Tájékoztató a hittanos létszámjelentésről

2013. szeptember 23., hétfő

A Zsinati Oktatásügyi Iroda tájékoztatója a 2013/14. tanévben az állami iskolák 1. és 5., valamint az állami hatévfolyamos gimnáziumok 7. évfolyamán bevezetett erkölcstan helyett választható hit- és erkölcstan létszámának illetve csoportszámának jelentéséhez készített adatlapról valamint pótlapról.

A Magyarország 2013. évi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (Kttv.) szeptember végi módosításával válik lehetővé a hittanoktatás új formájának, a nemzeti köznevelési törvény (Nkt.) 35. § (1) bekezdésének hatályba lépésével (2013. szeptember 1-jével) létrehozott kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatásnak a finanszírozása.

A Kttv. a bevett egyházak számára az állami iskolákban az erkölcstan helyett a hit- és erkölcstant választó tanulók létszáma alapján átlagbér alapú támogatást határoz meg. A létszám megállapítása a 2013. október 1-jei állapot figyelembe vételével történik, melyet az állami iskolák igazgatóinak jelentésére alapoznak. A bevett egyház hit- és erkölcstanoktatását választó tanulók létszámát egy elméleti csoportlétszámmal (várhatóan 8 fővel) elosztva megkapják azt az elméleti csoportszámot, mely a további számítások alapja lesz. Ezt az elméleti csoportszámot kell elosztani a pedagógusok neveléssel oktatással lekötött maximális óraszámának (22-26 óra) átlagával, azaz 24 órával, ezzel megkapják, hogy az elméleti csoportszámot hány teljes állású pedagógussal lehet ellátni. Ezt az elméleti státuszszámot a pedagógus I. fizetési osztály középső fokozata számára meghatározott illetménnyel, s ennek járulékaival megszorozva számítják ki a bevett egyház számára járó átlagbér támogatást.

Mindezek mellett a Kttv. a 8 főnél kisebb csoportok finanszírozhatósága érdekében a 2013. szeptember 1-december 31. közötti időszakra 100 millió Ft támogatást határoz meg a bevett egyházak számára. E támogatási forma egyházak közötti elosztásának elvei még nem tisztázottak.

Az átlagbér alapú támogatás és a kis csoportok támogatásának felosztása megköveteli, hogy egyházunk – az állami általános iskolák jelentéseitől független – pontos adatokkal rendelkezzen, mivel az elmúlt időszakban az állami intézményfenntartó központ nem tudott hiteles adatokat az egyházak számára eljuttatni. Nagy segítséget jelentett a döntéshozók számára az az adatgyűjtés, melyet egyházunk augusztus elején lebonyolított. (Az előzetes adatokat az augusztus 5-i határidőre 801 egyházközség juttatta el a Zsinati Oktatásügyi Iroda számára.) Most szükségessé vált a 2013. október 1-jei állapot rögzítése a ténylegesen elindult csoportokról, s a református hit- és erkölcstan oktatásban részvevő tanulókról.

A „Tájékoztató”-val egyidőben közzétett adatlapot és pótlapot elektronikus formátumban eljuttatjuk az augusztusi adatgyűjtés során az egyházközségek által megadott e-mail címekre, valamint valamennyi egyházközségi @reformatus.hu címre is. A pótlapot csak abban az esetben szükséges kitölteni, amennyiben az adatlapon lehetővé tett intézményi szám (2) elégtelennek bizonyul. Kizárólag a postai úton, eredeti példányban 2013. október 7-ig postára adott adatlapok befogadására van lehetőség, mivel az adatlapok feldolgozási határideje október 15. Beküldési cím: Zsinati Oktatásügyi Iroda (1146 Budapest, Abonyi u. 21.). Az adatlapokat másolati példányban kérjük megküldeni az illetékes esperesi hivatal számára. Az adatgyűjtés összesítése után a Zsinati Oktatásügyi Iroda eljuttatja az összesített adatokat az illetékes egyházmegyék és egyházkerületek számára.

Budapest, 2013. szeptember 23.

Zsinati Oktatásügyi Iroda

A hittanos létszámadatokat összesítő adatlapot és pótlapot jobbra, a kapcsolódó letöltések között találják. 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.