Több vagy, ha adsz!

2017. szeptember 06., szerda

„Mutasd meg, hogy mi fiatalok – mint a jövő döntéshozói – jobbá tudjuk tenni a világot" – már lehet jelentkezni a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű ökumenikus ifjúsági önkéntes akcióra, melynek idei fővédnökei a júliusi Csillagpont fellépői közül kerültek ki. A szervezők filmpályázatot írtak ki az önkéntesség fontosságának megmutatására.

Több vagy, ha adsz! Ez az idei 72 óra kompromisszum nélkül mottója. A tizedik születésnapját ünneplő kezdeményezés idén is összefogásra hívja Magyarország fiatalságát október második hétvégéjén. A cél, hogy együtt tegyünk másokért és környezetünkért – ne csak október 12. és 15. között.

A három napos akció egy exkluzív kalandtúra a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében. Országszerte arra szánják a fiatalok hétvégéjüket, hogy szociális, ökológiai vagy fejlesztő tevékenységet végezzenek az önkéntes segítségnyújtás jegyében. Közhasznú feladatok végzésével tudatosíthatják, hogy ha valamire odafigyelünk, és szívesen tesszük, akkor az jó szokásunkká válhat. A szervezők szeretnék felhívni a társadalom figyelmét a középiskolások és egyetemisták erejére, elkötelezettségükre, segítőkészségükre, még inkább meghonosítva az önkéntesség kultúráját hazánkban.

Ebben az évben a Margaret Island zenekar tagjai és Horváth Boldi, a Kelemen Kabátban együttes énekese a rendezvény fővédnökei. „Az egymás segítése csak belső motivációból tud hatékony és hiteles lenni. Pont ezt a motivációt ébreszti fel a 72 óra, továbbá emlékezteti az embereket hogy alapvetően jók, és egymás segítésével sokkal igazságosabb és egészségesebb lelkű társadalmat hozhatunk létre" – fogalmazta meg Boldi. Lábas Viki, a Margaret Island álláspontját is képviselve, azért tartja fontosnak az önkéntességet, mert véleménye szerint a jövő, a fenntartható világ az emberek összefogásán múlik.

A jubiláló esemény közös munkára, társadalmi misszióra hívja a fiatalokat, melyre október 1-ig lehet jelentkezni az alábbi felületen regisztrációt követően, vagy meglévő azonosítóval itt lehet bejelentkezni. Egyéni és 5-20 fős csoportok jelentkezését is várják a szervezők. A csapatok október 6-9. között részt vehetnek a helyi nyitórendezvényeken. A program keretében lehetőség nyílik maximum 3x3 óra közösségi szolgálat teljesítésére. Szeptember 17-ig lehet még jelentkezni helyi vagy segédszervezőnek is. Részletek itt.

A 72 óra tizedik születésnapja alkalmából filmpályázatot ír ki, mellyel szintén az önkéntesség fontosságát, a fiatalokban rejlő erőt szeretnék megmutatni. Azt, hogy önkénteskedés által valóban többé válhatunk. A pályaműveket október 4-ig lehet leadni a kommunikacio@72ora.hu email címen (ingyenes fájlküldőt használva). További részletek, technikai információk a pályázatról a szervezet honlapján olvasható.

„Mutasd meg, hogy mi fiatalok – mint a jövő döntéshozói – jobbá tudjuk tenni a világot" – hívja ebben az évben is önzetlen cselekvésre az Ökumenikus Ifjúsági Iroda a fiatalokat. Jelentkezz! Légy önkéntes, töltsd hasznosan október második hétvégéjét!

forrás: 72ora.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.