Tizenkilencedszer találkoztak

2014. július 11., péntek

Csaknem ötven középiskola küldött delegációt a július 6-án kezdődött Kárpát-medencei Református Középiskolák Találkozójára, amelynek most Mezőtúr adott otthont.

A találkozóra, amely július 9-ig tartott, Magyarország mellett határon túlról Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből is érkeztek tanárok, diákok, valamint tanügyi tanácsosok is. A delegációkat két pedagógus, többségében igazgatók, igazgatóhelyettesek, tanárok, míg néhány esetben intézményi lelkipásztorok alkották, két diákkal együtt, így összesen százhatvanan vettek részt a négynapos találkozón.

A tizenkilencedik alkalommal megrendezett összejövetel célja, hogy a lelkiség, a közösség megélése mellett megismerkedjenek egymással a tanárok és a középiskolások is, így mind a felnőtteknek, mind a gyermekeknek tartalmas programokat szerveztek most is. Volt például a fiataloknak sportvetélkedő, de megmérethették magukat tanáraikkal szemben is, így rendeztek tanár-diák kosárlabda és futball versenyeket is. Ezek mellett a diákság két koncerten is részt vett, az egyik este az erdélyi Talentum együttes, míg a másik este Szabó Balázs zenélt az ifjaknak.

A tanárok értekezletet tartottak, ahol meghallgatták egymás iskoláit, hogy melyik intézményben mi történt az elmúlt egy évben. A találkozón most is zárónyilatkozatot fogalmaztak meg a résztvevők adott oktatáspolitikai vagy határon túli intézményeket érintő fontos kérdésekről, amelyet a július 9-én, a mezőtúri belvárosi Nagytemplomban tartott záró istentiszteleten fogadtak el.

Mihalina László, az idei találkozó szervezője, a Mezőtúri Református Kollégium lelkész-főigazgatója elmondta, hogy a találkozó a magyar állam támogatását élvezte, amely megnyilvánult többek között abban, hogy az első napon előadást tartott, majd a pedagógusokkal elbeszélgetett Czunyiné Bertalan Judit, köznevelési államtitkár, a záró napon részt vett és szintén felszólalt Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, valamint Turi-Kovács Béla országgyűlési képviselő.

A Kárpát-medencei Református Középiskolák XIX. Találkozójának zárónyilatkozatában idén is az anyaországi és határon túli intézményeket érintő fontos kérdésekkel kapcsolatos gondolataikat fogalmazták meg a résztvevők, így például hathatós diplomáciai segítséget kérnek a Szlovákiában, a finanszírozási helyzet változása miatt várható magyar nyelvű illetve felekezeti oktatás ellehetetlenülése kapcsán.

Búzás Borbála

Forrás: ttre.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió