testületébe. Minthogy erre lehetőség nyílt, egyesek hivatalosan is megtették jelölésüket január 31-ig. A végső döntést ugyanakkor Grand Rapids-ban az európai tagegyházak konszenzusával kell meghoznunk. Korainak tartjuk azt, hogy nevekről beszéljünk, de az április 14-15-én Brüsszelben tartandó előzetes egyeztetés kapcsán fontosnak tartjuk, hogy az alapvető elveket rögzítsük.

A jelölést a jelölési kvótákról szóló dokumentum határozza meg. Ennek értelmében az európai régió a Végrehajtó Bizottságba egy nőt és egy férfit, illetve az Elnökségbe egy személyt jelölhet. Az európai küldötteknek 1 nőt, 1 férfit és 1 30 év alatti fiatalt kell javasolniuk. Fel kell tüntetniük a jelöltek fontossági sorrendjét is. Továbbá egy negyedik személyt is meg kell nevezniük, aki a mérlegelés megkönnyítése végett szóba jöhet.

Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a fentiekben is megfogalmazott, az ökumenikus testületekben bevett elveket kövessük a jelölés menetében. Az európai tagegyházak kiemelt felelőssége, hogy ezeket maradéktalanul érvényre juttassa. Ennek megfelelően csak abban az esetben tudunk egy jelöltet támogatni, ha a választás egészében érvényesül a férfi – nő, fiatal – idős és lelkész – laikus jelöltek helyes aránya, és mindeközben a regionális képviselet az adott keretek között a lehető legteljesebben érvényesül. Fontosnak tartjuk ugyanakkor a folyamatosságot a vezető testületben. Támogatni tudjuk éppen ezért az újrajelölést, de ebben az esetben az a döntő, hogy a jelölt milyen kimutatható munkát végzett előző ciklusban.

Minthogy a jelölhető személyek száma csekély, a fenti elvek betartása komoly, bölcsességet igénylő feladatot ró a tagegyházakra. Mindezt imádságos lelkülettel, Istentől kapott bölcsességgel teljesíthetjük.

Jelen állásfoglalásunk ezt a folyamatot kívánja segíteni azzal, hogy az egyeztetések szempontjából fontos alapelveket nyilvánvalóvá tesszük. Meggyőződésünk, hogy esetleges jelöltek megnevezése a tagegyházak részéről csak zavart okoz a jelölés menetében, ezért egyházaink nem állítottak jelöltet sem a Végrehajtó Bizottságba, sem az elnökségbe. Imádkozunk azért, hogy Európát méltó és arra alkalmas delegáltak képviseljék a Református Egyházak Világközössége vezető testületében.

Generális Konvent Elnöksége

 

Mályi, 2010. április 6.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.