Ünnepség a Cigánymissziós Központban

2009. december 24., csütörtök

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által működtetett Cigánymissziós Központban is ünnepi műsorral köszöntötték a karácsonyt a gyerekek. Igét hirdetett Csűry István püspök.

altSzerda délben karácsonyi ünnepségre gyűlt össze a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által immáron hetedik éve működtetett váradi Cigánymissziós Központ közössége. Az ünnepség istentisztelettel vette kezdetét, melyen Csűry István hirdetett igét. A Krisztus urunknak áldott születésén kezdetű ének eléneklése után Lukács evangéliumának néhány igeszakasza alapján hallhattunk prédikációt. A püspök az Isten akaratához való igazodásról beszélt a gyerekeknek és szüleiknek. Isten akaratát kell meglátnunk a hétköznapokban hiszen, semmi sem történik véletlenül, magyarázta a püspök. Az Úr nem akarja, hogy nyomorúságban éljünk ezért ha az akaratát követjük akkor megszabadulhatunk az ínségtől. Azért járnak ebbe a Cigánymissziós Központba a gyerekek, hogy a tanulás útján közelebb kerüljenek Istenhez és az Úr akaratát érvényesítsék a nyomorúságtól való megszabadulásban, tette hozzá Csűry István.

A központba járó gyerekek ünnepi műsorral készültek, amit a prédikáció után adtak elő Malina Katalin tanítónő irányításával. Ismert karácsonyi énekek és versek csendültek fel a gyerekek előadásában. Majd Nagy József Barna, a központ vezetője, és a tanítónő kiosztották a várva várt ajándékokat a gyerekeknek. Idén nem csak az egyházkerület, hanem a Caritas Catolica is ajándékcsomaggal lepte meg a gyerekeket. A központba egyébként huszonkét gyermek jár hetente öt alkalommal, ez héttel több a tavalyi létszámnál.

(forrás: Erdon.ro)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió