Tömegesen hagyják el a finn egyházat egy püspöki kijelentés miatt

2010. október 25., hétfő

Egy hét alatt közel 25 ezer finn fordított hátat spontán módon a lutheránus államegyháznak, amelynek képviselői a homoszexualitást helytelenítő kijelentéseket tettek egy tévéműsorban.

altAz egyházból való kilépéseket megkönnyítő internetes oldal szerkesztői a tv-adás másnapján azt vették észre, hogy csak adás közben 220-an törölték magukat a lutheránus egyház tagjai sorából, kétszer annyian, mint máskor egy egész nap.

A példátlan kilépési hullám az adást követő napokban még jobban felerősödött, és naponta több ezren fordítottak hátat a kirekesztő egyháznak. (A jelenlegi statisztika itt tekinthető meg.)

Az YLE2 (TV2) finn köztévé 2010. október 12-én este sugárzott egy kétórás tévéműsort, amelyben politikusok, egyházak képviselő és emberi jogi aktivisták fejtették ki véleményüket a melegek jogairól.

A vitában a Kereszténydemokrata Párt elnöke, Pävi Räsänen azt fejtegette, „mindenkinek tudnia kell, hogy keresztény szempontból rosszat tesz, ha homoszexuális kapcsolatban él".

Matti Repo tamperei püspök ezt megerősítette azzal, hogy elmondta, sosem jutna eszébe megáldani egy homoszexuális párkapcsolatot, mert az ellentétes a Biblia tanításával.

Petri Karisma, az egyház elhagyását könnyítő honlap szóvivője szerint valójában semmi meglepő nincs ezekben az egyházi, kereszténydemokrata állásfoglalásokban, de a finn publikum első ízben szembesült ilyen nyíltan ezekkel a kirekesztő nézetekkel.

A tévébeszélgetés után a helsinki püspöknő, Irja Askola megpróbálta menteni a helyzetet és azt nyilatkozta, hogy a politikus nem az egyház képviselője, és nem értenek egyet mindennel, amit mond. Ő korábban a püspökválasztáskor kifejtette, hogy a homoszexuálisokat is
a felebarátok között tartja számon, és a szeretet parancsa kortól, nemtől, bőrszíntől és szexuális beállítottságtól függetlenül mindenki felé szól.

Az Iltasanomat című finn lap számítása szerint csak a tévéműsor által elindított kilépési hullám nyomán 7 millió euró bevételtől esik el a lutheránus egyház.

A finn törvények elismerik a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatát, de nem engedélyezik a házasságot, és a párkapcsolatban élő homoszexuálisok csak társuk vér szerinti gyermekét fogadhatják örökbe.

Kapcsolódó hír: Miért hagyják el most tömegesen a Finn Evangélikus-Lutheránus Egyházat? – Egy tévéműsor margójára

Forrás: evangelikus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.