Tüntetés és sajtóvita a tervezett New York-i mecset mellett és ellene

2010. augusztus 28., szombat

alt New York-iak százai az elmúlt napokban külön csoportokban demonstráltak a nulla-pontnál tervezett mecset-építés ellen, illetve mellette. Mint ismeretes, a lerombolt Világkereskedelmi Központ épületmaradványai mellett tervezik felépíteni az iszlám vallási központot.

Az ellenzők azzal utasítják el a tervezetet, hogy az az iszlámizmus citadellája akar lenni, a támogatók pedig azzal érvelnek, hogy az építmény az amerikai tolerancia és vallásszabadság bizonyítéka lenne. A helyi  rádióadó, a CBS2 tudósítása szerint békésen zajlott a demonstráció, de a rendőrség már előre megtette a szükséges intézkedéseket, barikádokkal választotta el a pro és a kontra-tüntetők táborát. A szinte trópusi esőként lezúduló vihar viszont eleve lehetővé tette  a tüntetés ellenőrzés alatt tartását. Tervek szerint a Ground Zero-nál, azaz a 2001. szeptember 11-én lerombolt World Trade Center mellett épülne fel az a mecset és iszlám kulturális központ, aminek 15 emeletes épületében a legnagyobb területet a mecset kapná. Az építés és berendezés költségeit 100 millió dollárra becsülik. A New York-i főpolgármester azt javasolja, hogy Manhattannek másik részén épüljön fel a mecset, amit a világ egyik legnagyobb muzulmán szenthelyének szánnak. A főimám, Feisal Abdul Rauf jelenleg közel-keleti körúton van, mégpedig az Obama-kormányzat külügyminisztériumának támogatásával, hogy a hatalmas beruházáshoz további adakozókat gyűjtsön. A helyzet ellentmondásosságát tükrözi a The Huffington Post internetes újság cikke, aminek ez a címe: A szavak háborúkat okoznak? A cikkre befutó blogok, üzenetek jelzik, mennyire megosztja az amerikaiakat ez a téma. Van, aki így fogalmaz, idézve Martin Luther King egykori szavait: Van egy álmom…a muzulmánokról. Van, aki felveti Obama és a muzulmán mítosz összefüggését. Többen pedig ezt írják: Itt az ideje a toleranciának – szorítsátok vissza a gyűlöletteli retorikát a nulla-pont mecsettel kapcsolatban. Mások józanságra intenek, s inkább elemeznek: Iszlámfóbia és vallási pluralizmus – ez Amerika igazi története? (ref.ch – 2010-08-28 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.