Tíz éves a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium

2011. október 24., hétfő

Az évforduló alkalmából hálaadó istentiszteletet tartottak szombaton a helyi református templomban, valamint a gimnázium életét bemutató kiállítás nyílt az iskola épületében.

Léván ünnepi istentiszteletre szólított a református templom harangja október 22-én. Tíz évvel ezelőtt 2001. szeptember 2-án nyitotta meg kapuját a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium. Az iskola udvarában ünnepi köntösbe öltöztetett fa tövében, melyet az iskola megnyitásakor ültettek, a Szózat eléneklésével vette kezdetét a megemlékezés. A gimnázium épületétől a református templomig díszfelvonulással jutottak el a megemlékezők, majd tíz órakor hálaadó istentiszteletre került sor a református templomban.

alt

Az istentiszteleti igét Kiss Pál, a barsi egyházmegye esperese hirdette. Őt követte Fazekas László református püspök. Beszédében kiemelte, amikor az ember nagyokat álmodik, s álmait megvalósítja, olyan tettekre képes, hogy a szórványmagyarság végváránál középiskolát hoz létre annak érdekében, hogy az itt élő magyar gyermekek középszintű anyanyelvi oktatásban részesülhessenek. Ez az álom a lévaiaknak sikerült, mivel egy jól működő gimnázium várja évről-évre a lévai járás magyar alapiskoláját végzett diákjait. S eképpen mondott áldást a Fazekas László püspök: "az ég és a föld Ura mindeneket megújító Isten, a tíz éves mérföldkövet elhagyva adjon megújulást hitben, erőben, kitartásban a további mérföldkövet felé."

Kassai Gyula a lévai református egyház lelkésze is üdvözölte a meghívott vendégeket és az ünneplő közönséget. "Az iskola nemcsak egyházunknak lett szellemi bástyája, hanem az egész lévai magyar légiónak. Újra az építés és az összefogás napjait éljük. Az összefogásét, amelyet az iskola udvarán az alapítók által elültett fa is szimbolizál. Ez a fa azóta is él, és évről évre erősödik. Csak reméljük, s hiszünk benne, hogy a gyökerei a mélybe ereszkednek, a törzse megerősödik, ágai átkarolják a jövendő nemzedékek fiait és leányait is." - mondta Kassai Gyula, s biztatott, hogy lélekkel és hittel kell évről évre, napról napra, óráról órára kinyitni az iskola kapuit az ifjúság előtt. "Mi, akik 2011-ben itt vagyunk és átlépjük a templomok és iskolák kapuit, pedagógusok, szülők, diákok, kálvinisták és istenfélő magyarok együtt vessük tekintetüket Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére és tőle kérjük az áldást és erőt, hogy közösségeink megerősödhessenek és maradandót alkothassanak." - imádkozott Kassai Gyula lelkész.  

A gimnázium diákjai kultúrműsorral köszöntötték a tíz éves jubileumot.  A Gaudium énekkar és irodalmi színpad műsora után Dr. Kluch János, a lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium igazgatója szólt a megjelentekhez. Kluch János iskolaigazgató visszaemlékezett az iskola tíz év eseményeire. "A Lévai Református Egyházközség által alapított egyházi intézmény elsődleges célja az volt, hogy közel harminc év után itt Léván újra anyanyelvű képzésben részesüljenek a diákok. A magyarság fennmaradását - a végvár szerepét vállalta ezzel az egyházközség és az általa alapított intézmény. Az újonnan alapított iskola a tudomány mellett a hit erejével is fel kívánta vértezni a diákokat. Az elmúlt tíz év bizonyította, hogy a küldetését teljesítette és továbbra is teljesíteni tudja iskolánk." - fogalmazott Kluch János, s hozzátette, hogy máig közel száz diák tett sikeres érettségit és folyatta tanulmányait egyetemeken, vált sikeressé a magánéletben. "Az évforduló új erőt és lendületet ad számunkra és késztet bennünket új terveket kitűzni, melyek biztosítják a gimnázium további fejlődését. Fő céljaink között továbbra is szerepel a minőségi képzés, a tehetséggondozás, a keresztén értékek átadása, a nemzeti kultúránk ápolása. Magyarságunk megmaradása érdekében mindent megteszünk, szeretnénk, ha a gimnáziumunk a lévai régió magyar anyanyelvű fiatalságának a kulturális központjává válna." - mondta Kluch János.

Ünnepi beszédet mondott Erdélyi Géza, nyugalmazott református püspök, Morován Zsolt a Pozsonyi Magyar Nagykövetség konzulja, Szigeti László a Magyar Koalíció Pártja oktatási alelnöke.

A hálaadó istentisztelet után tizenkét órakor az oktatási intézmény épületében nyílt meg a gimnázium életét bemutató kiállítás. A megjelentek megtekinthették az iskola épületében bemutatott fényképkiállítást, melyen az elmúlt évtized eseményei láthatóak.Ebből az alkalomból köszöntőt mond Dálnoky Ernő a Szülői Szövetség elnöke. Az ünnepi alkalomra a Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium emlékkönyvet adott ki, melyett Kassai Gyula és Göbő Sándor szerkesztett.

forrás: Felvidék.ma

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.