Tömlöc, kolostor, dologház

2011. december 15., csütörtök

Második alkalommal rendezett a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Állam- és Jogtudományi Kara büntetőjog-történeti konferenciát. A 2011. december 15-i előadások az ókori római, az ókeresztény és a magyar bünetőjog egy-egy részletét mutatták be. A Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalának épületében megtartott tudományos ülésen adták át a Bocskai István Szakkollégium díját Nótári Tamás docensnek.

 

„Téves felfogás, hogy a római büntetőjog nem kapcsolódik a mai jogrendszerhez” – mondta köszöntőjében Zlinszky János professzor. A volt alkotmánybíró szerint éppen ellenkező a helyzet, a római büntetőjog jogrendszerünk egyik jelentős pillére, s fontos, hogy ezeket az alapokat feltárják.

Antalóczy Péter, a KRE Állam és Jogtudományi Karának dékánja nyitotta meg az ülést, elmondta, hogy a 2005-ben megrendezett konferencia hagyományait szeretnék folytatni, erősíteni kívánják a különböző egyetemek jogi karainak együttműködését.

Mielőtt megkezdődtek volna az előadások, Antalóczy Péter bejelentette, A Károli jogi karán működő Bocskai István Szakkollégium Nótári Tamásnak ítélte oda a 2011-es év tanára díjat. A méltatott római és középkori jogot, antik retorikát tanít a Károlin.

Nótári Tamás előadása közben

A római büntetőjog évszázadaiból

A délelőtti szekció előadásai a római és a középkori egyetemes jogtörténethez kapcsolódtak. Molnár Imre, szegedi professor emeritus az ókori Róma büntetőeljárási jogának rendjét mutatta be, részletesen ismertette az esküdtszék, a védő, a vádlóhivatal és a hivatalnoki bíráskodás kialakulását. Utána Pókecz Kovács Attila, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője a néphez való fellebbezés kérdéséről beszélt a Kr. e. első századi Rabirius-per kapcsán.

Péter Orsolya, a Miskolci Egyetem tanszékvezetője az ókori római nők és a bűnözés témakörében adott elő, a mérgezési perekre tért ki részletesen. Kollégája, Sáry Pál a keresztyénségnek a római börtönökre gyakorolt hatásairól beszélt, s vázolta, hogy alakult ki a börtönbüntetés a keresztyén császárok által alkalmazott kolostorba zárás szankciójából.

Nótári Tamás a középkori bajor törvénykezésben megjelenő wargus fogalmat járta körül. A sírrablóra kiszabott büntetésre alkalmazták ezt a szót a korabeli iratokban. A díjazott a szó eredetét kutatta bibliai szövegekben, latin és germán nyelvemlékekben.

A szaktudományos konferencia hallgatósága leginkább joghallgatókból állt

A magyar bűnüldözés múltja

Délután a magyar jogtörténetbe mélyedtek bele az előadók és a hallgatóság. Mezey Barna, az ELTE rektora a reformkori magyar tömlöcökről és dologházakról beszélt, Balogh Elemér alkotmánybíró a dogmatika megjelenését mutatta ki az újkor magyar büntetőjogban.

Blaskó Béla, a Károli tanára, arról tartott előadást, milyen szerepe volt az erőszaknaka jogelvek, normák és intézmények részére a népvándorlás és hódítás korában. A szintén károlis Deres Petronella az ittas állapot büntetőjogi megítélését, Tóth Zoltán a halálbüntetés szabályainak változásait, míg Mázi András a bűnügyi fényképezés kezdeteit mutatták be.

Szöveg: Feke György, fotó: Kalocsai Richárd

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió