Tűz a wormsi zsinagógában

2010. május 17., hétfő

 

altIsmeretlenek hétfőre virradólag tüzet okoztak a wormsi zsinagógában. Az épület nem szenvedett nagyobb értékű kárt, mivel a tűzoltók időben és gyorsan eloltották a tüzet.

A wormsi rendőrfőnök közlése szerint Isten házát több helyen gyúlékony folyadékkal öntötték le, s ezt gyújtották meg. Az első telefonhívást a rendőrség hétfő hajnalban, 1:40-kor kapta. A történelmi jelentőségű zsinagóga falai a gyúlékony anyag miatt megfeketedtek. Worms a középkorban a németországi zsidó élet jelentős központja volt. A 11. századból, azaz 1034-ből szárazó épületet a nemzeti  szocialisták lerombolták, majd a II. világháború befejezése után ismét felépítették. A zsinagógát Jakob ben David és felesége, Rahel építtette. A német lovagok már 1096-ban megpróbálták lerombolni. Az 1349. évi és az 1615-i pogromok során erősen megsérült. A zsinagóga kezdetek óta a wormsi zsidónegyed központja volt. (epd.de – 2010-05-18 – dr. békefy-röhrig klaudia – www-reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.